Erdélyi turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes

Erdélyi turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes

Öt erdélyi városban vendégszerepel november 10–16. között a Magyar Állami Nép Együttes. A Hajnali hold című darabot Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Aradon mutatják be.

Új bölények érkeztek a marosvásárhelyi állatkertbe

A marosvásárhelyi állatkert részt vesz az európai bölények megmentési programjában, ennek részeként érkezett két bölénytehén az állatkertbe, csatlakozva a korábban érkezett tehénhez és a már itt élő bikához.

Új bölények érkeztek a marosvásárhelyi állatkertbe
2023. november 09., csütörtök

Potápi Árpád János Andrássytelepen: a nemzet megerősítése régen és ma is cél volt

Gazdasági fellendülés, a magyar közösség megerősítése volt a célja a 120 évvel ezelőtti betelepítésnek, amely során a ifj. gróf Andrássy Gyula Marosludas melletti földjeire, bukovinai székelyeket, Jász-Nagykun-Szolnok megyében élőket és másokat hoztak.

Potápi Árpád János Andrássytelepen: a nemzet megerősítése régen és ma is cél volt
2023. november 09., csütörtök

Online térbe költöztetik a II. Transylvanian Spirit díjátadóját

A kormány megszorító intézkedései miatt a szervezők kénytelenek virtuális térben megtartani az Erdélyi pálinka- és párlatverseny ünnepélyes díjátadóját. Az online eredményhirdetésre november 19-én fog sor kerülni a verseny közösségi oldalán.

Online térbe költöztetik a II. Transylvanian Spirit díjátadóját
2023. november 09., csütörtök

Román osztályt akarnak az önkormányzati képviselők, a szülők azonban nem igénylik ezt

A Maros megyei Koronkán a nemzeti liberális párti román önkormányzati képviselők azt állítják, hogy a helyi iskola magyar igazgatónője nem akar román tannyelvű osztályokat létrehozni, ezzel kirekeszti a román gyerekeket.

Román osztályt akarnak az önkormányzati képviselők, a szülők azonban nem igénylik ezt
2023. november 08., szerda

Önerő nélkül maradnak az önkormányzatok

Marosvásárhelyen elsősorban az adventi és karácsonyi vásárt érintik negatívan a kormány megszorító intézkedései, de jövőre lehetséges, hogy az útjavítások ütemén is lassítani kell.

Önerő nélkül maradnak az önkormányzatok
2023. november 08., szerda

Kibeszélő – Szólj bele az EU-ba!

Kibeszélő – Szólj bele az EU-ba! címmel Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője olyan rendezvénysorozatot szervez, amelynek célja, hogy meghallgassa a kérdéseket az Európai Unióval és döntéseivel kapcsolatban, és válaszoljon ezekre a felvetésekre.

Kibeszélő – Szólj bele az EU-ba!
Kibeszélő – Szólj bele az EU-ba!
2023. november 08., szerda

Kibeszélő – Szólj bele az EU-ba!

2023. november 07., kedd

Tüzetesen megvizsgálták az autógáz-töltőállomásokat

Maros megyében tíz, cseppfolyósított gáz szállításával, forgalmazásával foglalkozó cég működését függesztették fel az augusztus óta tartó ellenőrzések során – derül ki a prefektusi hivatal közleményéből, amelyben a vizsgálatok eredményeit közlik.

Tüzetesen megvizsgálták az autógáz-töltőállomásokat
2023. november 07., kedd

Meghalt az egyik munkás, aki a vegyipari kombinát turbinájának tisztításán dolgozott

Elhunyt a nagyváradi kórházban az a munkás, aki október elején több kollégájával együtt a marosvásárhelyi kombinát egyik turbináját tisztította, és valamilyen vegyi anyagot lélegezhetett be.

Meghalt az egyik munkás, aki a vegyipari kombinát turbinájának tisztításán dolgozott
2023. november 07., kedd

Hatan sérültek meg egy Maros megyei balesetben

Két autó ütközött össze kedden este a Maros megyei Dánoson, a balesetben hatan sérültek meg, ketten közülük kiskorúak.

Hatan sérültek meg egy Maros megyei balesetben
2023. november 07., kedd

Több személy megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Három személy megsérült egy közúti balesetben Maros megyében kedden reggel.

Több személy megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2023. november 06., hétfő

Autó borult fel Marosszentkirályon

Két autó ütközött hétfőn kora este Marosszentkirályon, egy személy könnyebben megsérült, miután járműve lesodródott az úttestről, majd felborult – közli a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Autó borult fel Marosszentkirályon
Autó borult fel Marosszentkirályon
2023. november 06., hétfő

Autó borult fel Marosszentkirályon

2023. november 05., vasárnap

Négyen szenvedtek füstmérgezést egy marosvásárhelyi tűzeset során

Lakóház gyulladt ki Marosvásárhelyen vasárnap késő délután, az eset során négy személy szenvedett enyhébb füstmérgezést – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Négyen szenvedtek füstmérgezést egy marosvásárhelyi tűzeset során
2023. november 05., vasárnap

Autó sodródott le az útról, a roncsok közül kellett kiszabadítani az egyik sérültet

Autó sodródott le az útról szombaton Havadtő főutcáján, a balesetben egy személy súlyosan, kettő pedig valamivel enyhébben sérült meg – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról, a roncsok közül kellett kiszabadítani az egyik sérültet
2023. november 04., szombat

Ennek a tájékoztató kampánynak tényleg van értelme

Évente legalább ötszáz, nagyrészt hetven év feletti idős ember sérül meg vagy veszti életét lakástűzben országszerte. Az életmentők tájékoztató kampányt indítottak.

Ennek a tájékoztató kampánynak tényleg van értelme
2023. november 02., csütörtök

Lakótelep építését tervezik a volt bútorgyár helyére – hozzá lehet szólni a tervekhez

Marosvásárhelyen a volt Mobex bútorgyár helyére egy modern lakótelep megépítését tervezik, erről szerveznek közvitát pénteken, kora délután a városházán. A környék elég zsúfolt már most is, az ide tervezett Maros híd is felborzolta a kedélyeket.

Lakótelep építését tervezik a volt bútorgyár helyére – hozzá lehet szólni a tervekhez
2023. november 02., csütörtök

A sztrájk miatt naponta csak egy órát tart az ügyfélfogadás

Hoppon maradtak azok a marosvásárhelyiek és Maros megyeiek, akik csütörtökön délelőtt, kora délután szerették volna ügyes-bajos dolgaikat intézni a megyei egészségbiztosító pénztárnál. Zárt ajtó fogadta őket, kiderült, hogy sztrájkolnak az alkalmazottak.

A sztrájk miatt naponta csak egy órát tart az ügyfélfogadás
2023. november 02., csütörtök

Online is be lehet küldeni a fűtéspótlék-kérvényt Marosvásárhelyen

November elsejétől fogadják a fűtéspótlék kérvényeket Marosvásárhelyen – jó hír, hogy ezeket online is be lehet küldeni.

Online is be lehet küldeni a fűtéspótlék-kérvényt Marosvásárhelyen

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye