Az El Caminóra mentek, más emberként tértek haza

„Csaba úgy sajnált, kérdezte is többször, hogy tudok-e menni, de hát ez volt az én Caminóm” – fogalmazott Köllő. S hiába, hogy este úgy tűnt, másnap nem mennek tovább, csak nekivágtak, és néhány száz méter után bemelegedett Köllő Dávid térde is.

Gyors tempóban haladtak

Hol lassúbb, hol gyorsabb tempóban haladtak, reggelenként 6 óra körül indultak, és délután kettő körül a következő szálláson voltak. Zarándokok által felajánlott tárgyak között túrabot is került mankónak, ami lényegesen segítette a haladásban a fájós térdű zarándokot.

Összehasonlításképpen Mogyorós Csaba elmondta, hogy a csíksomlyói zarándoklat ritmusa sokkal lassabb ahhoz viszonyítva, ahogy ők haladtak. Kellett is menetelniük, hiszen nem egyéb, hanem a szálláshely forgott kockán, ha fél kettő után értek oda. Így előfordult, hogy Mogyorós előrement szállást foglalni, bevásárolni, hiszen rendszerint ő volt az ebédfelelős. „Buen Camino” köszöntéssel hagyta el a zarándokokat az úton, s aztán az ifjabbak őt előzték meg az utolsó kilométereken.  „Nem ment na, nem ment” – emlékezett elfogadóan a huszonéves olasz zarándokra, aki lekörözte.

Ott mindenki csodálatos

Volt olyan is – mesélték –, hogy tele volt a szálláshely és a hotel is. De felvilágosították, ha várnak közel három órát, s esetleg addig visszamondja valaki a szállást, akkor elfoglalhatják. Mindössze húsz perc múlva a szobába mehettek. Mogyorós spanyol tudása bizonyára emlékezetes marad a vendégfogadóknak is, mert gyakran megdicsérték. Amúgy a szálláshelyeken angol nyelven társalogtak nem egyszer már látásból ismerősökkel. „Mindenki csodálatos ott, volt, ahol tetszés szerint adományoztunk a szállásért, ételért.

Órákig beszélgettek menet közben, s aztán órákig csak csendben meneteltek. Hol külön, hol együtt haladtak, az út kezdeti szakaszán kevés zarándokkal találkoztak. Olyan nap is volt, hogy 38 km-t tettek meg, két-három húszperces pihenővel. Szívesen emlékeznek arra is, hogy időnként jó borral öblítették az út porát. S egy borcsapot is megörökítettek, mely mellett persze vízcsap is volt. A lényeg, hogy ott bárki fogyaszthatott ingyenesen bármelyik nedűből éjjel-nappal. Igaz, sorba kellett állni – tették hozzá.

„Nem olyan vagyok, mint azelőtt”

„Semmit sem csináltunk, csak az úton végigmentünk, de úgy érzem, nem olyan vagyok, mint azelőtt. Kiegyensúlyozottabb lettem, hiába hogy a hazatérés után zsúfoltabb hónap következett, de olyan szépen összejött minden, hogy hihetetlen. Másképp mérlegelek, másképp látok bele mindenbe. Ott a napok úgy teltek, hogy délután ötig a családom sem jutott eszembe, igaz, úgy indultam, hogy vissza sem nézek, nem töröm ott azon a fejem, hogy itthon mi van. Visszaemlékszem, a katonaságnál az eskületétel előtti öt hét egy esztendőnek tűnt, ez pedig úgy eltelt, mintha egy hét lett volna.

„Menjünk a Mária-útra, 1300 km, nincsenek ekkora hegyek, elsétáljuk” – adott hangot ötletének zarándoktársa, aki úgy fogalmazott: