Hirdetés
Hirdetés

Awake: a fesztivál, amelyen a „bukarestiség” pozitív kicsengést kapott

Butikfesztivál a kastélykertben •  Fotó: Awake/Bereczky Sándor

Butikfesztivál a kastélykertben

Fotó: Awake/Bereczky Sándor

Nem először jártunk fesztiválon, láttunk már jót, rosszat, színvonalasabbat és gyengécskébbet, a hazai felhozatal ugyanis folyamatosan bővül. A gernyeszegi kastélyban szervezett Awake azonban azt az érzést nyújtja, hogy ez már egy európai színvonalú rendezvény. S nem csak azért, mert a kastélykert, amelyben helyet kap hozzáad a hangulathoz.

Simon Virág

2018. augusztus 20., 17:502018. augusztus 20., 17:50

Ötszörösére duzzadt a hétvégén Gernyeszeg lakossága, hiszen a második alkalommal megtartott Awake (Ébren) fesztiválon naponta tízezren vettek részt, s ezzel a butikfesztiválnak hívott rendezvény elérte a teljes befogadóképességét. Ebbe a számba idén mi is belefértünk, ellátogattunk a  Teleki-kastély kertjébe és kellemes meglepetésben volt részünk: az ötletesen és ízlésesen berendezett nyolc hektáros park számos alternatív rendezvénynek adott otthont, több színpadon koncerteztek, az ország minden tájáról, valamint külföldről érkezett barátságos, nyitott fiatalok szórakoztak, a szervezés a tavalyinál is jobb volt.

A szervezéssel elégedettek lehettünk •  Fotó: Petru Cojocaru Galéria

A szervezéssel elégedettek lehettünk

Hirdetés

Fotó: Petru Cojocaru

A beharangozó sajtótájékoztatón hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a bukaresti szervezők nem igazán ismerik Marosvásárhelyt. Amikor arról beszéltek, hogy honnan indulnak a buszok az Awake fesztivál helyszínére, a Marosvásárhelytől 18 kilométerre levő Gernyszegre, a Ligetről és a sportcsarnokról úgy beszéltek, mintha az két teljesen különböző hely lenne.

Gernyeszegen azonban ez a „bukarestiség” pozitív kicsengést kapott,

tökéletesen volt megszervezve minden: a parkolók kijelölésétől, az átjárókat felügyelő rendőrökig, a fesztivál bejáratától a helyszín kialakításáig. A környezetvédelem fontos volt a helyszín kialakításában, újrahasznosítható anyagokból készültek a díszletek, sok helyen szelektíven lehetett gyűjteni a szemetet.

Nappal is jó volt a hangulat •  Fotó: Bogdan Bucseneanu Galéria

Nappal is jó volt a hangulat

Fotó: Bogdan Bucseneanu

A szülőkkel érkező kisebb gyermekek a bejáratnál kaptak karszalagot, amelyre a szülők telefonszáma volt felírva, s bár a fesztivál nem nekik szólt, voltak olyan standok, ahol számukra szerveztek játékokat, s kisebb-nagyobb nyereményekkel örvendeztették meg a legkisebbeket.

Awake fesztiválon másként is kell kinézni •  Fotó: Bogdan Bucseneanu Galéria

Awake fesztiválon másként is kell kinézni

Fotó: Bogdan Bucseneanu

Otthonos és mégis mesebeli volt a nyolc hektáros kastélypark. Különösen sötétedés után, amikor sok kis lámpa meggyúlt, színes fények világították meg a barokk Teleki-kastélyt és a szobrokat, s bár több színpadon tomboltak a zenekarok és buliztak a fiatalok, mégis voltak olyan helyszínek is, ahol nyugisan lehetett beszélgetni vagy pihenni a függőágyakban. A zenekarok percnyi pontossággal álltak fel a színpadra, a hangulat minden este kitűnő volt, legtöbben talán szombaton voltak a Vița de vie és a  vásárhelyi filharmonikusok fantasztikus közös koncertjén. De pénteken a Morcheeba is nagy sikert aratott.  Naponta több tíz koncert zajlott, s reggel hatig zenéltek a lemezlovasok.

