
Klaus Johannis és Laura Codruţa Kövesi. Egy korszak vége. Archív
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Aláírta hétfőn Klaus Johannis államfő a Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész menesztéséről szóló rendeletet.
2018. július 09., 10:222018. július 09., 10:22
2018. július 09., 13:132018. július 09., 13:13
Az alkotmánybíróság határozatának eleget téve Klaus Johannis államfő felmentette tisztségéből hétfőn Laura Codruta Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét – jelentette be az elnöki hivatal szóvivője.
Johannis az alkotmánybírósági határozat hatályba lépése után több mint egy hónapos halogatás után szánta rá magát erre a döntésre, amit tavasszal még megtagadott.
Mădălina Dobrovolschi szóvivő hangsúlyozta: az elnök fontosnak tartja, hogy Romániában érvényesüljön a jogállam, a korrupcióellenes harc ne akadjon el, az alkotmánybíróság döntéseit pedig nemcsak az államfőnek, hanem a parlamenti többségnek is tiszteletben kell tartania, amikor a jogállamiságot megrengető törvénymódosításokról dönt – írja az MTI.
A szóvivő rámutatott, az elnök több ízben is hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt és az ország törvényeit, és mindig ennek megfelelően járt el. Ugyanakkor fontosnak tartja nyomatékosítani, hogy a korrupció elleni küzdelmet nem szabad feladni vagy lassítani.
„A korrupció kihat az állampolgárok életére és Románia fejlődésére.
– fogalmazott Dobrovolschi az Agerpres tudósítása szerint.
Hozzátette, az államfő kitart amellett, hogy Romániának olyan országnak kell maradnia, amelyben a törvény és az alkotmány mindenek felett áll.
„A korrupció elleni küzdelemben részt vevő egyik intézményt sem szabad nyomásgyakorlásnak vagy hiteltelenítési kísérleteknek kitenni. Klaus Johannis államfő hangsúlyozza, hogy Romániának jogállamnak kell maradnia” – mondta a szóvivő.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter február 22-én jelentette be, hogy „egy jogállamban tűrhetetlen tettei miatt” kezdeményezi az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetőjének, Laura Codruţa Kövesinek az elmozdítását. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege február 27-én negatívan véleményezte a miniszter javaslatát, majd április 16-án az államfő is elutasította azt. Ezt követően a kormány az alkotmánybírósághoz fordult, amely május 30-ai döntésében megállapította: az államfő alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő az igazságügyi miniszter és az elnök között azáltal, hogy elutasította a Laura Codruţa Kövesi főügyész menesztésére irányuló miniszteri javaslatot. A határozatban azt is leszögezték, hogy az államfőnek ki kell adnia a korrupcióellenes főügyész leváltására vonatkozó rendeletet.
Precedenst teremtő döntés
Kövesi 2013 óta áll a DNA élén, második – meg nem hosszabbítható – mandátuma jövő tavasszal mindenképpen lejárt volna. Vezetésével a – 200 ezer eurót meghaladó kárt okozó vagy köztisztviselőket érintő – nagykorrupciós ügyekben illetékes DNA évről évre megdöntötte saját rekordjait, ami a bíróság elé állított, illetve elítélt polgármesterek, törvényhozók, kormánytagok, rendőrök és bírák számát illeti. A szociálliberális koalíció azonban azt hangoztatta, hogy Kövesi és a DNA ügyészállammá tette Romániát, ahol ártatlan embereket hurcolnak meg, a főügyész pedig visszaéléseket követett el. Eltávolításával a kormánypártok nemcsak jelképes győzelmet arattak a főügyész munkájával elégedett jobboldali államfő felett, hanem precedenst is teremtettek arra, hogy más kinevezések és felmentések megtagadásának jogát is elvitathatják az elnöktől.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
4 hozzászólás