Darabjaira szedték és elszállították a gyergyószentmiklósi központi parkban található faragott díszkaput. A Tarisznyás Márton Múzeum alkalmazottai szállították el, az intézményigazgató Csergő Tibor pedig a lebontás okáról tájékoztatott.
Az elmúlt napokban kétszer is asztalhoz ült a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, fontos döntéseket hozott, többek között a kórház osztályai, a városi sportélet, illetve a közterületek karbantartása tekintetében.
Másodszorra szervezik meg Gyergyószentmiklóson a Méhész- és Méznapot. A Méhészek Egyesülete a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztéssel közösen állította össze a programot. A szeptember 9-i, egész napos rendezvény célja a méz és a méhészeti termékek népszerűsítése.
„Észrevettem, hogy a szomszéd csűrje füstöl. Amíg a telefonért a házba szaladtam és a kapuig elértem, már lángolt minden, pillanatok alatt óriási tűz lett” – beszélt lapunknak a pénteki tűzről az egyik károsult. Mint korábban többször, e szerencsétlenség után is összefogtak a kilyénfalviak.
Amikor az ember megünnepli a lóval kötött barátságát, akkor két napig áll a bál. A Krigel Sportklub által szervezett Székelyföldi Lovas Ünnep szeptember 2–3-án tizedik alkalommal bizonyította Gyergyószentmiklóson: a lovak léte, látványa nagy érdeklődésre tart számot.
A gyergyószentmiklósi Szent Márton Alapítvány által működtett Szeretetkonyhán jelenleg 120 rászoruló kap meleg ebédet. A konyha működtetője jó hírrel keresett fel, mint mondta, a téli tüzelő beszerzése terén jól áll az alapítvány.
Hétvégén a Székelyföldi Lovas Ünnepé a főszerep, amely tizedik alkalommal kerül megszervezésre Gyergyószentmiklóson. Az előkészületek folynak, színvonalas programokkal, újdonságokkal, meglepetésekkel és visszatérő versenyszámokkal, fellépőkkel várják az érdeklődőket szeptember 2–3-án.
Tűz ütött ki szerdán a gyergyószentmiklósi Tölgyfa utcában. Egy fásszín teljesen kiégett, és az átterjedő lángok a szomszédos lakóházat is károsították.
Az újonnan Gyergyószentmiklósra érkezett lelkipásztor, Korom Imre a párbeszéd embere. Azt mondja, egyetlen téren nem ismer kompromisszumot: a hit kérdésében. Korom Imre érseki döntés révén érkezett Gyulafehérvárról, hogy a teológiai tanárból a Munkás Szent József-egyházközség plébánosa legyen.
Ditróban több mint 400 kilogramm búzaadomány gyűlt össze kedden a Magyarok Kenyere jótékonysági program keretében – tudtuk meg a gyergyószéki felelőstől.
Felújítják Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós-templom körüli falat és kápolnát, restaurálják az örmény templom festett üvegablakait, tervet készítenek az örmény plébánia épületének javítására, illetve több magánszemély is támogatást kap.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Rászoruló, nem állami intézetben nevelkedő gyermekeknek segíthetnek azok a Hargita megyei gazdák, akik búzát ajánlanak fel a Magyarok Kenyere Program székelyföldi megvalósulásának keretében. Gyergyószék területéről Ditróban várják a búzaadományt.
Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepelte szombaton a Salvamont Hegyimentő Szolgálat gyergyószentmiklósi egysége. A gyilkostói Turist Hotelben tartott eseményen életmentésről, turizmusról, legendákról, múltról, jelenről és jövőképről esett szó.
Közúti ellenőrzésen akadt fenn egy előzetes letartóztatása elől elmenekült férfi, akinek utasa ellen szintén elfogatóparancs volt érvényben. Gyergyószentmiklóson megállított autójukat is lefoglalták.
A kormány intézkedése révén meggyőznék az elzárt közösségek lakóit, hogy gyermekeik is megkapják az oltásokat. Hargita megyében is lépéseket tettek ez ügyben, ugyanis a beoltottsági arány 80 százalékos. Gyergyószentmiklós jól áll e téren.
Mintegy 26 ezer iskolaépület van az országban, ezek tíz százaléka nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel. Hargita megyében is gondok vannak, Gyergyószék sem kivétel. Több tanintézményben folyamatban van az engedély megszerzése.
A kovácspéteri tanyavilág kápolnájához, Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én évről-évre elzarándokolnak a hívek. Kedden délután a sóvetői kiskápolna búcsúünnepén a szónok Trucza Sándor lelkipásztor figyelmeztető szavait, intéseit hallgathatták a jelenlévők.
Túl hangos, túl sokszor és sokáig szól a Bucsin negyedi templom harangja – erre érkezett panasz szerkesztőségünkbe. A levélben az is állt, hogy összevissza szól, azt sem lehet tudni, miért. Ennek jártunk utána, és kiderült, megoszlanak a vélemények.