Hat új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt egy napban maros megyében, így a megyei esetszámok 23 906-ra nőttek a járvány kezdete óta.
A szászrégeni magyarok kihúzhatják magukat, hiszen a magyar kormány, a református egyház és a városvezetés jó együttműködésének köszönhetően magyar bölcsőde létesült a városban, ahol a kicsik magyar mondókákat tanulhatnak és megőrizhetik anyanyelvüket – mondta szerdán Grezsa István miniszteri biztos.
Kézfogásokkal, ölelésekkel és több száz ember jelenlétében búcsúzott el iskolájától a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium 229 végzőse szerdán Marosvásárhelyen, a középkori vár udvarán tartott kicsengetési ünnepségen.
A héten zajlik a legtöbb székelyföldi középiskola ballagási ünnepsége – jó hír, hogy korlátozásokkal ugyan, de legalább személyes együttléttel ünnepelhetnek a közösségek.
Online díjátadóval ért véget az online zajló Örökségünk őrei vetélkedő, amelynek első helyezettje a marosvécsi Kemény-kastély, második a szatmárnémeti Vécsey-ház, harmadik a gyulafehérvári Gizella udvar őrei, míg a Most(K)Kőhalom csapata a negyedik helyezést érte el.
Közzétette az oltáskampányt koordináló országos bizottság a településekre lebontott átoltottsági adatokat. Meglepetés van bőven, például az, hogy Csíkszeredát a vakcinaturizmus repítette a megyeközpontok élére, de érdemes azt is figyelembe venni, hogy az arányokat némileg torzítja a „felduzzasztott” lakosságszám.
A járványügyi korlátozások enyhülésével Székelyföld-szerte színes programokkal ünneplik a Nemzetközi Gyermeknapot. A nyár első napjain dúskálunk a rendezvényekben, amelyek zöme azonban az érvényes szabályozások tükrében létszámkorlátozott.
A jó példa ragadós: Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda példáját követve Marosvásárhelyen is kedvezményeket biztosítanak a legalább három gyermekes családoknak, ezekről a legutóbbi tanácsülésen döntöttek, de a szavazást kisebb vita előzte meg. Volt, aki ellenezte, hogy ingyen parkolóhelyet biztosítsanak a nagycsaládoknak.
Nincsenek pontos számadatok arról, hogy hány gyermek marad itthon, miután az egyik vagy mindkét szülő hosszabb időre külföldre távozik munkavállalás céljából, hiszen sokan be sem jelentik a hatóságoknak. Székelyföldön sem ismeretlen a jelenség.
Elsőként a Somostetőn lévő Erdei Házikót adja bérbe a marosvásárhelyi városháza, de tervezik, hogy a többi vendéglőt is kiadják, amiket eddig a város egyik cége működtettet. Azt szeretnék, hogy azok az egységek, ahol a volt városvezetés és baráti köre éveken át ingyen étkezett, ezentúl valós hasznot hozzanak.
Másfél orvosi fizetésből kell fenntartani az orvosi rendelőt, az egészségbiztosító pénztár átlagban csak napi húsz konzultációt fizet, kevesebb lett a fejpénz, ugyanakkor csökkent a társadalmi megbecsültség – csak néhány ok, hogy miért nem vonzó még most sem a háziorvoslást választani a fiatal orvosok számára.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Júniusban Maros és Hargita megyében is több szakmai továbbképzést hirdetnek a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek, amelyeken elsősorban munkanélküliek vehetnek részt. A képzések egy részét a megyeszékelyeken szervezik meg, de más településeken is lesznek.
Székelyföldiek is kaptak a napokban ismeretlen telefonszámról olyan szöveges üzenetet, amelyet látszólag egy futárcég küldött, és arra kéri a felhasználót, hogy kattintson egy linkre, hogy nyomon követhesse a fiktív csomagja kézbesítését. Semmiképpen ne kattintsanak a linkre!
Még a legszigorúbb járványügyi korlátozások idején sem kilátástalan a vendéglátósok helyzete: legalábbis így gondolják azok a székelyföldi vállalkozók, akik a nehézségek ellenére az elmúlt egy évben nyitottak vagy nyitnak új lokálokat. A siker kulcsa pedig megtalálni a piaci rést.
Kilenc új, kerekesszéknek tervezett hinta várja a marosvásárhelyi mozgáskorlátozott gyerekeket a város különböző játszóterein. A speciális hinták elé felfestették ugyan az összetéveszthetetlen jelképet, miszerint mozgáskorlátozott személyek számára fenntartott eszközről van szó.
Szedjük rendbe a várost! jelmondattal kampányolt a tavalyi helyhatósági választásokkor Soós Zoltán, Marosvásárhely akkor megválasztott polgármestere, és egy teljesen romos, kísértetház fényképét csatolta a jelszó mellé. Most megkérdeztük, hogy mi a városvezetés célja az épülettel.
Előjegyzés nélkül igényelhető péntektől az egydózisú Johnson&Johnson koronavírus elleni védőoltás a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtéren létrehozott oltóközpontban az utasoknak, kísérőiknek, illetve az átutazóknak.
Egyetlen egy új fertőzöttet sem azonosítottak az elmúlt egy napban Maros megyében, így a megyei esetszámok maradtak 23 873-nál.