Tűz ütött ki egy kórházban – ketten megsérültek

Tűz ütött ki szombat reggel 5 óra körül a gyulafehérvári sürgősségi kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának egyik kórtermében. Két alkalmazott orvosi ellátásra szorult.

Mozgósít a magyarországi választásokra az Eurotrans Alapítvány

„Egy hónapra vagyunk a magyarországi választásoktól. A következő időszak arról szól, hogy segítsünk a voksolás folyamatában azoknak, akik regisztráltak” – fogalmazott a kihívás kapcsán Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke.

Mozgósít a magyarországi választásokra az Eurotrans Alapítvány
2018. március 09., péntek

A héten 87 új kanyarós esetet vettek nyilvántartásba

Péntekig összesen 11 123 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában, és összesen 40 halálos áldozatot követelt a vírus – tájékoztatott a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).

A héten 87 új kanyarós esetet vettek nyilvántartásba
2018. március 08., csütörtök

200 euróval akart megvesztegetni egy újságírót egy polgármester – tetten érték

Eljárás indult Viorel Matiş, Jósikafalva polgármestere ellen, miután tetten érték, amint 200 euró csúszópénzt adott át egy újságírónak, hogy többé ne írjon róla lejárató cikkeket – tájékoztatott a Kolozs megyei ügyészség.

200 euróval akart megvesztegetni egy újságírót egy polgármester – tetten érték
2018. március 08., csütörtök

Statisztikai adatok nőnapra: a nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól az Európai Unióban

A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában, jóllehet már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között. A bérek közti különbség Romániában volt a legkisebb, 5,2 százalékkal.

Statisztikai adatok nőnapra: a nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól az Európai Unióban
2018. március 07., szerda

Csütörtökön kezdődik a gyermekek beíratása az előkészítőbe

Március 8–26. között zajlik a gyermekek elemi osztályokba való beíratásának első szakasza, a második szakaszra április 12–18. között kerül sor.

Csütörtökön kezdődik a gyermekek beíratása az előkészítőbe
2018. március 07., szerda

Ezt az SMS-t kapja, mielőtt lejárna az útlevele

SMS-ben kapnak ezentúl figyelmeztetést azok az állampolgárok, akik útlevelének érvényessége hamarosan lejár. Az értesítési rendszer szerdától működik.

Ezt az SMS-t kapja, mielőtt lejárna az útlevele
2018. március 07., szerda

Még nem dönt az alkotmánybíróság a katolikus iskola ügyében

Az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy március 19-ére halasztja a döntéshozatalt a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium létrehozásáról rendelkező törvénnyel kapcsolatban – írja az Agerpres hírügynökség Valer Dorneanunak, az alkotmánybíróság elnökének szerdai bejelent&

Még nem dönt az alkotmánybíróság a katolikus iskola ügyében
2018. március 07., szerda

Szenátus: kizárólag a közlekedésrendészet megkülönböztető jelezéseivel ellátott gépjárművekből lehet sebességet mérni

Elfogadta a szenátus szerdán azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében kizárólag a közlekedésrendészet megkülönböztető jelzéseivel ellátott gépjárművekbe lehetne majd sebességmérő készülékeket elhelyezni.

Szenátus: kizárólag a közlekedésrendészet megkülönböztető jelezéseivel ellátott gépjárművekből lehet sebességet mérni
2018. március 07., szerda

Ebben a szezonban már 84-en haltak meg az influenza miatt

84-re emelkedett az influenza miatt elhunytak száma - közölte a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).

Ebben a szezonban már 84-en haltak meg az influenza miatt
2018. március 06., kedd

Haladni a korral: online felkészítő-lehetőség az informatikából érettségizőknek

Online felkészítőn vehetnek részt a WellCode.ro platformon keresztül az informatikából érettségizni készülő végzősök. A platformot a Google-nál és Facebooknál gyakornokoskodó romániai számítógépes szakemberek egy csoportja fejlesztette ki.

Haladni a korral: online felkészítő-lehetőség az informatikából érettségizőknek
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból
Megnyitás

Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból

A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.

2018. március 05., hétfő

Télből tavasz: 18 Celsius-fok is lehet március közepén

Általános felmelegedésre és sokfelé csapadékra számíthatunk a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Télből tavasz: 18 Celsius-fok is lehet március közepén
2018. március 05., hétfő

Friss gyümölcsöt kapnak az iskolások – kihirdette Johannis a vonatkozó törvényt

Kihirdette hétfőn Klaus Johannis államfő a 2017/13-as kormányhatározatot törvényerőre emelő jogszabályt, amely értelmében Románia csatlakozik az Európai Unió iskolaprogramjához.

Friss gyümölcsöt kapnak az iskolások – kihirdette Johannis a vonatkozó törvényt
2018. március 05., hétfő

Már hetvenkilencen haltak meg az influenza következtében

79-re emelkedett azok száma, akik influenza miatt haltak meg idén – közölte a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).

Már hetvenkilencen haltak meg az influenza következtében
2018. március 05., hétfő

Tűzvész károsultjának gyűjt Vaszi Levente

Kostelek szomszédságában, a Bákó megyei Gyepecén tűzvész következtében elvesztette otthonát egy asszony, Vrencsán Erzsébet-Bözsi. Az újjáépítéshez gyűjtenek.

Tűzvész károsultjának gyűjt Vaszi Levente
2018. március 05., hétfő

Megöltek egy pincérnőt a szatmárnémeti vasútállomáson

Meggyilkoltak egy pincérnőt hétfőre virradóan Szatmárnémeti vasúti pályaudvara mellett egy bárban – nyilatkozták a nyomozó hatóságokhoz közel álló források az Agerpres hírügynökségnek.

Megöltek egy pincérnőt a szatmárnémeti vasútállomáson
2018. március 05., hétfő

180 ezer diák próbavizsgázik

Hétfőn, kedden és szerdán zajlanak a nyolcadikosok országos képességfelmérőjének próbavizsgái, amelyekre körülbelül 180 ezer tanulót várnak.

180 ezer diák próbavizsgázik
180 ezer diák próbavizsgázik
2018. március 05., hétfő

180 ezer diák próbavizsgázik

2018. március 04., vasárnap

Bojkottálni készül a tanügyi szakszervezet a hétfői próbavizsgát

Országos szinten 1100 tanintézetben bojkottálják a pedagógusok a nyolcadikosok országos képességfelmérőjének hétfőn kezdődő próbavizsgáját – közölte a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI). Hargita megyében várhatóan 68 iskola vesz részt a bojkottban.

Bojkottálni készül a tanügyi szakszervezet a hétfői próbavizsgát

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye