Amikor fontosabb az életben maradás: átértékelődött zarándoklat

Amint beértünk Magyarországra, érződött, hogy nem szívesen láttak az úton minket biciklisként, Horvátországban sem lett jobb a helyzet. Előztek, húztak el mellettünk az autók” – magyarázta Ferencz Huba.

Az autó előzni próbálta, vagy húsz métert két keréken ment” – elevenítette fel az eseményeket Imre. „Még hallottam Imre kétségbeesett hangját, de már sodort is az autó. Szerencsére nem frontálisan ütköztünk, hanem a tükör és az oldala sodort el. Összetörött a csuklóm, és a hátam sérült. Ha nincs rajtam sisak, komolyabb sérülést szenvedek. Egy felelőtlen fiatalember és a figyelmetlenségem miatt szinte elvesztettem az életemet. Egy pillanat töredéke alatt történt az egész” – tette hozzá Huba, hangsúlyozva, hogy a sisak életet menthet, ezért biciklizéskor, sízéskor, korcsolyázáskor fel kell tenni.

A hazaszállítás úgy történt volna, hogy miután megvan a kibocsájtó, összeül egy bizottság a biztosítónál, és eldönti, hogy indokolt-e a hazahozatalom, vagy Boszniában műtenek meg, amit majd kifizetnek nekem – ez 17 ezer euróba került volna. Gyorsan mérlegeltem, a román nagykövet folyamatosan tartotta a kapcsolatot velünk. Aztán a hazaút mellett döntöttem, belső vérzésem nem volt, utaztatható voltam.

Itthon pedig összelegóztak. A karom hat-hét darabból van összerakva, nyolc csavarral, két lemezzel, és örvendek, hogy élek” – zárta a kalandosra fordult zarándoklat elmesélését Ferencz Huba.

Sok mindennel kell számolni

A zarándoklat tagjai fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy aki ilyen útra indul, készüljön fel fizikailag, lelkileg, anyagilag, a felszerelésre pedig fektessen különösen hangsúlyt.

Egy hétig nem volt más élmény, csak a kudarc, hogy az a hatvan kilométer nem jött össze. Azután már az öröm erőt vett rajtunk, hogy jól sikerült, végül is ezernégyszáz kilométert lebicikliztünk, és most már előtérbe került ez, hogy itthon, vagyunk, hazaértünk, élünk” – összegzett Vass József.