Hagyomány vagy higiénia?

A kányádi ravatalozót 153 000 lejből építik

„67 000 lejt kaptunk célirányosan a ravatalozók megépítésére, amelyhez önrésszel is hozzájárultunk. Az önrészt pedig az RMDSZ-es képviselők közbenjárásával a kormány tartalékalapjaiból leosztott pénzekből tudtuk fedezni”  – mondta György Sándor, Kányád polgármestere. „A tanácsban döntenünk kellett arról, hogy vagy elkezdünk három faluban ravatalozót építeni, és talán egyiket sem fejezzük be, vagy pedig felépítünk egyet, s majd utána fogunk neki a következőknek. Tisztázni kellett a tulajdonviszonyokat is, köztulajdonú telekre kellett építenünk, és sokféle szempontot figyelembe véve arra is kellett összpontosítanunk, hogy hová helyezzük el az épületet. Mivel Székelydálya, Ége és Petek tanácsosai amellett foglaltak állást, hogy településükön nem szükséges a ravatalozó megépítése, mivel a templomot is használhatják ravatalozóként, úgy döntöttünk, hogy először Kányádban fogunk neki az építkezésnek” – érvelt a polgármester. „Szerencsére nem fogtunk hozzá három épületnek, mert még a földmunkánál tartanánk. Számos módosítást kellett végrehajtanunk a tervrajzon is” – mondta György Sándor.

A polgármester bízik abban, hogy a jövőben a többi településen is megépülnek a ravatalozók

Nagy Sándor, a dályai Csereerdő Közbirtokosság elnöke arra a kérdésünkre, hogy miért nem kaptak támogatást a községi tanácstól a ravatalozó építésére, hiszen majdnem egy időben kezdődtek el a munkálatok, elmondta: úgy tudja, hogy amikor elosztották a pénzeket, Fülöpné Pintér Anna MPP-s tanácsos, a dályai tiszteletes felesége kijelentette: Székelydályának nincs szüksége ravatalozóra, mert itt családi háztól temetkeznek. „Ő még nem tudta azt, hogy ez nem a helyi paptól függ, és nem is a tanácstól, hanem európai uniós kritérium, hogy minden egyes községben, faluban a ravatalozókat el kell készíteni” – mondta a közbirtokossági elnök.

Fülöpné Pintér Anna úgy tudja, nem célirányos pénzekről volt szó, községi tanácsos lévén ezért döntött úgy, hogy fontosabb beruházásokra fordítsák azt az összeget, ne pedig ravatalozóépítésre. Fülöp Szabolcs református lelkész is kifejtette véleményét azzal kapcsolatban, hogy miért nem szorgalmazta a ravatalozó építését: „Az egyik gyűlésen, amelyen az egyházmegye lelkipásztorai vettek részt, a ravatalozó volt a téma. Mindenki beszámolt erről, volt, aki már tíz évvel ezelőtt megépítette egyházi kezdeményezésből, és olyan összegek röpködtek, amelyet elég nagy luxusnak tartok egy olyan faluban, ahol átlagban évente öt-hat temetés van.

A kisebbik épületszárnyban ravatalozó, az épület nagyobbik részében közösségi terem, közbirtokossági székhely és orvosi rendelő is helyet kap. Oldalt a másfél évszázados tölgyfa

Én úgy gondolom, hogy vannak sokkal égetőbb gondok, pl. útépítés, közösségi épületek renoválása, közterek rendbetétele stb. Tudtommal nincs az Európai Unióban olyan törvény, amely kötelezné a ravatalozók építését. De nézhetjük a lelki okát is: a hagyományos világban a halálnak is megvolt a méltósága. Mai napig él az a hagyomány, hogy aki kórházban hal meg vagy a falu határán kívül, azt várják a falu bejáratánál, zúgnak a harangok, a pap is kimegy tiszteletére. A tisztaszobában ravatalozzák fel, szóval ennek megvan egy szertartásos jellege, ami kiveszőben van.

