Hirdetés
Hirdetés

Az El Caminóra mentek, más emberként tértek haza

Köszönési forma zarándokoknak •  Fotó: Pixabay.com

Köszönési forma zarándokoknak

Fotó: Pixabay.com

Öt hét alatt 799 kilométert tett meg Szent Jakab útján a hatvanhatodik éves gyergyószentmiklósi Köllő Dávid és a 63 éves gyergyócsomafalvi Mogyorós Csaba. Megváltoztatta őket a tapasztalat: egyikük indulna vissza, másikuk pedig a Mária-utat is fontolgatja.

Balázs Katalin

2017. július 06., 16:382017. július 06., 16:38

Nem veszekedtek egyszer sem a zarándoklat alatt, pedig már az induláskor kiderült, nem sokban hasonlítanak, és az itthon maradottak közül csupán két békés napot jósoltak nekik. Míg Köllő Dávid gondosan, többször is ki-bepakolt a 11 kg-ot nyomó hátizsákba, Mogyorós Csaba utolsó pillanatban töltötte meg hátizsákját a szükséges holmikkal, neki 15 kg-osra sikeredett a cipelni való.

Hirdetés

Hazafelé már könnyebb volt, hiszen a három napi élelem kikerült belőle. Kettejük három szemüvegéből egyet hoztak haza, három kalapból is csak kettőt, egy-egy törülköző is ottmaradt, és a Pireneusokon jó szolgálatot tett meleg holmi is egy idő után fölöslegessé válva nem nehezítette tovább a csomagot – mesélték.

Szerencsés indulás

Mindössze 12 óra telt el az itthoni indulástól, máris nekivághattak a gyalogútnak – nemhiába mondják, segítik mindenfelé a zarándokokat. „Úgy összejött minden, hogy nem is reméltük, repülő, vonat, autóbusz, taxi egymásután jöttek” – mesélték. Előnyre tettek szert, első nap már 6 km-t megtettek, másnapra 21 maradt csak, bár a javasolt út helyett a másikra tévedtek. Mikor kiderült, késő volt visszafordulni, de gond nélkül került szállás is.

Ha betegség adódik, orvos terem az úton

„Kétszer is azt hittem, hogy nem mehetünk tovább, néhány napos gyaloglás után Dávid meghűlt, olyan volt a szeme, mint a csincsillának. Akkor azt gondoltam, nem mehetünk tovább, aztán amikor 500 km után Dávid korábban sérült bal térde összeomlott, ismét kérdéses volt, hogy folytatjuk-e az utat” – mesélte zarándoktársa. Aztán kitértek arra is, hogy amint a térdfájás megjelent,

segítőkész orvosok is kerültek, és köszönömért masszírozták, kenték, sőt akupunktúrázták is a beteg térdet.

„Öt perc alatt Dávid térde olyan lett, mint egy sündisznó. Többször beszéltük, ketten indultunk, ketten fejezzük be, ha szükséges, akkor félúton, de Dávid szerette volna, ha akkor is folytatom az utat, ha esetleg ő nem tudja” – tette hozzá Mogyorós.

Galicia határán, az út nagy részén már túl Galéria

Galicia határán, az út nagy részén már túl

„Csaba úgy sajnált, kérdezte is többször, hogy tudok-e menni, de hát ez volt az én Caminóm” – fogalmazott Köllő. S hiába, hogy este úgy tűnt, másnap nem mennek tovább, csak nekivágtak, és néhány száz méter után bemelegedett Köllő Dávid térde is.

Gyors tempóban haladtak

Hol lassúbb, hol gyorsabb tempóban haladtak, reggelenként 6 óra körül indultak, és délután kettő körül a következő szálláson voltak. Zarándokok által felajánlott tárgyak között túrabot is került mankónak, ami lényegesen segítette a haladásban a fájós térdű zarándokot.

Életformává válik néhány hétre a zarándoklat •  Fotó: Pixabay.com Galéria

Életformává válik néhány hétre a zarándoklat

Fotó: Pixabay.com

Összehasonlításképpen Mogyorós Csaba elmondta, hogy a csíksomlyói zarándoklat ritmusa sokkal lassabb ahhoz viszonyítva, ahogy ők haladtak. Kellett is menetelniük, hiszen nem egyéb, hanem a szálláshely forgott kockán, ha fél kettő után értek oda. Így előfordult, hogy Mogyorós előrement szállást foglalni, bevásárolni, hiszen rendszerint ő volt az ebédfelelős. „Buen Camino” köszöntéssel hagyta el a zarándokokat az úton, s aztán az ifjabbak őt előzték meg az utolsó kilométereken.  „Nem ment na, nem ment” – emlékezett elfogadóan a huszonéves olasz zarándokra, aki lekörözte.

