Őrizetbe vett a rendőrség egy vajdahunyadi férfit, aki azzal csalt ki nagyobb pénzösszegeket idős emberektől, hogy elhitette velük: a lakásban őrzött bankjegyeiket kivonják forgalomból, be kell váltani azokat.
Az Európai Unióban a fiatal romániaiak tartják magukat a legegészségesebbnek, az itteni nők fogyasztják a legkevesebb alkoholt és dohányipari terméket, azonban a romániaiak nem sportolnak, nem járnak színházba, és keveset olvasnak.
Személyautók gyúltak ki Bukarestben egy közúti baleset következtében kedden, késő este. Egy 35 éves nő életét vesztette, egy 18 éves fiatalt pedig égési sérülésekkel szállítottak kórházba – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 39 éves turistát, aki egy predeali hotelben betört egy szobába, és bicskával fenyegette meg a bent tartózkodó diákokat, tájékoztatta közleményben kedden az Agerpres hírügynökséget a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság.
A giurgiui börtönből tévedésből szabadon engedett három elítéltet visszavitték a büntetés-végrehajtó intézetbe.
Az előző év ugyanezen időszakához képest szeptemberben 13,5 százalékkal nőtt az országos nettó átlagbér. Legnagyobb mértékben a gázolaj- és földgázkitermelésben dolgozók, a textilipari és bőrfeldolgozó munkások nettó bére növekedett.
Anyamedvét láttak három boccsal kedd reggel Brassó Predeal felőli bejáratánál, egy forgalmas bevásárlóközpont mellett.
Belső vizsgálatot indított a giurgiui börtön a tévedésből szabadon bocsátott elítéltek ügyében, hogy kiderítsék a három elítélt szabadon bocsátásának okait és körülményeit, nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek Marius Lucian Fulga börtönigazgató.
Hetes osztályzatot adna a román tanügyi rendszernek, nyilatkozta hétfőn Liviu Pop oktatási miniszter. A szaktárca vezetője szerint az elsődleges probléma a tanügyben, hogy nagyon gyorsan cserélődnek a tanügyminiszterek.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adatai szerint 2017 harmadik negyedévében 32,7 százalékkal több új személygépkocsit írtak be a forgalomba, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Idén is esszépályázatot hirdet a Kisebbségi Jogvédő Intézet külhoni magyar egyetemi hallgatók számára.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Lassan, de biztosan Romániát is eléri a munkaerőhiány, ezért egyre több megyében a vállalkozók arra kényszerülnek, hogy külföldről hozzanak dolgozókat. Maros megyében csak idén 141 külföldi személy kapott tartózkodási és munkavállalási engedélyt.
Szolgálati hanyagság miatt in rem eljárást indított a giurgiui ügyészség, miután a sajtóban olyan hírek jelentek meg, miszerint tévedésből kiengedtek a giurgiui börtönből három fogvatartottat.
Megrongálta egy medve szombat este a Keresztény-havason levő Julius Römer-menedékház bejárati ajtaját. A létesítmény adminisztrátora, Rolf Truetsch az 112-es egységes hívószámon kért segítséget.
Drogkereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vett négy személyt a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) temesvári ügyosztálya.
Maga alá temetett a föld három munkást a Hunyad megyei Bolibarlang térségében, mindhárman életüket vesztették.
Huszonnyolc éves férfira támadt a medve péntek késő délután a Brassó megyei Herszény (Hârseni) településen – jelenti az Agerpres hírügynökség a megyei csendőr-felügyelőség tájékoztatására hivatkozva. A fiatalember a kezén és a lábán sérült meg.
A Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsa által megkérdezett vállalkozók több mint 80 százalékának nem áll módjában növelni a minimálbért, és 60 százalékuk elbocsátásokhoz folyamodik majd az intézkedés miatt. Esetleg a száz lej beleférne, de nem több.