
A gyerekeknek sokat jelent a rájuk figyelés, mert ott nem fektetnek hangsúlyt az érzelmi nevelésre
Fotó: Hajdu Hilda
Első alkalommal talán a kíváncsiság vitte őt Afrikába, de idén a honvágy vitte vissza, és egyre jobban szereti Kenyát – fogalmazza meg Hajdu Hilda, aki Kolozsvárról Kenyába repült, hogy segítsen, miközben ő maga is „gazdagabb” lesz Rusinga szigetén. Afrika legszegényebb részének egyik iskolájában önkénteskedő lány azt is elárulta, mi hiányzik neki Erdélyből a legjobban, és miért kíváncsi mindenki ott a „muzungura”.
2021. november 19., 18:502021. november 19., 18:50
„2013-ban az egyik közösségi oldalon láttam egy felhívást, támogatókat kerestek egy kenyai iskolának, és egy Philgona nevű tízéves lányt kezdtem el támogatni. Mindig is érdekelt Afrika, vonzott az itteni kultúra, kíváncsi voltam, hogyan élnek az itteniek, tehát nagyon örültem, amikor 2014-ben a Van egy téglám Kenyában projekt irányítója elmondta, hogy van lehetőség önkénteskedésre. Három hónapra jöttem el akkor, és a Sargy Education Centre iskola alapítójának a házában laktam, minden napomat az iskolában töltöttem a gyerekekkel, és annyira megszerettem a kenyaiak meleg fogadtatását, a gyerekek kedvességét meg az itteni környezetet, hogy már akkor tudtam, hogy ide vissza fogok jönni” – emlékszik vissza Hajdu Hilda.
2015-ben három hétre tért vissza, idén pedig egy kéthónapos önkéntes misszióra mentek el Kenyába, Rusinga szigetére tizenketten a Hungary Helps és a Magyar Önkéntes Liga jóvoltából, a Blythswood Románia Van egy téglám Kenyában nevű projektjének keretében.
Rusinga szigetét a Luo törzs lakja (Kenyában több, mint ötven törzs van), de az iskolában az oktatás angolul folyik, Kenyában az angol és a szuahéli a két hivatalos nyelv. A tanítás mellett az iskolában fákat ültetnek, füvesítenek, próbálják szebbé tenni a környezetet. Feladataik közé tartozik a gyerekfoglalkozások levezetése, az iskolakert gondozása, adományok átadása, özvegyekkel való foglalkozások.
A Sargy iskolát már tíz éve erdélyiek és magyarországiak támogatják
Fotó: Hajdu Hilda
Első héten bibliatábort szerveztek a gyerekeknek, mert épp vakáción voltak, azóta pedig kreatív foglalkozásokat, táncórákat, számítógép-használatot tanítanak. A Sargy egy általános iskola, három óvodás csoporttal és 1–8. osztályokkal. Mint megtudtuk, a Sargy iskolát 2011 óta támogatják az erdélyiek és magyarországiak, így már elég sok magyar megfordult itt.
„Muzungu, how are you?” Ez az a mondat, amit naponta százszor hall Kenyában Hilda, ugyanis ott így köszönnek az ismeretlen fehér embernek.
Mindenki tudja, hogy segíteni jöttünk, és biza jól fog a segítség, Kenya egyik legszegényebb részén vagyunk, a helyiek fő foglalkozása a halászat, de egyre kevesebb a hal a Viktória-tóban. Persze, olyan is van, aki a fehér emberben egy pénzeszsákot lát, és rögtön azzal indít, hogy »éhes vagyok« vagy »adjál valamit«, de ez ritka. A gyerekek nagyon szeretnek, folyton fogják a kezünket, simogatják és szagolgatják a bőrünket, a hajunkat. A gyerekeknek bármilyen figyelem sokat jelent, mert itt nem jellemző az, hogy a felnőttek játszanának a gyerekekkel, nem fektetnek hangsúlyt az érzelmi nevelésre” – magyarázza Hajdu Hilda, aki az iskolában most informatikát tanít, ami azt jelenti, hogy a laptopot tanulják használni, gépelni, szöveget szerkeszteni. A gyerekek nagy része most lát először számítógépet, félnek hozzányúlni, nehogy elrontsák – mondja Hilda.
Mindenki tudja, hogy segíteni mentek, és biza jól fog a segítség
Fotó: Hajdu Hilda
A missziók első heteiben bibliatábort tartottak, minden nap feldolgoztak egy bibliai történetet a gyerekekkel, dalokat, játékokat tanultak. Közben bejár egy-egy zeneórára, a gyerekek imádnak táncolni, az óvodásokkal angol gyerekdalokat énekelnek.
Feltettük neki a kérdést, mi hiányzik neki itthonról a legjobban, de mint kiderült, a családján meg a barátain kívül nem hiányzik az otthoni környezet, annyira jól érzi ott magát a meleg Afrikában.
Korán fekszünk és korán kelünk. Nincs ezer kacat körülöttem, ami elvonja a figyelmemet, igazán egymásra és a gyerekekre tudunk figyelni” – fogalmazta meg Hilda a Ligetnek.
A családján meg a barátain kívül nem hiányzik az otthoni környezet
Fotó: Hajdu Hilda
Sokan nem értik, miért Afrikában kell segíteni, amikor itthon is van elég rászoruló. Hildának erre egyszerű a válasza: mindenki ott segítsen, ahol szükségét látja. „A segítség elkel mindenhol, és nekem pont Kenyára esett a választásom. Nem tagadom, hogy azért jöttem ide, hogy más kultúrát is megismerjek, és szerintem nincs ebben semmi rossz, ha az én világom is gazdagodik, miközben segíteni próbálok” – foglalta össze tömören a Kolozsvárról Kenyába érkezett önkéntes saját döntését.
A projektet itt lehet követni, ha pedig valaki támogatni szeretné a projektet, itt megteheti.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!