Ott mindenki csodálatos

Volt olyan is – mesélték –, hogy tele volt a szálláshely és a hotel is. De felvilágosították, ha várnak közel három órát, s esetleg addig visszamondja valaki a szállást, akkor elfoglalhatják. Mindössze húsz perc múlva a szobába mehettek. Mogyorós spanyol tudása bizonyára emlékezetes marad a vendégfogadóknak is, mert gyakran megdicsérték. Amúgy a szálláshelyeken angol nyelven társalogtak nem egyszer már látásból ismerősökkel. „Mindenki csodálatos ott, volt, ahol tetszés szerint adományoztunk a szállásért, ételért.

Idézet
Többen, miután végigjárták Szent Jakab útját, visszamentek, és önkéntesként dolgoznak ott. Egyszer csodálatos zenére is ébredtünk, gyönyörű volt az is”

– mesélte Mogyorós.

Zarándokok tömege Szent Jakab útján •  Fotó: Pixabay.com Galéria

Zarándokok tömege Szent Jakab útján

Fotó: Pixabay.com

Órákig beszélgettek menet közben, s aztán órákig csak csendben meneteltek. Hol külön, hol együtt haladtak, az út kezdeti szakaszán kevés zarándokkal találkoztak. Olyan nap is volt, hogy 38 km-t tettek meg, két-három húszperces pihenővel. Szívesen emlékeznek arra is, hogy időnként jó borral öblítették az út porát. S egy borcsapot is megörökítettek, mely mellett persze vízcsap is volt. A lényeg, hogy ott bárki fogyaszthatott ingyenesen bármelyik nedűből éjjel-nappal. Igaz, sorba kellett állni – tették hozzá.

„Nem olyan vagyok, mint azelőtt”

„Semmit sem csináltunk, csak az úton végigmentünk, de úgy érzem, nem olyan vagyok, mint azelőtt. Kiegyensúlyozottabb lettem, hiába hogy a hazatérés után zsúfoltabb hónap következett, de olyan szépen összejött minden, hogy hihetetlen. Másképp mérlegelek, másképp látok bele mindenbe. Ott a napok úgy teltek, hogy délután ötig a családom sem jutott eszembe, igaz, úgy indultam, hogy vissza sem nézek, nem töröm ott azon a fejem, hogy itthon mi van. Visszaemlékszem, a katonaságnál az eskületétel előtti öt hét egy esztendőnek tűnt, ez pedig úgy eltelt, mintha egy hét lett volna.

Idézet
Szinte sajnáltam, hogy vége. Szívem szerint visszamennék”

– mondta Köllő Dávid.

A Bodegas Irache nevű bor- és vízkútnál oltották szomjukat a gyergyói zarándokok Galéria

A Bodegas Irache nevű bor- és vízkútnál oltották szomjukat a gyergyói zarándokok

„Menjünk a Mária-útra, 1300 km, nincsenek ekkora hegyek, elsétáljuk” – adott hangot ötletének zarándoktársa, aki úgy fogalmazott:

Idézet
„Mikor megérkeztünk, sírtunk. Én nem tudom, jobb ember lettem-e, de a többiek jobbak, az biztos. Számomra óriási kegyelem volt.

Úgy bejött minden az út során, hogy hihetetlen. Mikor hazaértem, néhány napig reggelente nem tudtam, hol vagyok” – tette hozzá. Mogyorós Csaba amúgy levezetésképpen hazaérkezése napján az alfalvi keresztaljához csatlakozva gyalogosan járta meg a csíksomlyói búcsút. Hajnali 3-kor érkezett, és reggel 8-kor indult is tovább.

A kitartás jön magától

Köllő Dávid nem ajánlaná túlsúlyosoknak az El Caminót, szerinte kitartás kell hozzá. Mogyorós Csaba szerint nem a fizikum számít, mert vékony alkatú fiatal is adta fel a menetelést.

Idézet
„A lényeg, hogy aki menni akar, annak szívében legyen szeretet, hit, vidámság, a kitartás jön magától.”

Látszólag az életéveikből lefaragott az út, ám a vidámságukból nem, amint nézegettük a fotókat, egymást váltották a derűs történetek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához

Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes

Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes
2026. augusztus 28., péntek

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka

A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka
2026. augusztus 28., péntek

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét

A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat

A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat
2026. augusztus 16., vasárnap

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban

Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban
2026. augusztus 16., vasárnap

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén

Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ne dobd ki, javítsd meg: így menthetjük meg a ruháinkat

Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.

Ne dobd ki, javítsd meg: így menthetjük meg a ruháinkat
2026. augusztus 13., csütörtök

A félhold árnyékában: amit a török kor ránk hagyott

Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.

A félhold árnyékában: amit a török kor ránk hagyott
2026. augusztus 12., szerda

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk

Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk
Hirdetés