A genfi nemzetközi innovációs kiállításon nyert elismerést a marosvásárhelyi származású Stan Johann. Fejlesztésével drónok irányíthatók, a díjjal együtt pedig lehetőséget nyert arra, hogy a találmányát bemutassa a svájci postaszolgálat székhelyén.
Egy ember meghalt és kettő súlyosan megsérült hétfő reggel Maros megyében, Héjjasfalva és Szederjes között, amikor egy haszongépjármű egy személyautóval ütközött – jelenti az Agerpres hírügynökség.
Marosvásárhely adottságait kellene fejleszteni, azokat hangsúlyozottabban népszerűsíteni ahhoz, hogy a város kimozduljon a jelenlegi holtpontról, hogy elinduljon az a fajta gazdasági fejlődés, amely már évtizedek óta stagnál.
A marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőtér helyzete régóta napirenden szerepel. Nem véletlenül, hiszen gazdasági szempontból elengedhetetlen a fejlődéshez. Felszereltségét, illetve a felújítás szükségességét illetően pilótai szakvéleményre is kíváncsiak voltunk.
Nem kaptak rá uniós támogatást, sem külföldi segélyeket, hanem helyi kisnyugdíjasok, diákok és néhány magánvállalkozó segítségével sikerült megvásárolnia a Telefonos Szeretetszolgálatnak azt a tágas, világos marosvásárhelyi lakást, amely pár hónapja a szervezet székhelyévé vált.
A tizenhárom aradi vértanú és Batthyány Lajos kivégzésére emlékeztek Székelyföld-szerte október 6-án. Székelyudvarhelyen térinstallációt mutattak be, Marosvásárhelyen pedig igyekeztek politikamentessé tenni az eseményt.
Az utóbbi időszakban egyre több vad és gépjármű ütközéséről szóló hírt lehet olvasni. Jelen viszonyok között a vad–gépjármű ütközések kapcsán a vadászatra jogosultak felelősségre vonása és a vadban bekövetkezett kár követelése egyaránt a valóságtól elrugaszkodott.
Ünnepélyes keretek között tették le az alapkövét pénteken Erdőszentgyörgyön annak a református óvodának, amely az elsők között épülhet meg Erdélyben a magyar kormány támogatásával. Összesen négy csoport fog itt működni, lesz köztük bölcsőde is.
Az ideiglenes lakhely ott van, ahol azt az állampolgár megjelöli tartózkodási helyeként, és ez más, mint az állandó cím – írja elő a vonatkozó jogszabály, s ha már a jogszerűségnél tartunk, íme, a hivatalos eljárása az ideiglenes lakcím megszerzésének.
Örökre eltiltották a papságtól Cristian Pomohaci volt székelymosoni ortodox papot, aki laikus teológusként tevékenykedhet a továbbiakban.
Gazdanap és állatvásár, Őszi Hadjárat, búcsús szentmise, néprajzi vándorkiállítás, színházi előadás, hokimeccs – ez csak néhány a hétvégén esedékes rendezvények közül térségünkben. Van amiből válogatni, ha úgy döntene, hogy kimozdulna otthonról.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A 2017/18-as színházi évad első bemutatója előtt áll a Spectrum Színház, amely Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi adaptációját mutatja be szombaton 19 órától.
Február végéig kellene megalapítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot ahhoz, hogy a jövő tanévtől önálló intézményként működhessen. Elméletileg elég lenne a hátralevő idő, de még egy törvénymódosításra is szükség van.
Ha saját pénzalapból nem tudják megoldani, pályázati forrásokból próbálják iskoláikat, orvosi rendelőiket, kultúrotthonaikat javítani, rendbe tenni a vidéki községek. Maros megyében jelenleg is több településen európai uniós pénzekből építkeznek, vagy készítik elő a munkálatokat.
Bemutatták a VIII. Székelyföld Napok gazdag programkínálatát a csíkszeredai megyeházán a Maros, Kovászna, valamint Hargita megye tanácselnökeinek részvételével. Az október 13–22. között zajló rendezvénysorozat célja megmutatni Székelyföld kulturális, természeti és közösségi értékeit.
Kibocsátotta a Román Polgári Légi Közlekedési Hatóság a marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőtér új európai működési engedélyét, amely azt igazolja, hogy a légi kikötő megfelel az Európai Bizottság által megszabott műszaki és adminisztratív feltételeknek.
Október elsejétől büntethetők azoknak az ingatlanoknak a tulajdonosai vagy bérlői, akik nem rendelkeznek tűzbiztonsági engedéllyel – tájékoztatott a Maros megyei tűzoltóság szóvivője, Cristian Virag.
A 27. Constantin Silvestri Nemzetközi Zenei Fesztiválra várja a zenekedvelő közönséget a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 5. és 26. között. Vasile Cazan igazgató kiemelte, nagy hangsúlyt fektetnek a helyi szerzők műveire, az évfordulókra.