Lazulni a buli fergetegében •  Fotó: Bereczky Sándor Galéria

Lazulni a buli fergetegében

Fotó: Bereczky Sándor

A szervezők odafigyeltek azokra, akik a háromnapos butikfesztiválra bérletet váltottak és a kastélypark szomszédságában kialakított sátortáborba költöztek: nappal is számos program, kiállítás, beszélgetés várta őket. A Feed your mind vagyis Tápláld az elméd nevű sátorban 11 órakor kezdődtek a programok, amikor a fiatalok a szervezőkkel beszélgethettek, elmondhatták mi az, ami tetszik, s mi az, amivel elégedetlenek. Laura Coroianu főszervező szerint ezeket a reggeli találkozásokat azért tartják fontosnak, hogy a visszajelzések alapján jobbítani tudjanak a fesztiválon, időben ki tudják javítani az esetleges hiányosságokat. 

Függőágyban a fesztiválon •  Fotó: Awake/Bogdan Bucșeneanu Galéria

Függőágyban a fesztiválon

Fotó: Awake/Bogdan Bucșeneanu

A sátorban napközben képzőművészek, informatikusok, zenészek tartottak interaktív előadásokat. Mi is belehallgattunk egybe, egy lemezlovas épp arról beszélt, hogy magánemberként milyen zenét hallgat, s milyen nehézségekbe ütközött, amikor egy magyar társaság hívta meg zenélni, s olyan számokat játszott, amelyeket nem ismert és nem értett. Kiderült, hogy bár a zene nemzetiségek feletti, azért a lemezlovas szerint jó tájékozottnak lenni, s nemcsak az angol nyelvű zenét ismerni. Elhangzott: tévedés azt hinni, hogy amit én szeretek, azt biztos más is szereti, széles kell legyen a felhozatal, hogy mindenki be tudjon kapcsolódni a buliba.

Hatalmas koncertek voltak esténként •  Fotó: Awake/Bereczky Sándor Galéria

Hatalmas koncertek voltak esténként

Fotó: Awake/Bereczky Sándor

Az Awake fesztiválon helyet kapott az Artdoor kiállítás is, érdekes és különleges nagyméretű alkotásokat láthattak a fesztiválozók. A kastélyparkban levő

tóba elhelyezett,  CD lemezekből összeállított tavirózsák voltak talán a leglátványosabbak,

de a közös alkotásra buzdító méretes doboz is ötletes volt, erre bárki felkarcolhatta a nevét, gondolatait, s végül sorsolással valaki hazavihette. Volt rajta szívecske és kormányellenes szlogen is, de kis állatrajzok és titkos, vagy legalábbis számunkra megfejthetetlen jelek, rajzok is. Sötétedéskor a híd mellé  felszerelt óriási kivetítőn a TIFF fesztivál nyertes filmjeit lehetett megnézni.

A legtöbben talán szomabton voltak a Vita de vie és a vásárhelyi filharmónikusok fantasztikus közös koncertjén •  Fotó: Awake/Bereczky Sándor Galéria

A legtöbben talán szomabton voltak a Vita de vie és a vásárhelyi filharmónikusok fantasztikus közös koncertjén

Fotó: Awake/Bereczky Sándor

A helyiek és a fesztivál

A fesztiválon kívül sok bámészkodóval találkoztunk. Voltak, akik a bejárat közelében levő kocsmában élvezték a koncerteket, voltak, akik házuk elé kiállva nézelődtek, beszélgettek. Az ingyenes parkolásra fenntartott utcában sokan házaik elé kiülve hallgatták a zenét, jó messze hallatszott, éjszaka gondolom majd' egész Gernyeszeg területén lehetett hallani. De nemcsak az udvarról hallható ingyen koncerteket használták ki a helybéliek, hanem voltak, akik sátorozóknak, parkoló autósoknak adták ki az udvaraikat, a tiszta szobába befogadták a máshonnan érkező fiatalokat, vagy jegyet váltottak és részt vettek a háromnapos rendezvényen. Többen mondták, hogy büszkék arra, hogy a környéken egyedülálló fesztivált szerveztek, nálunk, a Teleki-kastélyban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Kocsonya – videó

Sokak számára nosztalgikus fogás a kocsonya: disznótorok, nagyszülői konyhák és hideg esték jutnak róla eszünkbe. A jól elkészített kocsonya egyszerre laktató és meglepően egészséges.

Kocsonya – videó
Kocsonya – videó
2026. február 25., szerda

Kocsonya – videó

Hirdetés
2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
Hirdetés