Két dicsőszentmártoni férfit, egy 20 és egy 31 évest gyanúsítanak azzal, hogy az elmúlt hét péntekén kiraboltak egy 83 éves dicsőszentmártoni férfit.
Az igaz ember hitből él mottóval szervezte meg idén az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége a bonyhai nyílt családi napot.
A Maros és Szeben megyei önkormányzatok együttműködése során európai uniós pénzalapokból tervezik felújítani a Segesvár és Szentágota közötti 106-os jelzésű megyei utat.
Elsodorta a Maros vize szombaton a két gyermekét megmentő negyvenéves édesapát. Egész hétvégén keresték az áldozatot, míg végül két nap után felfüggesztették a keresést. A gyerekek megmenekültek.
Az Erdélyt Moldvával összekötő autópálya tervei és nyomvonala kapcsán már többször merültek fel közösségi igények, észrevételek, elégedetlenség. Legutóbb a Marosvásárhely–Parajd közötti szakasz munkálatainak előkészítése kapcsán találkoztak az érintett felek.
Soha nem lehet elég korán kezdeni – tartja a mondás, ennek jegyében vittük el a majdnem háromévesünket és a négyévesünket arra a fesztiválra, amelyet nekik és értük szerveztek idén is, de azért a felnőtteket sem hanyagolták el.
Kevesen ismerik és még kevesebben tartják be a mentőautókra vonatkozó KRESZ-előírásokat. A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szükségesnek tartja elismételni, melyek azok az esetek, amikor a mentőautók elsőbbséget élveznek a forgalomban.
Az oktatási miniszter 2011-ben hozott rendeletének módosítását kezdeményezte Marius Paşcan Maros megyei parlamenti képviselő, aki a jelenlegi jogszabályból eltöröltetné azt a kitételt, miszerint a kisebbségi osztályokban tanuló diákok év végén anyanyelvű oklevélben részesülhetnek.
A Maros megyei tanács együttműködési megállapodást kötött a Gotransylvania Regional Development Kft.-vel, amelynek értelmében a cég továbbfejleszti a GoTransylvania mobilalkalmazást és a jövőben Maros megye népszerűsítésére használják az applikációt.
Székelykálban vastag füstoszlop emelkedett a magasba a református templom irányából. Kezdetben a lakók arra gyanakodtak, hogy valaki felelőtlenül szemetet kezdett el égetni a kánikulában. Ám amikor megszólalt a harang, nyilvánvalóvá vált: tűz pusztít a faluban.
Sikeres volt a koronkai magyar szülők és a Tholdalagi Mihály Koronkai Közösségért Csoport négynapos tiltakozó akciója. Az iskola előtt feliratokkal a kezükben kérték a politikumot, hagyja békén a tanintézetet.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Öt ház tetőszerkezetét tette tönkre a vihar csütörtök délután Dédabisztrán.
A székelyföldi megyékben forrong a közhangulat a medvetámadások miatt. A helyzet orvoslására a felcsíki polgármesterek Bukarestben felvonulással tiltakoznának a kialakult helyzet ellen. A kezdeményezéshez csatlakozik Maros megye is.
Bár péntekre ígérték a szovátai Medve-tó nyitását, a múlt heti viharok után megjelent egy sárga szennyeződés a tó felszínén, amit ki kellett vizsgáltatni egészségügyi szempontból. Ezért a hétvégén zárva maradt a strand kapuja.
Maros megyébe érkezett a nagy lovagkirály, Szent László Gyulafehérváron őrzött ereklyéje. Csütörtökön délután a marosszentgyörgyi római katolikus templomban állították ki az üveghengerbe hermetikusan zárt fogereklyét.
Romániában is kormányrendeletbe foglalták azt, hogy a diákok nem kaphatnak házi feladatokat a vakáció idejére. Ez az első olyan nyári szünidő tehát, amelyet lecke nélkül kellene megélniük az elemi iskolásoknak.
Meg kell találni az egyensúlyt a beruházók, a jogalkotás és a helyi lakosság, a helyi közösség érdekei között – nyilatkozta Anne Quart, a németországi Brandenburg tartomány európai ügyekért felelős minisztériumának államtitkára.
Négy színházi előadás, egy táncprodukció, valamint képzőművészeti kiállítás és könyvbemutató várja a 15. Csűrszínházi Napok látogatóit június 23–25. között Mikházán.