A cipő „tartja” a férfit. Gyorstalpaló férficipőkből

Ha már az olcsóságnál tartunk, sajnos a férficipőnél is két szempont van kies tájainkon: olcsó legyen és kényelmes, a többi senkit nem érdekel, például az, hogy farmerrel mit veszel fel, és a kizárólag lakodalomban felvett öltönyödhöz milyen cipő talál. Ezért van az, hogy egy akármilyen sport- vagy túracipő a betonra is jó, sportolni is, dolgozni is, no meg a nagy mondás (városon): „falura elmegy”. Van még egy nagy „kedvenc észrevételem” a sportcipőknél,  mégpedig az, amikor kézilabda- vagy száras kosárlabda-cipőben látok futballozni harmincasokat, vagy pedig tinédzsereket utcán sétálni futsal-, tehát teremlabdarúgó-cipőben.

 Az elegánsabb férficipőknek rengetegféle típusa, formája, anyaga, fazonja van, de az alapdarabok ugyanazok maradtak, mint mondjuk a zakóknál vagy a nyakkendőknél.

A klasszikus férficipő dicsérete: az oxford és a derby

Volt abban részem, hogy egy cipőboltban az eladó nem tudta, hogy mi a különbség a kettő között. Mikor mondom egy ismerősömnek, rávágja, hogy ő sem tudja, de gondolja, hogy kábé annyi, mint az alma- vagy a baracklé között. Mondom igen, csak te nem gyümölcslé-eladással foglalkozol, mert akkor már nagyon nem lenne mindegy.

Szóval a nagy különbség: az oxford a klasszikus angol ünnepi cipő, amit szinte kizárólag öltönyhöz veszel fel, ennek a felső, fűzős része zárt, tehát az alsó rész alá van varrva. Igazi alapszíne a fekete, fényezett, de a hétköznapi viseletbe is belefér, ha más színű és mondjuk díszített. A különlegesen elegáns darabok azok, amelyek csupán egyetlen bőrdarabból készülnek, csak ez van a talpra rávarrva.

A derbynél a fűzős rész felül van varrva, így nyitottabb, lazább és mindenhez felvehető, tehát öltönyhöz csakúgy, mint farmerhez, szövetnadrághoz, chinóhoz. Nagyon szépek a brogue-díszítésűek, tehát ezek a lyukacsos, csipke-mintásak, főleg barnában, farmerrel.

Fűző nélkül: a monk és a loafer

A csatos cipők (monk vagy double monk) tulajdonképpen a papok, szerzetesek cipőiből alakultak ki – inkább hétköznapi viselet, mint alkalmi, de hozzátartoznak  a klasszikus férficipőkhöz még akkor is, ha nálunkfelé szinte senkin nem látni ilyet. A lényege, hogy nem fűzős, hanem csatos, lehet egy- vagy (ez a népszerűbb) kétcsatos (double monk), de háromcsatos is van.

Loafert vagy penny loafert, tehát a másik fűző nélküli  „belélépőst” már inkább lehet látni nálunk is elvétve az utcán vagy alkalomkor, de ezekből a kilencvenes években olyan szörnyű típusokat állítottak elő Kelet-Európában, hogy annak idején „makkos cipőnek” neveztük, és tényleg rettenetesen ízléstelenül nézett ki. Ha még akkori, borzasztó minőségű műbőrből is készült, és gazdája nem mosott lábat használat előtt, elképesztő szagokat tudott megtermelni. De egy szép, igényes loafer megfelelő nadrággal nagyon szép tud lenni.

A chukka

A fűzős bokacipő nem feltétlenül tartozik az elegáns cipők közé, de tökéletes választás a hétköznapokra, öltönyön kívül szinte mindennel kombinálható. Kicsit „délies eleganciára” (olaszosra) utaló hatása van (sivatagi cipőnek is szokták nevezni egyik típusát), alapvetően egy száras derby, de a hasított (velúr) bőrből készült darabjai nagyon jó kiindulópont lehetnek.

Farmerrel, szövetnadrággal megy, öltönyhöz nem ez jár, bár egy díszesebb, mívesebb darabot szűk öltönynadrággal lehet kombinálni. Ebből jön a magyar csuka szavunk.

A Chelsea-boots

Nagy kedvencem, az uniszex és nagyon régi angol bokacsizma, illetve lovaglócsizma, ennek nincs fűzője, a két oldalán egy belevarrt gumipánt adja meg a mozgásterét. Eredetileg lovagló- és sétáló csizmának készült Viktória angol királynő számára, de farmerek és katonák ruházatához is tartozott, mert könnyen lehet le- és felvenni, nem kell a fűzőkkel bajlódni. Igazából a Beatles tagjai hozták divatba a hatvanas évek elején, a Chelsea név London egyik városrészét jelöli, ennek a focicsapata is ismerős. Szűk nadrággal ildomos hordani, feltűrt vagy rövid szárú farmerrel, igazi klasszikus, de a hétköznapi öltözködéshez is elengedhetetlen alapdarab.

