Háromezernél is több látogató vett részt szombaton a Mikházán immár ötödszörre megrendezett Római Fesztiválon. Ez hatszor annyi, mint a falu lakossága.
Aki nem látta, még bepótolhatja, és a hónap végéig megnézheti a kivitelezésében és mondanivalójában is egyedi kiállítást, Anna történetét Marosvásárhelyen.
A klasszikus Zöld ház-programra megítélt támogatási jóváhagyásokból kiderül, hogy a lakosságarányosan Maros megyének járó több mint 1,6 millió lejből eddig 456 ezer lejt ítéltek meg, összesen 76 projektre.
Marosvásárhely összes iskolájának felújítására jut pénz a város költségvetéséből. Tény, hogy idén nagyobb összeget különítettek el a tanintézetek rendbetételére, mint a korábbi években, és mindenhol végeznek kisebb-nagyobb munkálatokat.
A 2016-ban legnagyobb profittal záró első tíz Maros megyei cég nyeresége 1 milliárd lej feletti volt, a pénzügyi forgalmuk összesen 8,2 milliárd lej és több mint 6600 személyt foglalkoztattak.
Visszautasítja az ellene megfogalmazott vádakat Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea, akit egyik tanácsosával együtt csütörtökön helyezett vád alá az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
Érdemes még a hétvégén kihasználni, hogy a világ legnevesebb gitárművészei Marosvásárhelyen tartózkodnak és különleges koncertekkel, hangversenyekkel lépnek fel. A 12. Harmonia Cordis Gitárfesztivál vasárnap estig tart még.
Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester és Claudiu Maior volt alpolgármester korrupciós ügyében a bűnvádi eljárás folyamatának elindításáról döntöttek csütörtökön a Korrupcióellenes Ugyészség (DNA) illetékes ügyészei.
Zárva lesznek a marosvásárhelyi közhivatalok hétfőn és kedden, kevesebb autóbusz fog közlekedni, de a strandolásnak és a szabadtéri programoknak kedvező időjárás lesz az előttünk álló hosszú hétvégén.
Marosvásárhelyen szerveztek először tábort kifejezetten a gerincferdülésben szenvedő gyerekek és fiatalok számára. A tavalyi sikerre alapozva idén második alkalommal is lehetőséget biztosítanak az érintetteknek a kikapcsolódásra, motivációra.
Hétnapos rendezvénnyel emlékeznek ebben az évben az ezeréves határt védő 32-es határvadász zászlóaljra. Augusztus 13-20. között több túrán és különböző kulturális programokon vehetnek részt az érdeklődők.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Mi legyen a város bejárataihoz kihelyezett szimbólum? – erre a kérdésre keresi a választ a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és várja a képzőművészek ötleteit, javaslatait. Az ötletbörzére vasárnapig lehet benevezni.
Augusztus 7-én lejárt a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályájának felújítására kiírt versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok kiértékelési határideje, azonban nem fejeződött be a licitfolyamat, így valószínűleg jövő héten ismertetik az eredményt.
Az elmúlt két hétben gyorsabb ütemre kapcsoltak a Maros megyei háziorvosok, hiszen megérkeztek a megyének kiutalt vakcinák, amelyeket beadtak az oltásokkal elmaradt 1600 gyereknek.
A zalaegerszegi testvérkapcsolatnak köszönhetően idén a Kvártélyház Színház igazgatója, Tompa Gábor is részt vesz a Vásárhelyi Forgatag szervezésében – aki szerint a rendezvénysorozat „akkorára nőtt, hogy saját határait kezdi feszegetni”.
Egyszerre nyolc román személyiségnek állítana jövőre mellszobrot Marosvásárhely központi részében Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) parlamenti képviselője.
Nem okozott további kellemetlenséget az elmúlt napok kánikulája a marosvásárhelyi terelőút jeddi szakasza mentén lakóknak, hiszen az építő jelenleg szünetelteti a munkálatokat.
Az elmúlt napok kánikulai időjárása jelentősen érintette a véradást is, hiszen a 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet miatt az emberek nem merészkedtek az utcára, a szabadba, így elkerülték a vérközpontokat is.