Tóth Csaba, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség borásza 52 éve foglalkozik szőlővel. Az idei volt az érsekségnél a negyvenhetedik szüretje.
2021. október 29., 19:322021. október 29., 19:32
• Videó: Médiatér
Tóth Csaba 1972-ben végezte el Csombordon a borászati, szőlészeti szakközépiskolát, majd Sepsiszentgyörgyre kapott kinevezést. Itt kereste meg 1974-ben Márton Áron püspök kérésére Dukát József berecki plébános azzal, hogy menjen Fehérvárra borásznak. Érkezése után sokszor gondolt arra, hogy elmegy, de sohasem tudta rászánni magát erre, mert mindig visszacsengtek a püspök szavai: „ígérd meg, hogy amíg az erőd és az egészséged engedi, itt maradsz nálunk.”

Dicsértessék! – köszönnek ránk mosolyogva innen is, onnan is, amikor megérkezünk a gyulafehérvári érsekség csillagdai szőlősébe. Harmadik napja tart a szüret, a kispapok és kántoriskolások szorgosan szedik a szőlőfürtöket.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!