Epizódok a zetelaki iskolaigazgató életéből

– Hol végezte tanulmányait? Hogyan jutott el az igazgatói kinevezésig? Hogy érzi, milyen munkát végzett?

– Én tősgyökeres zetelaki vagyok. Itt születtem, itt végeztem az általános és középiskolát, meg kell mondanom, 1961 és 1965 között Zetelakán egy nagyon színvonalas iskola volt. Ezek után ‘65-ben felvételiztem Marosvásárhelyre, a magyar–történelem szakra, és három év után ide tértem vissza Zetelakára. Szüleim egyszerű falusi emberek voltak, mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkoztak, úgyhogy én már gyerekkoromban megismertem a falu világát, az itteni embereket. 1968. szeptember elsejétől tanítok, egy kis kitérővel, ugyanis Zeteváralján kezdtem, ott tanítottam 1972-ig. Három évig osztályfőnök voltam, illetve egy évet igazgató. ‘72 őszétől jöttem szülőfalumba, ahol 1990-ig történelmet tanítottam, majd ‘90-től ‘93-ig az iskola aligazgatója voltam, 1993 őszétől 2010. augusztus 31-éig pedig igazgatója. A faluról azt kell mondanom, hogy számomra Zetelaka a világ közepe volt, és az is marad. Ez egy nagy és erős község, és mindig foglalkoztat az a gondolat, hogy fel tudunk-e nőni azoknak a pedagógusoknak a szintjére, akik engem tanítottak ‘61 és ‘65 között. Azt, hogy milyen munkát végeztem a 42 év alatt, nem az én tisztem megítélni – ezt eldönti a falu. Viszont az a meglátásom, hogy tanítványaim tisztelnek, mert kivívtam mind a szülők mind pedig diákjaim ragaszkodását. Ezt éreztem mindig, és ezt érzem most is. Azt hiszem, hogy egy pedagógusnak ez a legnagyobb elégtétel. Ismeretes a mondás, miszerint senki nem lehet próféta saját hazájában, de ezt nem éreztem. Tudtam az emberek nyelvén beszélni, mert mindenkit külön-külön ismertem. Sikerült beilleszkedni, a kollégákkal közösen az iskolát arra a rangra emelni, melyet elvár a falu.

– Mi késztette arra, hogy tanügyi pályára lépjen?

– Ez jó kérdés. Említettem, hogy itt nagyon erős középiskola volt. Olyan tanárok tanítottak, mint Vofkori György, Geréb Péter vagy Kovács Domokos. Erős tanári gárda volt, felnéztünk rájuk, erkölcsi tartásuk volt. Egész életvitelükkel, hozzáállásukkal vonzóvá tették a pedagógusi pályát. Most, 42 év után is azt mondom – még ha anyagilag nem is vonzó ez a pálya –, hogy ha vissza tudnám pörgetni az éveket, újra ezt választanám, szintén történelmet tanítanék. Ahogy mondtam, mindig az a gondolat foglalkoztatott, hogy ezeknek a tanároknak a szintjén oktassunk mind az iskolában, mind azon kívül.

A teljes interjút a hétfői, szeptember 13-ai Udvarhelyi Híradóban olvashatják.