A vagányság eredete: James Deantől a Ramonesig. A legdögösebb fériöltözet: bőrdzseki + fehér póló + farmer + tornacipő

Aki a száras Convers-ből az alapszínűek valamelyikét, a fehéret, feketét, pirosat vagy szürkét hordja, annak a lelke mélyén ott lapul a rakendról. De bármilyen sportcipő jöhet, ha nem feltűnő – óriási méretben, nagy márkajelzéssel önmagában is gáz.  

A (szakadt) farmer

Az eredetileg az észak-amerikai aranyásók számára készült farmernadrág a huszadik században folyamatos átalakuláson ment keresztül – az ötvenes években lett nagyon népszerű, aztán a hatvanas években trapéz lett, majd egyre jobban szűkült. Az elhasznált, szakadt farmert a Ramones együttesnek köszönhetjük, tulajdonképpen a bőrdzsekiből, pólóból, szakadt farmerből és tornacipőből álló szerelés a védjegyükké lett. Joey, Dee Dee, Johnny és Tommy Ramone (utóbit hívjuk bátran Tamásnak, hiszen 1956-ban New Yorkba került budapesti magyar srác volt, Erdélyi vezetéknévvel) azonban nem habkővel és ollóval dolgoztak a nadrágjuk kopottá tételén, hanem ez úgy sikerült nekik, hogy a zenekari turnék alatt tényleg leszakadt róluk.

Alsóingből egyenruha: a póló

A klasszikus póló, angolosan a T-shirt tulajdonképpen egy gombok, gallér és ujjak nélküli „egybeing” volt, amit – le kell ezt még írni..? – szintén a katonásdinak és a tengerészeknek köszönhetünk, ugyanis az első világháborúban a katonaingek alá jött nagyon jól. A harmincas években már nem alsóneműként használták, az ötvenes-hatvanas években pedig ez is elterjedt a „gaz és imparialista” nyugatról, akárcsak a farmer, illetve a rockandroll, mint életérzés. 

– James Dean piros dzsekije a Haragban a világgal (1956) című filmben még nem bőrből volt. Ha már a  mozis bőrdzsekik szóba kerültek, akkor had említsünk meg néhány klasszikus, felejthetetlen alakítást, amelyekhez a különböző bőrdzsekik úgy hozzátartoztak, mint az összeragadt bodobácsok a temetőhöz: John Travolta a Grease-ben, Brad Pitt a Harcosok klubjában, Tom Cruise a Top Gunban, Harrison Ford az Indiana Jones-ben és mások. 

Amit soha ne tegyünk:

• Bőrdzsekiben, tornacipőben, pólóban lehetőleg ne menjünk lakodalomba, se falusi bálba. Az egy öngól. Vagy egy harakiri.

• Ha mégis odatévedünk, lehetőleg ne feszítsünk ebben a szerkóban a táncparkett közepén a CsókXcsókra, ne vágjunk fel, ne hangoskodjunk, s főleg a csajokkal ne foglalkozzunk, mert a konzervatívabb, „hagyományőrzőbb” falusi legényeknek a „rokkkér” látványa a bálban olyan, mint a bikaviadalon a felhergelt állatnak a piros kendő, a muleta. Ne csodálkozzunk, ha beverik az arcunkat vagy megtépik a James Dean-pólót. Ha pl. AC/DC-feliratú trikóban megússzuk annyival, hogy „Ácséistennyiladécsé, kifelé a bálból, értöttedé..!”, akkor még szerencsések vagyunk.

• Motoros bőrdzsekihez ne húzzunk hegyes félcipőt, derbyt vagy oxfordot, az úgy már nem menő – a western csizma még okés, de az is csak egy bizonyos kultúrkörben.

• Ha szakszerűen koptatott, szakadt farmert akarsz, de nem kapsz az online-boltokban vagy a turkálókban, és nem is turnézol hónapokig egy leszedált Barkasban, akkor a vagdosás-habkövezés-téglázás helyett nézz meg inkább néhány oktatóvideót. Ugyanis ha rosszul szakítjuk-koptatjuk, akkor még trehányabbul fogunk kinézni, és ugye, pont nem ez a cél, hanem az, hogy dögösen legyél mégis elegáns. Johnny Ramone vagy Sid Vicious forogni kezdenek a sírjukban.  

• Attól, hogy szakadt farmerod jól láthatóan koszos és jól érezhetően még büdös is, nem leszel menőbb: igaz, hogy Bohumil Hrabal állítólag azt vallotta, hogy „az igazi férfi az mindig egy picit spicces, és van egy diszkrét szarszaga”, de ha nő lett volna, biztosan másképpen gondolta volna. Ergó: ne fingd tele indiszkrét módon a farmerodat, mert ahogy te is „leszarod”, bizony ugyanúgy a csajok is le fognak. Ha megérzik.

• A Ramones- és a Sex Pistols-életérzést fizikailag is nem kell másolni, tehát ha megvan már a négyes kombó, amellett ápoltnak is kéne lenni. Menőzés ide vagy oda, azért ne legyünk olyanok, mint a Sex Pistols többi tagja, akik többek között azért rúgták ki maguk közül Glenn Matlock basszusgitárost (és vették be helyette Sid Vicioust), mert „néha mosott lábat”. Mára megváltozott picit a világ.

Amivel nem lőhetünk mellé:

• A kevesebb néha több: arra törekedjünk, amikor vásárolunk, hogy a bőrdzsekink egyszerű szabású, aránylag kevés darabból összevart cucc legyen, ne legyen telecsicsázva mindenféle lógó vagy ráragasztott alkalmatossággal (feliratok, láncok, stb), az a nyolcvanas-kilencvenes években volt menő utoljára.

• Ugyanígy a pólónál is, akárcsak a sportcipőnél: utóbbinál a márkajelzés ne legyen nagyon feltűnő, diszkréten úgyis látszik, aki akarja, úgyis észreveszi, hogy Vans-ban vagy-e vagy NB-ben, de különben sem fontos.

• A pólód is akkor a legmenőbb, ha nincsen rajta egy, az egész mellkasodat betakaró-átfogó márkajelzés, jobb egy sima fehér vagy fekete póló, mint egy öles „guccsi” vagy „dólcsegábbáná”, netán „dzsordzsóármáni”.

• A pólót az öv felett viseljük, pláne, ha harminc vagy negyven felett már pocakot eresztettünk – vannak csajok, akiknél a sörpocak nem menő, mert nem feltétlenül arra gondolnak ma már, hogy a csávó „jól van tartva otthon”, hanem arra, hogy 1. iszik, 2. zabál, 3. nem szexel rendszeresen, 4. nem vigyáz magára úgy egyáltalán.

• Az először viselt, új, még jó bőrszagú, tipikus illatú bőrdzsekit hagyjuk a maga illatában, ne akarjuk elnyomni a szagot erős és sok parfümmel – a bőrszaggal keveredve ugyanis elég furán fogsz szaglani. A dzsekire semmiképp ne fújj, csak magadra.

• Ha mind a négy dologból egy egyszerű, nem hivalkodó, de méretedre találó darabot választasz, tényleg lázadó, dögös, erős, belevaló és vagány pasinak fogsz látszani. Vagyis csak úgy fogsz kinézni – ugyanis ahhoz, hogy az is legyél, bizony kell még jónéhány dolog, de az élet azért is van, hogy minderre rájöjjünk.