Ahol a zene öröklődik, mint a lúdtalp

– meséli.

Aztán a zenésznek tartása is kellett hogy legyen. Az nem vicc, hogy a muzsikusnak szmoking a kabátja. „Mert hogy nézett volna ki, ha a Maros vendéglő (korábban New York, aztán Royal, s végül a háború után lett Maros – a szerk megj.), vagy bármelyik másik hely zenészei piszkos, gyűrött ruhában jelentek volna meg? – teszi fel a költőinek ható kérdést. Minden zenésznek volt legalább egy öltönye, szmokingja. Hát ezért mondta Sebő Miklós is az emblematikus dalában így.

Dacoltak az új idők új dalaival

A háború után a mindent összemosó össznépi demokrácia sem tudta feledtetni a vásárhelyiekkel a hajdani cintányéros cudar világot. Eltűntek a klasszikus értelemben vett iparosok, kereskedők, hivatalnokok, vagy legalábbis már alig volt belőlük, ám ha kikopott is a középosztály, annyit mégis kiszorított a vásárhelyi civis, hogy legalább egy héten vagy egy hónapban egyszer elmenjen a családjával egy vendéglői vacsorára. 

Vidám Gyulával próbálunk leltározni: Rózsa Dezső, Rózsa Béla, a Bámbó család öt-hat tagja, a Nátyi család, a Harkó család, Hókáék ott voltak a legelőkelőbb, legnagyobb vendéglőkben – mondja Gyula. Hókáékkal rokonságban is voltunk anya-nagyanyai ágon – teszi hozzá. Ebből a családból származott dr. Hóka Ferdinánd, a közüzemek és a készruhagyár üzemorvosa, aki úgy végezte el az orvosit, hogy nappal előadásokra járt az egyetemen, éjjel meg az édesapjával zenélt a vendéglőben, hogy a tandíjat kikeresse. Hogy mikor pihent, mikor aludt...? Később, már üzemorvos korában minden nap munkába menet előbb betért a plébánia templomba, s csak utána vágtatott gyalog a rendelőbe.

És akkor nekikezdünk újból leltározni: borpince (Fehér ló), Maros vendéglő, Hargita (Gusáth), Oroszlán, Aranykakas, Litoral, Somostetői vendéglő, Dacia, Kövesdomb, Continental, Grand, Predeal, Sörkert... Ez eddig egy tucat, hirtelen nem jut eszünkbe több. De már ez is bizonyítja, hogy bizony volt sok élőzenés hely Vásárhelyen. Ahhoz képest, hogy ma csak a Laci csárdában van zenekar...

És nincs egy igaz, jó barátja

Sebő Miklós állítja az inkriminált dalban ezt a muzsikusról (valószínű csak a rím kedvéért szúrta be ezt a sort). Nos, nem tudom, hogy a huszas-harmincas években miként volt ez Pesten, Budán – a Tabánban biztosan nem így –, de Vásárhelyütt kimondottan sok barátja volt a muzsikusnak.

Az egykor híres szaxofonos, Dumitru Gusztáv lányával, Ancival beszélgettünk a régvoltakról. Nos, tőle tudom, hogy Pop de Popa és Mátyás Mátyás orvosprofesszorok szívesen hallgattak cigányzenét s barátkoztak is a zenészekkel. Amikor az 50 éves és 150 kilós Dumitru József (Guszti édespaja, Anci nagyapja, aki az Oroszlánban klarinétozott) infarktust kapott, Mátyás Mátyás professzor sokáig „szökdösött rajta” hogy felélessze. Sajnos sikertelenül... A Fehér Ló pincében üldögéltem Gedő Istvánnal, a Prodcomplex igazgatójával, amikor odajött hozzánk Rózsa Dezső prímás. Kérdi az igazgatótól – hát ti miért nem isztok? Mert nincs sör – mondta Gedő. Három perc múlva egész láda sör landolt az asztalunk alatt Rózsa Dezső jóvoltából.

Amikor tanult kollégámmal – és komámmal – Bögözi Attilával néha-néha fölruccantunk a somostetői vendéglőbe s beléptünk a nagyterembe, Guszti beintett Cégérnek, s bármit is játszhattak, áttértek arra, hogy Nem is az a legény..., vagy az Azért vannak a jóbarátokra...