A helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjébe jutott a csíkszentsimoni lány

A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjébe jutott Darvas Teréz Katalin, miután az országos szakaszon első helyen végzett. A csíkszentsimoni lány az elismerés mellett annak is örül, hogy eljuthat a döntő helyszínére, Budapestre.

Minden perc számít, amikor a mentőautó bajbajutotthoz siet

Az elvesztegetett másodpercek sokszor emberéletet követelnek, épp ezért fontos, hogy megfelelően járjunk el, amikor baj esetén a 112-es egységes sürgősségi hívószámot tárcsázzuk – többek között erről lehetett hallani a Flastrom egészségügyi ismeretterjesztő program előadásán.

Minden perc számít, amikor a mentőautó bajbajutotthoz siet
2018. április 30., hétfő

Az elkövetkező nap melegét záporok fogják „hűteni”

Az ilyenkor megszokottnál jóval melegebb időre számíthatunk a következő két hétben (április 30 - május 13.), főleg az intervallum elején, ezt követően naponta erős záporok alakulhatnak ki – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.

Az elkövetkező nap melegét záporok fogják „hűteni”
2018. április 30., hétfő

Idén a biciklisávok újrafestésére fektetik a hangsúlyt

A csíkszeredai kerékpárutak megfelelő jelzésére, felfestésére, illetve azok bővítésére és összekapcsolására van a legnagyobb igény a helyi kerékpárosok részéről.

Idén a biciklisávok újrafestésére fektetik a hangsúlyt
2018. április 30., hétfő

Hatósági ellenőrzések miatt lepték el a Kászonokat a rendőrök

Két átfogó, közlekedésrendészeti és közrendvédelmi, illetve állat-egészségügyi ellenőrzést bonyolítottak le Kászonaltízen csütörtökön és pénteken az illetékes hatóságok.

Hatósági ellenőrzések miatt lepték el a Kászonokat a rendőrök
2018. április 30., hétfő

Elhagyhatja a kórházat az a kislány, aki marihuánás süteményt evett

Elhagyhatja hétfőn a kórházat az a négyéves csíkszeredai kislány, aki marihuánás süteményt evett vasárnap.

Elhagyhatja a kórházat az a kislány, aki marihuánás süteményt evett
2018. április 30., hétfő

A romániai alkalmazottaknál csak a csehek és a görögök túlóráznak többet

A romániai alkalmazottak 35 százaléka heti 40 óránál többet dolgozik – derül ki az Euro­found legfrissebb adataiból. A munkakörülmény-felmérés nevű kutatás szerint a túlórázásnak jelentős negatív hatással van a munkavállalókra. A jelenség Hargita megyében sem ismeretlen.

A romániai alkalmazottaknál csak a csehek és a görögök túlóráznak többet
2018. április 29., vasárnap

Egy család négy tagja sérült meg a Tusnádfürdő melletti frontális ütközésben

Szabálytalan előzés miatt történt súlyos közúti baleset vasárnap délután Tusnádfürdő közelében: egy BMW frontálisan összeütközött egy szemből közlekedő Opel Astrával.

Egy család négy tagja sérült meg a Tusnádfürdő melletti frontális ütközésben
2018. április 29., vasárnap

Kórházba került a füves sütit nassoló négyéves csíkszeredai kislány

Hollandiából származó füves sütit fogyasztott vasárnap egy négyéves csíkszeredai kislány, akit a mérgezési tünetek jelentkezésekor szülei szállítottak a helyi sürgősségi kórházba. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Kórházba került a füves sütit nassoló négyéves csíkszeredai kislány
2018. április 29., vasárnap

Felpörgeti a turizmust a székely-magyar hokimajális

Megkezdődött a turistaidény a csíkszéki szálláshelyeken is. Több közülük telt házzal működik a hosszú hétvégén, bár nemcsak a május elsejei szabadnapoknak köszönhetően, hanem azért, mert ekkor tartják a székely-magyar hokimajálist.

Felpörgeti a turizmust a székely-magyar hokimajális
2018. április 28., szombat

Megnyitották a Márton Ferenc-emlékszobát Csíkszentgyörgyön

Minél többen nézzék meg a csíkszentgyörgyi Márton Ferenc-emlékszobát, hiszen akkor lehet megtudni, hogy milyen nagy személyiség volt a művész, ha megtekintik a munkásságát – ezekkel a szavakkal bátorított mindenkit a létesítmény felkeresésére György József polgármester az emlékszoba megnyitóján.

Megnyitották a Márton Ferenc-emlékszobát Csíkszentgyörgyön
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
„A székely vándor végre hazatalált”
Megnyitás

„A székely vándor végre hazatalált”

A korondi születésű Lőrincz Márton 1936-ban magyar színekben lett olimpiai bajnok, szabadfogású birkózásban. Buenos Airesben halt meg, és temették el. 55 évvel a halála után viszont újra „hazatért”: szülőfalujában, a Firtos lábánál helyezték hamvait örök nyugalomra.

2018. április 28., szombat

Kiterjesztették a nyomozást a Csíki Lázon történt tarvágás ügyében

Január óta új elemek is megjelentek a Csíki Lázon 2013-ban történt tarvágást követő büntetőeljárásban – tudtuk meg a Hargita Megyei Ügyészségtől. Az illetéktelen fakivágás miatt indult nyomozás elhúzódott, de változott jogi besorolás, és több személy érintett.

Kiterjesztették a nyomozást a Csíki Lázon történt tarvágás ügyében
2018. április 28., szombat

Világossá vált: az aluljáró a senki földje

Nem az övé, ezért sem karbantartani, sem a tisztaságot ellenőrizni nem tudja a Román Vasúttársaság (CFR) a csíkszeredai vasúti aluljáróban – erősítette meg a szállítási minisztérium. A bezárásól nem beszéltek, viszont elindult egy egyeztetés a várossal a létesítmény átadásáról.

Világossá vált: az aluljáró a senki földje
2018. április 27., péntek

Körforgalom épülhet a Csíki Pláza előtt, sőt a jövőbeni magyar vásárlókra is gondolnak már

Megállapodhat a csíkszeredai önkormányzat a Csíki Plázaként ismert ingatlan beruházóival egy körforgalom kiépítése érdekében a Hunyadi János utcában. És ez még nem minden, a pláza majdani magyar vásárlóközönségére is tekintettel lesznek.

Körforgalom épülhet a Csíki Pláza előtt, sőt a jövőbeni magyar vásárlókra is gondolnak már
2018. április 27., péntek

Szünetel az áramszolgáltatás a csíkszeredai Tudor-lakótelepen

Szünetel az áramszolgáltatás péntek délután fél öt óta Csíkszereda Tudor-lakótelepi részén. A hibaelhárítás – késő esti információink szerint – még legalább másfél óráig eltarthat.

Szünetel az áramszolgáltatás a csíkszeredai Tudor-lakótelepen
2018. április 27., péntek

Május elején ismét Erdélyben vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

Május 6-tól újra megkezdi munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvoscsoportja, melynek tagjai évente kétszer utaznak Hargita megyébe, ahol szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket.

Május elején ismét Erdélyben vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai
2018. április 27., péntek

Értéket hoz a városba a képzőművészeti alkotótábor

Plusz értéket hoz a városba, friss levegőt a helyi képzőművészeti életbe a Free Camp Nemzetközi Alkotótábor – vallja a Csíkszeredában tizennegyedik alkalommal elkezdődött rendezvény szervezője, Botár László festőművész.

Értéket hoz a városba a képzőművészeti alkotótábor
2018. április 27., péntek

Kerékpározó gyerekek ütköztek

Kórházba szállítottak egy hétéves Csíkszentgyörgy községi gyereket csütörtök este, miután kerékpározás közben összeütközött egy 14 éves biciklissel.

Kerékpározó gyerekek ütköztek
Kerékpározó gyerekek ütköztek
2018. április 27., péntek

Kerékpározó gyerekek ütköztek

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye