A búza és a liszt árának alakulása elkerülhetetlenné tette a kenyér drágulását, sokan máris megemelték áraikat. Csíkszeredában több pékipari vállalkozás is jelentősen drágított.
Kellemes meglepetés fogadta kedden a csíkszeredai polgármesteri hivatal dolgozóit: az irodák ajtaján kedvenc verseiket olvashatták. A nem szokványos figyelmességgel a kulturális iroda egyik munkatársa kedveskedett a magyar költészet napja alkalmából.
Elmaradt a soron következő tanúk kihallgatása a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper hétfői tárgyalásán. Az ügyvédek azt kérték, tegyék nyilvánossá az őt érintő, nemzetbiztonsági okokból végzett lehallgatások alapját képező bírói döntést.
Idei költségvetéséből 537 ezer lejt fordít az új mindszenti tanintézet megépítésére a csíkszentléleki önkormányzat. Egy hónapja újra dolgoznak a tavaly augusztusban elkezdett épületnél.
A húsvétkor népszerű termékeket, mint a hal, bárány és más hentesáru, csokoládé, tojás, bor, péktermékek, tojásfesték ellenőrzését végzi a következő napokban a fogyasztóvédelem, illetve az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság.
A székelyföldi térségben még kiaknázatlan kutatási területekről, illetve a helyi szakemberek Magyarországon való doktori képzéséről beszélgettünk dr. Kovách Imrével, a Debreceni Egyetem Poltikatudományi és Szociológiai intézetének vezetőjével.
Divatját éli az egészséges táplálkozás, mégis évről évre folyamatosan nő a cukorbetegek száma. A kettes típusú diabétesz előfordulása a leggyakoribb, a hajlamosító tényezők az életmódbéli szokásokhoz köthetők.
Az eddig várakozni kényszerült állattartó gazdák e hét elejétől letehetik támogatáskérelmeiket. Hargita megyében márciustól eddig több mint 11 ezer gazda 50 ezer hektárnyi területre igényelt juttatást a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségtől.
Keddtől két hónapig minden helyi földtulajdonos megtekintheti és véleményezheti Csíkszentkirály újonnan elkészült parcellázási terveit. A lehetőségről sajtótájékoztatón számolt be Székely Ernő polgármester és Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor.
Hozzáadott érték – Nők a közép-kelet-európai gazdaságért címmel szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, illetve Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Csíkszeredában.
Tompa-Bors Eszter csíkszeredai képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a Taploca utca 62. szám alatt, az Ilyés Dental székhelyén.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Szanaszét dobált cigarettavégek, szétszórt szemét képe fogadja egy-egy játszótéren a gyermekeket Csíkszeredában. A játszótéri elemek általában jó állapotban vannak, de a látvány sok helyen nem éppen szemet gyönyörködtető.
Számos orvosi műszert vásárol, illetve felújításokra, fejlesztésekre is beruház idén a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a megyei önkormányzat finanszírozása révén.
Szezonnyitó áldásra hívták a motorkerékpárosokat virágvasárnap a Tolvajos-tetőre. Ez volt az első, viszont hagyományt teremtenének ebből az Erdélyi Motorkerékpálosok.
Többek között szentmiséken, liturgiamagyarázaton, a húsvéti vigílián és keresztúti ájtatosságon is részt vehetnek a húsvétra lelkiekben is készülő hívek a csíksomlyói kegytemplom nagyheti programja révén.
Hatvan szereplő közreműködésével mutatott be zenés, táncos passiójátékot a csíksomlyói Passió Csoport vasárnap kora este a somlyói kegytemplom előtti téren.
Fel nem robbant kézigránát hatástalanításához riasztották Tusnádra a csíkszeredai tűzoltóság tűzszerészeit szombaton.
A kedvezőtlen időjárás, a havas eső és a hideg miatt elmaradt a péntekre tervezett csemeteültetési akció Csíksomlyón.