A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) idei felvételijét július 26-án, szerdán szervezik. Magyar nyelven öt szakon lehet tanulmányokat folytatni.
Nagy infrastrukturális megvalósítások helyett kis, sokszor sokadik fontosságú beruházásokra lehet pályázni – kifogásolta Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea, aki mindezért a bukaresti bürokratákat tette felelőssé.
Az idei Swimathon.ms adománygyűjtő úszóversenyen több mint 114 ezer lejt, azaz 25 ezer eurót sikerült összegyűjteni a 25 benevezett civil projektre.
A nyolcadik osztályt végzett diákok az elmúlt napokban iratkozhattak be azokba a tanintézetekbe, amelyekbe a képességvizsga eredményük és a tanulmányi átlaguk alapján felvételt nyertek.
A Kultúrpalota előcsarnokában néhány játék bemutatójával kezdődött a hétfőn véget ért kurzus ismertetése. Albert Mária, illetve Neudold Júlia foglalta össze, mit is jelentett a 3Layers of Telling a Story Erasmus+ Tempus projekt.
Sertéseket szállító kisteherautó borult fel vasárnap délelőtt a nagyernyei tó közelében.
Marosvásárhely volt már potenciálisan a sport és a szabadidős kikapcsolódás városa, felmerült, hogy az IT-szektor erősítésével amolyan erdélyi Szilícium-völgyként jelenítse meg magát, okos- és fenntartható város víziója is létezik, és egy lehetséges fejlesztési irány az egészségügy is.
Néhány marosvásárhelyi tanintézetben már elkezdődtek a felújítási munkálatok, a többiben ezután fognak neki. A megyeközpontban összesen 8 millió lejt fordítanak erre a célra.
Kórházba szállították és megműtötték azt a 70 éves férfit, akire pénteken Gyulakuta határában támadt a medve.
A Pro Biciclo Urbo civil szervezet kerékpározással egybekötött gulyáspartit szervez július 15-én, szombaton.
A magyar kormány Kárpát-medencei óvodaépítési és fejlesztési programot indított, ebből 2,9 milliárd forintot az Erdélyi Református Egyházkerület fektethet óvodafejlesztésbe, illetve építésbe. Olyan tömbmagyar települések is kaphatnak új óvodát, mint például Backamadaras.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
A marosvásárhelyi Természettudományi Múzeumban október 3-áig látogatható a Jégkorszak című kiállítás.
Igazi dzsungelhez hasonlított a marosvásárhelyi orvosi egyetemmel szembeni Hősök parkja, amelyet a héten kissé megszépítettek. A marosvásárhelyi városházának nagy tervei vannak az egymás mellett levő zöldövezetekkel: kis Somostetőt alakítanánk ide ki.
Maros megyében 18 407 olyan személy van, akinek lejárt a személyazonossági igazolványa.
Egy cég rendszeres járatot működtet Marosvásárhelyről a kolozsvári repülőtérre, amely minden repülőjárat indulása előtt három és fél órával indítja mikrobuszát a Dózsa György utcai bevásárlóközpont parkolójából.
Az elmúlt napokban egyetlen Maros megyei középiskola sem tudott kibocsátani érettségi diplomákat, mert a bélyegzőjükön az oktatási minisztérium korábbi elnevezése szerepel – így a pecsétjükkel ellátott diplomák nem érvényesek.
Dedrádszéplakon orkán viharos erejű szél fújt kedden. A záporeső kísérte erős széllökések megrongálták a helyi református templomot.
Őrizetbe vettek egy marosvásárhelyi férfit a rendőrök, miután letépte egy idős asszony nyakláncát.