Továbbra is ötezer közelében az újonnan azonosított fertőzöttek száma

Az elmúlt huszonnégy órában 4564  új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az új esetekkel 840 116-ra nőtt a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma. Egy nappal ezelőtt 4989 esetet azonosítottak.

Az egyetlen szigorítás, hogy 22 órakor lép életbe a kijárási tilalom

Az éjszakai kijárási tilalmat érintő szigorításon kívül nem vezetnek be újabb korlátozó intézkedéseket – jelentette be szerdán a kormányfő, aki – állítása szerint – nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat.

Az egyetlen szigorítás, hogy 22 órakor lép életbe a kijárási tilalom
2021. március 09., kedd

Művelődési miniszter: szükség lehet az oltási igazolványra a nagy létszámú kültéri eseményeken való részvételhez

Szükség lehet az oltási igazolványra, a negatív teszteredmény bizonyítására vagy egy igazolásra, hogy az illető személy már átesett a koronavírus-fertőzésen a nagy létszámú kültéri eseményeken való részvételhez.

Művelődési miniszter: szükség lehet az oltási igazolványra a nagy létszámú kültéri eseményeken való részvételhez
2021. március 09., kedd

Iohannis: már 22 órától érvénybe léphet a kijárási tilalom

A hatóságok nem szándékoznak teljes zárlatot bevezetni húsvétkor, a veszélyhelyzetet ezen a héten ismét meghosszabbítják – jelentette ki kedden Klaus Iohannis államelnök.

Iohannis: már 22 órától érvénybe léphet a kijárási tilalom
2021. március 09., kedd

Jelentős ugrás: közel ötezer új fertőzöttet regisztráltak

Jelentősen megugrott az újonnan azonosított fertőzések száma, az elmúlt huszonnégy órában 4989 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az új esetekkel 835 552-re nőtt a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma. 

Jelentős ugrás: közel ötezer új fertőzöttet regisztráltak
2021. március 08., hétfő

Visszatérhetnek az iskolapadba a végzősök „vörösben” is, de csak korlátozott létszámban

Az országos vészhelyzeti bizottság jóváhagyta, hogy a nyolcadikos, a tizenkettedikes és a többi végzős évfolyamon tanuló diák az úgynevezett vörös zónához tartozó településeken is bejárjanak iskolába. Azaz, némi pontosítással.

Visszatérhetnek az iskolapadba a végzősök „vörösben” is, de csak korlátozott létszámban
2021. március 08., hétfő

Hétezerrel nőtt a gyógyultak, kétezerrel pedig az újonnan azonosított fertőzöttek száma

Az elmúlt huszonnégy órában 2280 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az új esetekkel 830 563-ra nőtt a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma.

Hétezerrel nőtt a gyógyultak, kétezerrel pedig az újonnan azonosított fertőzöttek száma
2021. március 08., hétfő

22 órától korlátozná a kijárást a kormány a kiszivárgott információk szerint

A kormány azt fontolgatja, hogy az éjszakai kijárási tilalom az eddigi 23 helyett, 22 órától lépjen érvénybe – tájékoztatták az Agerpres hírügynökséget kormányközeli források.

22 órától korlátozná a kijárást a kormány a kiszivárgott információk szerint
2021. március 08., hétfő

Tavasszal szerveznék meg a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos felmérőjét

Az elmúlt évben elmaradtak a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos felmérővizsgái a járványhelyzet miatt, idén azonban hasznos lenne megtartani ezeket, hiszen jó lenne felmérni, hol is tartanak a fejlődésben a tanulók ennyi online oktatás után – fogalmazott Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

Tavasszal szerveznék meg a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos felmérőjét
2021. március 07., vasárnap

Nőnapi maszkosztás hat városban

Ismét védőmaszkokat ajándékoz médiahálózatunk az Erdélyi Médiatér Csoport támogatásával. A 2020-as októberi és decemberi villámakció sikerén felbuzdulva hétfőn újabb megmozdulást szervezünk Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig.

Nőnapi maszkosztás hat városban
Nőnapi maszkosztás hat városban
2021. március 07., vasárnap

Nőnapi maszkosztás hat városban

2021. március 06., szombat

Hétvégére is maradt a négyezer fölötti új esetszám

Csökkent az elvégzett koronavírustesztek, ennek megfelelően az új fertőzések száma is az elmúlt egy napban Romániában, azonban még mindig négyezer felett maradt a napi esetszám.

Hétvégére is maradt a négyezer fölötti új esetszám
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2021. március 05., péntek

Havazás és esetleges hóviharok váltják a tavaszias időjárást a hétvégén

Havazásra és hóviharokra vonatkozó sárga riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 16 megyére. Az ország szinte minden régiójában lehűlés várható a következő napokban.

Havazás és esetleges hóviharok váltják a tavaszias időjárást a hétvégén
2021. március 05., péntek

Idén több mint 20 millió facsemetét ültetnek el országszerte

Megközelítőleg 20 millió facsemetét készül ültetni a Romsilva Országos Erdőgazdálkodási Hivatal a tavaszi erdősítési kampány keretében, összesen 9130 hektárnyi erdőt terveznek regenerálni.

Idén több mint 20 millió facsemetét ültetnek el országszerte
2021. március 04., csütörtök

Több elvégzett teszt és kevesebb esetszám az elmúlt egy nap mérlege Romániában

Közel ezer teszttel végeztek többet az elmúlt huszonnégy órában az országban, s bár az újonnan regisztrált koronavírusos megbetegedések száma még mindig négyezer feletti, szerdához képest csökkenés fedezhető fel a fertőzöttek számát illetően a csütörtökön közzétett adatok szerint.

Több elvégzett teszt és kevesebb esetszám az elmúlt egy nap mérlege Romániában
Podcast
2021. március 04., csütörtök

Maros megyei cég csalását göngyölítik fel tizenhét megyében

Maros megyei hulladékkezeléssel foglalkozó cég adócsalásának és környezetszennyezésének kiderítése érdekében csütörtökön reggel tizenhét megyében és Bukarestben tartottak házkutatást a rendőrök.

Maros megyei cég csalását göngyölítik fel tizenhét megyében
2021. március 04., csütörtök

Bukarestben törvényt módosítanának, mert a PSD-s kolléga „kimegy, hogy kávét vegyen magának”

A szociáldemokrata frakció ülésén napirendre fog kerülni a költségvetési törvény voksán „két kézzel” szavazók ügye is, és eldöntik, hogy szankcióban részesítik-e őket, jelentette ki Marcel Ciolacu PSD-elnök.

Bukarestben törvényt módosítanának, mert a PSD-s kolléga „kimegy, hogy kávét vegyen magának”
2021. március 04., csütörtök

Maszkot kell viselni a beltéri tornaórákon az egészségügyi miniszter szerint

Az egészségügyi minisztérium határozottan kitart amellett, hogy a zárt térben zajló sporttevékenységek alatt maszkot viseljenek a diákok. Szabad levegőn a maszkviselés mellőzhető, a megfelelő távolság betartásával – vélekedik a miniszter.

Maszkot kell viselni a beltéri tornaórákon az egészségügyi miniszter szerint
2021. március 03., szerda

Meghaladta a négyezret az elmúlt egy napban regisztrált fertőzöttek száma

Nem ugrott meg jelentősen szerdához képest, de folyamatosan növekszik az újonnan regisztrált koronavírusos megbetegedések száma az országban. Az elmúlt egy napban elvégzett tesztek eredményei alapján meghaladta a négyezret a fertőzöttek száma.

Meghaladta a négyezret az elmúlt egy napban regisztrált fertőzöttek száma

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye