Kezdődik a strandszezon a szovátai Medve-tónál is, amelyet pénteken 10 órakor nyitnak meg, és szeptember közepéig várja a csobbanni vágyókat.
Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Gimnázium aligazgatója és Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója közös sajtótájékoztatón fejtették ki: a Bolyai nem veszi át azokat az osztályokat, amelyek a katolikus iskolában indultak volna.
A meghirdetett kétnapos rendezvény helyett háromnapos lesz az idei Marosszéki Lófuttatás. A szombat és vasárnapi események mellett már pénteken elkezdődik az eseménysor Erdőszentgyörgyön. Ugyanakkor a szervezők megemelték a megnyerhető díjak összegét is.
A Maros megyei prefektúra alárendeltségébe tartozó lakossági nyilvántartó és útlevél-kibocsátó közszolgálat bejelentette, hogy június 15-étől bezárja szászrégeni, segesvári és dicsőszentmártoni munkapontjait.
A marosvásárhelyi közszállítási vállalat járművei nyári menetrend szerint közlekednek, ami azt jelenti, hogy egyes járatokat kivettek, mások ritkábban érkeznek a megállókban.
A Németországban jól működő, a decentralizációt és a fejlődést szolgáló közigazgatási minta romániai átvételét javasolta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnöke Szovátán.
Öt éjszaka lesz reggelig tartó buli és nyitvatartás a marosvásárhelyi víkendtelepen. A fehér éjszakákat a marosvásárhelyi városháza szervezi, és első alkalommal most szombaton várják a kikapcsolódni vágyókat.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa csütörtökön ül össze, és dönt arról, hogy a katolikus iskola kilencedik osztályait hol indítják majd el.
Sokat tanulhatna Marosvásárhely Kolozsvártól a városfejlesztés tekintetében – véli Farkas András, a PONT Csoport vezetője, aki szerint a Maros-parti megyeszékhelyen elsősorban hosszú távú, integrált tervezésre lenne szükség.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora, Leonard Azamfirei azt kérte kedden a politikusoktól, hogy a felsőoktatási intézmény ne váljon ismét politikai alku tárgyává, ellenkező esetben „erős védekező reakcióra” számíthatnak.
A Szent László-emlékévben a gyulafehérvári főegyházmegye a birtokában levő csontereklyét szeretné közelebb vinni a hívekhez, lehetővé téve, hogy közelebbről megismerjék azt, és tiszteletüket méltó módon kifejezhessék.
Pontosan meghatározott folyamatok és gondosan összeválogatott hozzávalók – köztük a pityóka és a kötelező „kellék”, a kovász –, a készítő rutinja, illetve nagy fokú hozzáértése teszi ízében és kinézetében is összetéveszthetetlenné a kemencében sült hagyományos csíki házi kenyeret.
A romániai egészségbiztosítási rendszer működésével kapcsolatban újabb vita zajlik – ezúttal a biztosítóház és a háziorvosok között, a kezelési előírások megsértéséről és emiatti kártérítésről. Közben a beteg, aki a rendszert fenntartja, megkapta az általa igényelt szolgáltatást.
A helyi önkormányzat iskolákért felelős igazgatósága, valamint a polgármesteri hivatal pénzügyi igazgatósága is megerősítette, hogy csaknem egy hónapja átutalták minden marosvásárhelyi középiskola bankszámlájára az érdemösztöndíjakat.
Üde színfolt volt vasárnap délután Marosvásárhely utcáin a Skirtbike felvonulás. Kislányok, lányok és hölgyek virágokkal díszített kerékpárokkal, szoknyában, sokan díszes kalapokkal bicikliztek.
Román nyelv és irodalom írásbelivel kezdték az országos felmérés vizsgáinak sorát a nyolcadikosok hétfőn reggel. Kilenctől tizenegy óráig bizonyíthattak.
Gyors beavatkozáshoz szükséges felújítási engedélyt kapott a Bolyai Farkas Gimnázium az internátus épületének rendbetételére. Ezzel egyidőben létrejött egy volt bolyais diákokból álló civil csoport, amely az iskola sportpályájának öltözőit mentené meg.
Sorozatos baleset történt hétfőn délelőtt tíz óra előtt néhány perccel az E60-as nemzetközi út Maroskeresztúr és Nyárádtő közötti szakaszán. Hat gépjármű ütközött össze.
A maroskeresztúri Tipegők néptánccsoport első alkalommal szervezett Gyöngykoszorú találkozót, amelyen felléptek a székelykakasdi, csittszentiváni, mezőbándi, körtvélyfáji és sóváradi táncosok is. A rendezvény jó lehetőség volt egymás megismerésére, a megtanult táncok bemutatására.