A ravatalozók építése mellett csupán a higiénia szól vagy az, hogy ne fordítsuk fel a házat, de szerintem adjuk meg a halottnak a tiszteletet. Én mint lelkipásztor annak sem vagyok ellene, hogy a templomban ravatalozzuk fel az elhunytat. Sokkal szívesebben prédikálok a templomban vagy a halottasháznál, mint egy ravatalozóban. Nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel, hogy a méltóságteljes temetés a régi hagyományok szerint háztól történik.

Amennyiben lesz olyan család, aki azt kéri, hogy a ravatalozóból temessem el hozzátartozóját, nem fogom verni a vasat, de azért sem, hogy a ravatalozóból temetkezzenek. Dályában vannak más prioritások is. Én ezt elmondtam a presbitériumnak is, és elmondtam volna a közbirtokosság elnökének is, ha megkérdez, de nem kommunikáltunk ebben a kérdésben” – fejtette ki véleményét a lelkész.

A dályai régi iskola felújított-újraépített épületében viszont nem csupán a ravatalozó kapott otthont. „Az épület másik szárnyában közbirtokossági székhelyet, a nagyobb teremben közösségi házat, a harmadikban orvosi rendelőt alakítottunk ki” – sorolta a lassan beteljesülni látszó terveket Nagy Sándor.

Az épületet a községi tanácstól vette bérbe a közbirtokosság, az állami támogatásból kapott közbirtokossági pénzeket fordították a munkálatok elvégzésére, amelyek lassan befejeződnek.

„A régi épületről az egész tetőzetet le kellett bontani, új tetőt, kéményeket kellett építeni, cserepet vásárolni, kívül-belül az összes vakolatot leverni, újravakolni, a kisebbik szárnyat, ahol a ravatalozó van, teljesen újraépíteni, mert amikor a gerendákat leszedték, összeomlottak a falak. Az alapra egy betonfundamentumot öntöttünk, és újra kellett építenünk a falakat, ami elég sokba került” – mondta a közbirtokossági elnök.

„A régi iskola épülete, amelyet 1893-ban fogadónak építettek, nem egyházi tulajdon, hanem a faluközösségé, és a helyi község adminisztrálja. A víz és kanalizálás bevezetése is folyamatban van” – tájékoztatott a közbirtokosság elnöke.

A régi iskola mögött egy hatalmas tölgyfa áll, amely az Év Fája címre is pályázhatna, hiszen 1849-ben, a 13 aradi vértanú emlékére ültették 12 társával együtt. Mára csupán egyedül maradt, hatalmas mérete és jókora törzse árulkodik koráról.

Temetőgondok

Ami a temetőket illeti, Kányád községben és a hozzá tartozó falvakban nincs tisztázva, hogy kinek a feladata a sírkertek gondozása. „Van, ahol az egyház magáénak tartja a temetőkertet, van, ahol magára hagyta, és olyan is van, ahol a közbirtokosság felkarolta, például Dályában és Petken” – közölte a polgármester. „Régebben az egyház felügyelete alatt működtek a temetőkertek, az egyház nevezte ki a temetőgondnokot.

A közbirtokosságok és a tanács olyan dzsungelből vájta ki a sírokat, hogy azt nem lehet elmondani. Elképzelésünket most már gyakorlatba ültettünk: halottak napjára lezárt dobozt helyezünk el a temető kapujánál, amelybe várjuk az adományokat, ezt a temető karbantartására fordítjuk. Közmunkázni senki nem akar, inkább fizetnek.”

A Kányádhoz tartozó Miklósfalván közmunkával végzik a sírkertekben szükséges munkálatokat, Petken és Székelydályában pedig a közbirtokosság vállalta magára ezeket a feladatokat. Égében nincs temetőkert, a helyiek saját kertjükben temetik el hozzátartozóikat.
Nagyálmos Ildikó