Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.
Az új törvény főként a kis és közepes méretű sertéstartó gazdaságok számára hoz majd az eddigieknél szigorúbb előírásokat. Szakember véleménye szerint ezek a gazdaságok a jövőben vagy befektetnek vagy megszűnnek.
Egy szászrégeni férfi nevére harmincnapos előzetes letartoztatási parancsot adtak ki, miután bántalmazta feleségét.
„A kerítések sem tudták megakadályozni, hogy a medvék bejussanak az autópályára. Nem természetes, hogy medvék sétáljanak a sztrádán” – mondta a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője az elmúlt időszakban történt medvés balesetekre utalva.
Tűz ütött ki egy több emeletes bútorgyárban a Maros megyei Görgénysóaknán kedden reggel, egy személy égési sérüléseket szenvedett, három másik pánikrohamot kapott – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Enyhébb sérüléseket szenvedett egy fiatal sofőr hétfőn délután Nyárádszentlászlón, aki járművével egy villanypóznának ütközött.
Az érzékszervi betegségekkel küzdő diákoknak is jár egészségügyi ösztöndíj egy tavaly szeptemberben megjelent miniszteri rendelet szerint. A rövidlátás, illetve látáskárosulás is érzékszervi betegségnek minősül.
Égő házban vesztette életét egy férfi Mesterházán péntekre virradóan; a Hargita és Maros megyei tűzoltóknak több mint három óra alatt sikerült megfékezniük a lángokat – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Tűz ütött ki egy dicsőszentmártoni tömbház második emeleti lakásában csütörtökre virradóan, 27 embert kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Hargita, Maros és Kovászna megyei kisdiákok is nyereményben részesülnek a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Miénk a város! nevű versenyen.
Közel öt órán át küzdöttek a lángokkal a hivatásos és önkéntes tűzoltók, miután tűz ütött ki egy farmon a Maros megyei Magyarón keddre virradóan. A lángok valószínűleg rövidzárlat miatt keletkeztek.

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.
Egy autó az árokba borult Gyergyóhollónál kedden reggel, Maros megyében pedig három személy sérült meg, egy közülük az autó roncsai közé szorult Mesterházánál.
Három autó is érintett volt abban a náznánfalvi balesetben, amely pénteken délben történt. A helyszínre vezényelt mentőegységek öt személyt láttak el.
Nem elégedettek a képességfelmérő-próbavizsga eredményeivel a székelyföldi megyék tanfelügyelőségeinek illetékesei. Érdemes viszont tudni, hogy ezek a diákok másfél évig előre kiszámíthatatlan váltásokban online, hibrid és jelenléti oktatásban tanultak.
Tűz ütött ki egy lakóházban a Maros megyei Tancson szombatra virradóan. A lángok mintegy 200 négyzetméternyi felületen pusztítottak, a szászrégeni hivatásos tűzoltók és a helyi önkéntes alakulat vonult ki a helyszínre oltani.
Vidéki és városi postások osztották meg Székelyhonnal, hogy meglepően zökkenőmentes az energiakártyákkal való fizetés. Noha vannak fennakadások, ezek főként a személyes adatokkal függnek össze, és nem a kártyahasználatból adódnak.
Tímár Sára és zenekara Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a költő népdallá vált verseiből készített új műsort, amelyet március 24–26. között Válaszúton, Gyimesközéplokon és Marosvásárhelyen mutat be.
Életét vesztette egy nő egy tűzesetben a Maros megyei Cikmántorban, miután kigyulladt egy nyárikonyha – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság. A tűzoltóságnál ugyanakkor egy péntek reggeli, Mezőgerebenesen történt közúti balesetről is beszámolnak.