Van egy másik cipővilág, ezt halkan és álmodozva írom le: a méretre csináltatott, egyedi, cipész (nem egyenlő a suszterrel, figyelem!) által készített lábbeli. 

Amit a cipővel (vagy anélkül) soha ne tegyünk:

• Koszos cipőben ne menjünk az utcára, ha pedig összemocskolódottan, például sáros talppal kerültünk haza vele faluról vagy egy esőben lezajlott temetésről, ne várjuk meg, amíg rászárad, tisztítsuk meg.

• Egy eljárt sarkú Converse-csuka esetleg lehet életérzés, valamint jelezhet márkahűséget is, de egy alkalmi cipőnek a sarka soha nem lehet nem egyenes, mert igen nagy igénytelenségre vall.

• Barna cipőhöz barna öv, feketéhez fekete, a kettőt nem cseréljük fel még akkor sem, ha mondjuk a „nadrágszíj”a  zakó alatt nem látszik. 

• Fehér zokni elegáns cipőhöz nincsen. Igen, tudom, Michael Jacksonon volt a színpadon, a loafer + fehér zokni kombóval. Kivételesen nagyon gáz volt, akkor is, amit sajnos sokan leutánoztak, máig hat, hiszen vidéki lakodalomban és hétköznapokban is még mindig látni.

• Chelsea-bokacsizma fölé ne húzzunk bő szárú és a cipő felső részét elfedő, a kelleténél hosszabb nadrágot, mert nagyon mazlag.

• Kockaorrú cipő ugyan van, de roppant ízléstelen. A túl hegyes, előre- és felálló, kunkorodó cipőorr is taszító. Az egy más kultúra.

• Fehér cipőt fehér öltönnyel régebb a dél-amerikai kokainbárók hordtak, szivarral kezükben, illetve európai követőik. Nem vagyunk azok, még ha egyesek azt is hiszik magukról.

• Rövid szárú zoknit nem húzunk alkalmi cipőbe, mert ha a lakodalomban vagy a munkamegbeszélésen leülsz, a cipőd fölött hirtelen véget ér a zoknid, és a kivillanó csóré, ápolatlan és szőrös lábszárad igen súlyos és visszataszító látvány.  

• A cipő legyen látható! Válasszunk megfelelő hosszúságú nadrágot (köpcös, alacsony, pocakos ember ne vegyen slim fitet, égimeszelő ne hordjon trottyosat), ha hosszú a nadrág szára, a szabó felhajtja méretre, a lényeg, hogy a nadrág ne omoljon rá a cipőre, ne harmonikázzon rajta annyira, hogy csak a talpat lássuk, mert nem szép. Tongyó, ahogy székelyül mondanánk. 

• Gumipapucsban, crocs-ban, flipp-flopban, „slápban” egy komolyabb férfi utcára nem megy, esetleg a szomszédhoz falat fúrni vagy levinni a szemetet, de még akkor is kell legyen annyi ideje, hogy mondjuk egy tornacipőt magára kapjon.

Alapszabályok, amelyekkel nem lövünk mellé: 

• Az alkalmi férficipő barna vagy fekete, esetleg sötétkék, utóbbinál nagyon meg kell nézni, milyen „áncungot” veszünk fölé. Alapvetően a cipő indítja az öltözködést.

• Ha hétköznap is elegáns cipő mellett döntesz, akkor a cipődhöz igazodik az összes többi bőr dolog. A karórád bőrszíja (ha abból van) is az öved, illetve a cipőd színével találjon, még ha nem is ugyanaz az árnyalat, de az alapszín legyen az. 

• Elegáns cipőhöz mindig hosszú szárú zokni jár, amely színben harmonizál a nadrággal vagy a cipővel. A loaferhez kizárólag olyan zokni jár, ami nem látszik, vagy egyáltalán nem jár zokni.   

• A cipőt rendszeresen tisztítsuk, még akkor is, ha nem nagyon koszos, ez a legalapvetőbb dolog! Néhány kis kefe és szövetdarab, illetve a színnek és a bőrnek megfelelő cipőkrém, esetleg fényezőkrém szükséges hozzá. Nem olyan nagy dolog, tíz perc alatt megvan akkor is, ha az alapkrém és a fényező között öt percnyi szünetet tartunk.