
A kártyás rendszer is akadozik, most pedig a receptekkel is gond van. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
A romániai egészségbiztosítási rendszer működésével kapcsolatban újabb vita zajlik – ezúttal a biztosítóház és a háziorvosok között, a kezelési előírások megsértéséről és emiatti kártérítésről. Közben a beteg, aki a rendszert fenntartja, megkapta az általa igényelt szolgáltatást.
2017. június 20., 13:092017. június 20., 13:09
A napokban felszínre került, de már régóta tartó vita tárgya az, hogy az Állami Számvevőszék és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) ellenőrző bizottsága országos szinten
mivel szerintük megszegték a hétszáz lejnél nem több nyugdíjban részesülők számára a szociális program keretében 90 százalékosan ártámogatott gyógyszerek felírásának, valamint azokra a diagnózisokra és gyógyszerekre vonatkozó terápiás protokollumoknak a betartását, amelyek esetében a szakorvosoknak kell kezdeményezniük a kezelést.
Annak ellenére, hogy országos helyzetről van szó, az ügy Maros megyében robbant ki, mivel
A megyei egészségbiztosító pénztár nemrég versenyvizsga után kinevezett elnöke, Rodica Biro az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy 63 Maros megyei háziorvosnak 42 403 lejes tartozást rónak fel azért, mert szerintük az év első négy hónapjában megszegték a kezelési protokollumot.
– ismertette Rodica Biro.
Hozzátette, a felszínre került – főként a szociális programban részesülők számára 90 százalékban ártámogatott receptek esetében – gondok miatt felmerült a törvénymódosítás szükségessége, az esetleges bírósági perek ugyanis többe kerülnének az államnak, mint a behajtandó összegek.
A felröppent hírek felháborították a háziorvosokat, és információink szerint
Lapunk úgy értesült, hogy a felháborodás országos szintű, az ügyről régebb óta tárgyalnak az érintett felek, de egyelőre konkrétumok nincsenek, semmiféle hivatalos tájékoztatást vagy idézést nem kaptak.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
szóljon hozzá!