Pozitív a változás a székelyföldi települések fertőzöttségét illetően: Hargita megyében 6, míg Kovászna megyében 2 újabb település került ki a vörös zónából, utóbbi esetében azonban újabb két községben három ezrelék fölé nőtt a fertőzöttségi mutató.
A járványügyi korlátozások jelentős részének feloldása után csak javasolt lesz a beltéri maszkviselés, nem fogják kötelezni azt – jelentette ki szombaton Besztercén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Napról napra csökken a napi esetszám, a kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány Hargita megyében. Szombaton azonban történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek a térségben.
A koronavírus által okozott nagyszámú megbetegedés miatt az utóbbi időben nagyon megnőtt Hargita megyében a Covid-betegszabadságok száma. Megváltoztak az ilyen jellegű betegszabadságokra vonatkozó előírások is.
Továbbra is pozitív a változás, ugyanis szombatra húszezer alá csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az országban: az elmúlt huszonnégy órában 18 751 személyt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel.
Nem számottevő a változás a székelyföldi települések fertőzöttségét illetően a legfrissebb adatok szerint.
Száz alá esett vissza a napi esetszám pénteken Hargita megyében, ahol hosszú idő után koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek sem történtek. A kórházban ápoltak száma szintén csökkent.
Továbbra is csökkenő tendenciát mutat az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az országban.
Egyre több adat erősíti meg, hogy Székelyföldön is átlendültünk az ötödik hullám csúcsán, az elmúlt napokban számos járványmutató indult csökkenésnek. A kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma is visszaesett egy kevéssel.
Mindössze két újabb település került vörös zónába Székelyföldön. Maros, illetve Kovászna megyében egy-egy, míg Hargita megyében nem történt változás csütörtökre az egy nappal korábbi adatokhoz viszonyítva.
Tovább csökkent az új fertőzések száma csütörtökön Hargita megyében, ahogy a kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány is. Koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek viszont az elmúlt 24 órában is történtek.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport közlése szerint az elmúlt huszonnégy órában 26 466 személyt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, egy nappal korábban ez a szám 27 346 volt.
Négy újabb település került vörös zónába Maros és Kovászna megyében, míg Hargita megyében nem történt változás szerdára az egy nappal korábbi adatokhoz viszonyítva.
Csökkent a napi esetszám szerdán Hargita megyében, koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek viszont az elmúlt 24 órában is történtek. A kórházban ápoltak száma egy hajszállal nőtt, a fertőzöttségi arány csökkent.
Csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma szerdára: a Stratégiai Kommunikációs Csoport közlése szerint az elmúlt huszonnégy órában 27 346 személyt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, egy nappal korábban ez a szám 36 269 volt.
Négy újabb település került vörös zónába Maros, illetve Kovászna megyében, és a két megyében összesen három községben esett határérték alá a mutató a legfrissebb adatok értelmében. Hargita megyében pozitív a változás.
Jelentős emelkedés figyelhető meg hétfőhöz képest az új esetek számát illetően.
A megnövekedett tesztelés hatására emelkedett a napi esetszám kedden Hargita megyében, de a korábbi, 300-at is meghaladó rekordértékek helyett ezúttal a kétszázat sem érte el.