Bár Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel egyeztek meg szerdán a szülők abban, hogy folytatják a párbeszédet, pénteken mégis Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója fogadta a civileket. Újabb tárgyalást ígért nekik, ezúttal a prefektust is meghívnák.
A marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyének rendezéséért, a meghurcolt és -félemlített szülőkért, tanárokért és diákokért, a tenni akaró politikusokért imádkoztak szombaton a főtéri plébániatemplomban.
Egyelőre nincs hosszú távú elképzelés az uniós pénzalapokból felújított marosvásárhelyi vár hasznosítására. A bástyák többsége üres, a régészeti feltárásokról is hiányzik a magyarázó szöveg. Inkább parkhoz, mint turisztikai látványossághoz hasonlít.
Csütörtökön zárult az előkészítő osztályokba való beiratkozások első szakasza, és már elkezdődött az összesítés meg a helyleosztás.
Elúszni látszik az a terv, amely szerint a közeljövőben 77 millió lejes bankkölcsönt vett volna fel a Maros megyei önkormányzat, hogy az elvárásoknak megfelelően felújítsa, ezáltal pedig megnyithassa a repülőtér kifutópályáját.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem honlapján közzétette a tudnivalókat az idei felvételiről.
Akiknek könnyen adatik meg az anyává válás megélése, nehezen tudják elképzelni, hogy van más út is. Hosszú évek próbálkozásai, beültetések, lelki harcok, csalódás, és a meg nem született gyerekek meggyászolása után csillan fel az örökbefogadás lehetősége.
Az ország 649, Maros megye 14 vidéki oktatási intézménye jelentkezett az Országos Környezetvédelmi Őrség és a Let’s do it Romania! mozgalom által szervezett Let’s be ECO! (legyünk környezetbarátok) elnevezésű pályázatra.
A kellemes időjárásnak köszönhetően mintegy háromezren vettek részt a marosvásárhelyi Postaréten a vértanúk emlékművénél szervezett megemlékező ünnepségen.
A fiatalos lendület jellemezte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete által a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál szervezett március 15-ei ünnepi megemlékezést.
Személyes okok miatt mondott le tisztségéről a Maros megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelője, Maria Kozak, illetve egyik helyettese, Lavinia Mureșan – közölte a Székelyhon érdeklődésére az intézmény sajtószóvívője, Irimie-Matei Camelia.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Már régóta nem használják a cikmántori iskola udvarán azt a vécét, amelyikbe belesett egy hétéves kislány – mondta el a szerda délelőtti esettel kapcsolatban Florin Balu szásznádasi alpolgármester az Agerpres hírügynökségnek.
Kisfilm készül Sánta Ferenc brassói születésű Kossuth-díjas író Téli virágzás című novellájából. Az önéletrajzi ihletettségű műben Szélyes Ferenc marosvásárhelyi színművész játssza az öreg írót, Szélyes Andrea pedig a jelmezeket tervezte, bizonyos jeleneteket Mikházán forgattak. A nyárra elk&
Megérkeztek Marosvásárhelyre azok a műtárgyak, amelyeket a Maros Megyei Múzeum online árverésen vásárolt meg februárban. Soós Zoltán múzeumigazgató úgy véli, ez csak a kezdete az erdélyi nemzeti kulturális örökség visszaszerzésének.
Király András, a tanügyminisztérium államtitkára úgy véli, a Maros megyei tanfelügyelőség ügyészségi nyomásra, de törvénytelenül járt el akkor, amikor megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy a 2017/18-as tanévben cikluskezdő osztályokat indítson.
A hétfőn közzétett országos kimutatás szerint Maros megyében jelenleg 680 üres munkahelyre várják a jelentkezőket, elsősorban varrodák, árulerakatok, nagyáruházak alkalmaznak.
Kulturális műsorokkal és ünnepélyes koszorúzásokkal emlékeznek meg az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 169. évfordulójáról Maros megyében is.
Váratlanul lemondott kedden Maria Kozak, akit január 16-án nevezett ki az oktatási minisztérium a Maros Megyei Tanfelügyelőség élére. Ő váltotta Nadia Raţăt, aki szintén mindössze másfél hónapig volt tisztségben, mielőtt leváltották volna.