
Fotó: Kristó Róbert
Nagycsaládból származó, otthonuktól távol tanuló középiskolás és szakiskolás diákoknak, egyetemistáknak hirdetett ösztöndíjat a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete, a támogatást február 9-ig lehet igényelni.
2024. február 06., 14:222024. február 06., 14:22
Eddig több mint 70 pályázó nyújtotta be igényét az ösztöndíjra, ami azt jelenti, hogy máris túllépték az e célra fordítható keretet, tudtuk meg Fülöp Csabától, a Tündérvár egyesület elnökétől. Azonban mint Fülöp Csaba elmondta, „versenyhelyzet” van, így továbbra is lehet pályázni az egyesület honlapján található feltételekkel a minimum háromgyermekes családokból származó, nappali tagozaton, magyar nyelven tanuló fiataloknak, akik nem a lakóhelyükön járnak valamely oktatási intézménybe.
Az ösztöndíjprogram kerete 300-350 ezer lej évente (valutaárfolyamtól függően). Az egyesület tagcsaládjait a szponzorok jóvoltából a pénzbeli segítségen kívül kívül időnként élelmiszercsomagokkal is tudják segíteni, közölte érdeklődésünkre Fülöp Csaba.
A kovásznai székhelyű Tündérvár egyesület egész Székelyföldről sorai közt tudja, soraiba várja a nagycsaládokat: jelenleg 109 tagcsaládot számlálnak, eddig legtöbben Orbaiszékről és Erdővidékről csatlakoztak, de Sepsi- és Kézdiszékről is, többen vannak Csíkszereda, Udvarhely környékéről, valamint Gyergyószékről és a Nyárádmentéről is.
Megérkezett az új Dacia Spring, amely a gyártó szerint „csak egyetlen részletet tartott meg a régi Springből: a nevét”.
A kormány kiutasított tíz orosz diplomatát Magyarországról – jelentette be a külügyminiszter kedden délelőtt a Facebook-oldalán.
Közzétette legfrissebb eredményeit az elhízottságról az Európai Unió Statisztikai Hivatala, az Eurostat. A szeptember elején ismertetett adatok a 2025-ös évre vonatkoznak.
Még agy autót elkötött, aztán vett is egyet, mielőtt elkapták a rendőrök azt a moldovai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopott egy autót Bulgáriában, amit végül egy Mehedinţi megyei erdő közelében hagyott menekülés közben.
Hetvenhárom szórványbeli iskola magyar kisdiákjai vehetnek részt délutáni oktatásban Erdélyben a hétfőn elkezdődött új tanévben az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja révén.
Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében – közölte Orbán Anita, Magyarország külügyminisztere hétfői Facebook-bejegyzésében.
Az Egyesült Államok ű katonai jelenlétének megerősítése stratégiai befektetés Románia biztonságába – közölte hétfőn az elnöki hivatal a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése után.
A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár 1901 óta – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.
A lécfalvi hulladékválogató csarnok leégése után kézzel válogatják Kovászna megye szelektív hulladékát, ez azonban csak rövid távon működhet. Hogy hogyan tovább, arról három héttel a tűzeset után még mindig nincs határozott elképzelés.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki két évvel ezelőtt megölte a nagyanyját a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Girincsen – közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel hétfőn.
szóljon hozzá!