Maros megye nem áll túl jól a dúsgazdagok számát illetően, csak tizenötödik ezen a kétes hírű országos listán. A Capital lap évente összeálltott rangsor alapján a szászrégeni Mircea Oltean áll az élen a megyében.
A nemrég 87 éves korában elhunyt Bodor Pál író, újságíró, a Román Televízió Magyar Adásának főszerkesztője emléke előtt tisztelegtek egykori kollégái a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) marosvásárhelyi sajtóklubjában.
A mai kamasz életében annyira természetes az internet, mint a levegővétel. Sokszor észrevétlenül esnek csapdába és válnak internetfüggőkké, amiből a külvilág csak annyit észlel, hogy kimaradnak az iskolából, megromlanak személyközi kapcsolataik az internet megvonása után.
Tisztázta a székelyföldi kormányzói tisztségből adódó félreértéseket Veres Zoltán, aki lényegében a Teuton Lovagrend székelyföldi vezetője.
Miközben a szülők egy része Bukarestben kereste a megoldást a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében, a szülők egy másik része a tanfelügyelőségen várta, hogy elkezdődjön az intézmény vezetőtanácsának gyűlése. Azt remélték, hogy döntés születik a marosvásárhelyi iskolahálózatról.
A húsvéti ünnepek közeledtével az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság minden évben felkészül az élelmiszerpiacok megnövekvő forgalmára. Maros megyében idén két ideiglenes bárányvágó pont fog működni.
Harmadik felvonása készül Marosvásárhelyen a Kádár Balázs által kezdeményezett kerékpáros megmozdulásnak: csütörtökön 13 órától a polgármesteri hivatal körül fognak bringázni a részvevők.
Az óvodakezdés előtt álló gyerekek szüleinek még várniuk kell pár hetet csemetéjük beíratására, ugyanis előbb az előkészítő osztályokba való beiratkozásnak kell lezárulnia. Általában májusban kezdődnek a beiratkozások, és egészen nyár végéig elhúzódhatnak.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szüleinek ismét csalódniuk kellett, ugyanis semmiféle döntés nem született kedden Bukarestben a tanügyminisztériumi meghallgatáson, sőt ugyanazt tapasztalták a fővárosban, mint itthon.
Nem mondanak le a hármasfalusiak három egykori különálló településének megjelöléséről. Miután a rendőrség és törvényszék segítségével a prefektus leszereltette a gépkocsivezetőket megtévesztőnek tartott falunévtáblákat, a helyiek faragott táblákat készülnek állítani.
Elrendelték annak az öt személynek az előzetes letartóztatásba vételét, akik ellen illegális pénzszerzés, gyermekkereskedelem és jogtalan fogva tartás gyanúja merült fel.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Kigyulladt a jobbágyfalvi Tündér Ilona Vendégház vasárnap hajnali fél kettőkor. Az anyagi kár jelentős.
Kollektív munkakonfliktus alakult ki a marosvásárhelyi Azomureș vegyi kombinátban, mivel az alkalmazottak és a vezetőség nem tudott dűlőre jutni a fizetésemelések tekintetében. A dolgozók szakszervezete törvénytelen és erkölcstelen bánásmóddal is vádolja a vezetőséget.
László József ifjú filmes szakember, aki operatőrként eseményekre, sajtótájékoztatókra járt, de nem elégítette ki a rohanó tévés filmezés, és valami újba vágta fejszéjét.
Időpontot kaptak Pavel Năstase tanügyminiszterhez a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek képviselői. A szószólók kedd hajnalban indultak el Bukarestbe, azzal a céllal, hogy megoldást találjanak gyerekeik iskolájának önálló jogi tanintézményként való megtartására.
Az örmény kereskedők boltjánál, a vasajtóhoz dőlve jólesett melegedni a nyári fürdés után a hideg vizű patakból kilépve – hangzott el a Szépvízi örmények című kötet bemutatóján, amelyen szó esett a település struktúrájáról, építkezési szokásairól.
Öt tulajdonosi társulás volt a marosvásárhelyi vízszolgáltató vállalat hétfői feketelistáján, de végül csak kettőnél zárták el a fő vízcsapot, meghatározatlan ideig.
Egyre több marosvásárhelyi vagy a városba érkező látogató szembesül azzal a kellemetlen ténnyel, hogy a taxisok egy része, különböző kifogásokat keresve, nem vállal rövid távú fuvart. Elutasító magatartásuk nem csak a szakma becsületét tépázza, törvényt is sért.