A hó miatt is jött Erdélybe tanulni a brazil cserediák

– Tudtál valamit Romániáról?
– Csak általánosságokat. Amikor megtudtam, hogy Romániában leszek cserediák, elkezdtem utánanézni, tanulni az országról, végül kiderült, hogy Székelyudvarhelyen teljesen más, mint amit olvastam. Amikor azt mondták, hogy egy magyar városba kerülök, azt hittem, olyan lesz, mint a brazíliai német városok, amelyeket a gyarmatosítók alapítottak, de ott szintén brazilok élnek, csak akcentussal beszélnek. Nem gondoltam volna, hogy itt ennyire más lesz.

– Milyen volt ideérkezni?
– Szeptember elseje óta vagyok itt,

Az is sokkoló volt, hogy én egy román városra számítottam, és arra is készültem fel, de közben itt tényleg magyarok laknak. Sajnos még nem tudtam megtanulni a magyar nyelvet, de igyekszem. Otthon, a befogadó családdal tanulom, az iskolában románt tanulok. A románt nehezebb, mert nem igazán van kivel gyakorolnom.

– Mit gondolsz a városról?
– Tetszik, nyugodt, és megértem, hogy felháborodnak, amikor Erdély Romániához csatolásáról beszélnek. Továbbá meglep, hogy az itteniek ennyi idő után még mindig megtartották magyarságukat.

Elméletileg sok szociális programunk kellene legyen, öregeket, fiatalokat kell segítenünk, mi eddig a Fuss neki! akción vettünk részt. Most azon dolgozom, hogy kialakuljon egy csoport, amivel segíthetek, hiszen ez volt a vágyam.

– Miként hangzik neked a magyar nyelv? És hogyan értekezel a városban?
– A magyar nyelv olyan, mintha kínai lenne. Ebben biztos vagyok. Viszont az órákon próbálom tanulni a nyelveket. Amikor a városban vagyok, általában angolul beszélek, ha nem értik, akkor románul, ha azt sem, akkor valahogy kézzel-lábbal elmutogatom, amit akarok (kacag). Ha ez sem megy, akkor a Google segítségével fordítok.

– Mi volt számodra a legnagyobb változás?
– Az emberek azt mondják, hogy egy csereprogram után mindig nagyon megváltozol, szerintem valójában az történik, hogy rájössz, mid volt otthon. Például itt nem tehetem meg azt, amit otthon. Brazíliában édesanyám megbízik bennem, elenged a városba, de itt nem ismernek, nem bíznak meg teljesen bennem, ezért elővigyázatosak és szigorúak is. A nyelvváltozást is nehéz megszokni, hiszen nem az anyanyelvemen beszélek, mint általában.

De így tapasztaltam meg, hogy mim is volt otthon, amit máshol nem találok meg. Mondjuk ebben nincs benne a kaja, mert itt minden finom, szerintem tíz kilóval kövérebben megyek haza (kacag). Na meg az időjárás is!

– Tényleg, hogy bírod a telet?
– Hűha, nehezen! Otthon télen legfeljebb –4 fok van, itt meg –20 is lehet. És eddig soha nem láttam havat, ezért is akartam Európába jönni. Tengerparti vagyok, imádom a nyarat, de akartam tudni, milyen az igazi tél. Ennyi elég is lesz belőle (kacag).

– Egyébként milyen az időjárás nálatok? Általában úgy képzeljük el, hogy ott örök nyár van.
– Elég változó, mert nagy az ország, délen havazni is szokott, és akár –10 fok is lehet. Északon viszont nagyon meleg van, ott tényleg mindig nyár van. Szülővárosomban, São Paulóban elég sokat esik az eső, viszont általában meleg van, mert közel van a parthoz, télen például átlagban 16 fok van. Igen, pluszban (kacag). Tavaly 13 fok volt, és mindenki kiakadt, hogy milyen hideg van. És ami még furcsa nekem nálatok, hogy a tengerszintnél sokkal magasabban vagyunk, néha alig kapok levegőt, viszont gyönyörű a táj, annyi hegy, fa és hó!

– Miket sikerült eddig meglátogatnod?
– Segesváron voltam, nagyon tetszett. Sok erdős, hegyes helyen jártam, de szeretném látni a tengert is, mivel hiányzik. Júliusban megyek el, addig csak eljutok oda is, de addig minden téli dolgot ki akarok próbálni, mert még sosem síztem vagy snowboardoztam. Már sikerült korcsolyáznom is. Az egyik legszebb, de egyben legfurcsább is a sóbánya volt, előbb azt mondtam, hogy semmiképp sem megyek be, de aztán lenyűgözött.

– Vannak hasonlóságok Székelyföld és Brazília között?
– Ezt nehéz megállapítani. Szüleim, akik szintén Európában voltak cserediákok, azt mondták, jó lesz, mert latin országba megyek, ami hasonlít Brazíliára, de itt teljesen más a mentalitás.

Ezt nemcsak a felnőtteken, hanem a velem egykorúakon is látom. Gyakran kérdezik tőlem, miért vagyok mindig olyan boldog, és én erre csak annyit tudok válaszolni, hogy miért ne lennék az. Itt valószínűleg a történelmi események miatt lettek csüggedtek az emberek.

– Mi az, amit szeretnél, hogy itt is legyen, de csak Brazíliában van? És mi az, amit innen vinnél haza?
– Hiányzik az étel, de nem azért, mert az itteni nem jó, hanem mert az otthoni más. Mi rengeteg marhahúst eszünk, ez hiányzik. Amit Székelyföldön igazán szeretek, az az ősz, nálunk nem ilyen, nincsenek narancsszínű és vörös levelek, ez csodás! No meg a kürtőskalács. Hát az fantasztikus! Igyekszem nem arra figyelni, hogy mi hiányzik, hanem inkább arra, hogy élvezzem az itteni tapasztalatot és minél többet éljek át, talán ezért nincs is olyan nagy honvágyam.

Egy másik szokásunk, hogy bizonyos színekbe öltözve várjuk az új évet, attól függően, hogy mit kívánunk: a sárgával pénzt, a fehérrel békét, a zölddel szerencsét, a kékkel reményt, a pirossal szeretet kérünk, és tilos feketét hordani. Itt nem tudom, hogy fogom ezt betartani, nem hinném, hogy érdekelni fog a szín, mert minden kabátot magamra veszek.

– Mi az, ami tetszik a cserediákprogramban?
– Új kultúrát fedezhetek fel, és új, teljesen különböző embereket ismerhetek meg.

Itt kénytelenek vagyunk magunk megoldani saját problémáinkat. Nincsenek itt a szüleink, akik megmondják, mi jó vagy sem, mi döntünk. Amerikai, mexikói, tajvani és japán cserediákok is vannak itt – különböző kultúránk, vallásunk, szokásaink vannak, ez a legszebb része az egésznek, hiszen annyi mindent tanulhatunk egymástól. Lehet, otthon nem volnánk barátok, de itt szinte egyből azok lettünk, mindent megbeszélünk, pedig annyira különbözük. Amikor idefelé repültem, arra gondoltam, miért kell ez, ha otthon mindenem megvan, de szerintem most tanultam meg igazán értékelni mindazt.