
Szász Róbert Szilárd és nagy büszkesége, a tizenkét rózsás falióra
Fotó: Veres Nándor
Fogászati fúrókkal, csiszolókkal dolgozik, de bármennyire is meglepő, nem fogorvos, nem fogtechnikus. Ezekkel az eszközökkel Szász Róbert Szilárd csontot farag, úgy is fogalmazhatnánk, hogy az elhullott szarvasagancs rózsáját kelti életre.
2019. március 22., 15:342019. március 22., 15:34
2019. március 22., 18:022019. március 22., 18:02
Beszélgetőpartnerem közel húsz éve farag, kezdetben fával dolgozott, ma már a csonttal is „megbirkózik”. Dolgozott fafaragó műhelyeben, Budapesten restauráló műhelyben, majd néhány éves szünet után immár saját kis műhelyében nagy lendülettel tért vissza hobbijához. Részletekbe menő, aprólékos munka a csontfaragás – derül ki szavaiból. Öt-tíz centiméter ármérőjű, csipkézett szélű csontkorongokat mutat, amelyben aprólékosan kifaragott állatok láthatók.
„Négy évvel ezelőtt egy barátom mutatta meg a csontfaragást, az ehhez szükséges eszközöket, amelyek tulajdonképpen többnyire mikromotoros gépek, fogászati maró- meg fúró fejek, precíziós fejek. Amióta megvan ez a kis műhely, itt dolgozgatok a szabadidőmben napi rendszerességgel, többnyire délután, olykor jól belenyúlva az éjszakába. Jó, mert itt már senkit sem zavarok a zajjal, porral. Nagyon szeretem csinálni.
– mondja nevetve a marosmagyarói születésű, Csíkszentléleken élő fiatalember. A munkapadon különböző méretű vésők is sorakoznak egymás mellett, mintegy jelezve, itt fafaragás is zajlik. Mikor mire van igény. „Hamarosan hozzálátok egy székelykapu faragásához, és akkor innen el lesz pakolva minden mikromotor és minden fúró, csak a vésők maradnak” – teszi hozzá.
Aprolékos munka - mutatja készítője
Fotó: Veres Nándor
Azt mondja, számára most nagyobb kihívást jelent a csontfaragás, ez újabb technikákat kíván, de a fát sem hagyja, hiszen az is kedves számára.
„Szarvasagancsból dolgozok, annak is a nemesebb részével, a rózsájával.
– meséli Szász Róbert Szilárd. Bár az erdőben néha maga is keres elhullott szarvasagancsot, eddig még nem járt szerencsével, így megvásárolja a szerencsésebbektől. „A formája meg a nagysága adja, hogy mit lehet belőle kihozni. Első lépésben lerajzolom, ha kell még a szakkönyvben is utánaolvasok, hogy nehogy becsússzon egy kis tévedés. Édesapám vadász volt, ez tőle maradt, olyan mint egy biblia, mindig itt van kézügyben” – mondja és mutatja az ötven évvel ezelőtt kiadott vaskos vadászati szakkönyvet, amiből ha szükséges, az éppen kifaragásra váró állatról, anatómiájáról olvas.
Precízen kifaragott állatok láthatóak a különböző használati cikkeken, dísztárgyakon
Fotó: Veres Nándor
Azt mondja, két fia közül a kisebbik különösen érdeklődik a faragás iránt, „sok szerszámomat elrontott már, de nem bánom, jó ötletei vannak”. A kis szentléleki műhelyben csontból készülnek többek között vadászok számára zsinóros nyakékek természetesen vadon élő állatokról, de kovácsnak kovácsüllőt, agarásznak nyulat kergető agarat, a halásznak pedig halat farag a csontnyakékbe. De mutatja a különböző méretű asztali díszeket, éjjeli lámpákat, nyakékeket és fülbevalókat, és amire talán most a legbüszkébb, az a tizenkét rózsából nemrég elkészült fali óra.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!