Alcsíki egyházi kórustalálkozó

A 24. Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót tartják február 23-án Csíkszentimrén. Az esemény délelőtt tíz órától rózsafüzér-ájtatossággal kezdődik a templomban, utána szentmisén vehetnek részt a kórustagok és a hívek.

Lázárfalván át vezetne a rövidebb út a Szent Anna-tóhoz

Topográfiai felméréseket végeztek tavaly annak érdekében, hogy meghatározzák a Lázárfalvától a Szent Anna-tóig tervezett új út nyomvonalát. Az út új lehetőségeket jelenthet, de megépítése hosszú folyamat lesz.

Lázárfalván át vezetne a rövidebb út a Szent Anna-tóhoz
2019. február 19., kedd

Megszűnik a félévközi vakáció, bevezetik a próba-kisérettségit hetedik osztályban

A tanévszerkezetre, de a tudásszintfelmérőkre vonatkozóan is változásokat jelentett be kedden az oktatási tárca vezetője. A fontosabb módosítások között szerepel a félévközi vakáció megszűnése, illetve a próba-kisérettségi bevezetése hetedik osztályban. Utóbbi már jövő hónapban lezajlik.

Megszűnik a félévközi vakáció, bevezetik a próba-kisérettségit hetedik osztályban
2019. február 19., kedd

Ahol a 450 grammos csecsemőkért is küzdenek

Nemcsak Hargita és Kovászna, de még Kolozs, Szeben és Beszterce megyéből is Marosvásárhelyre irányítják a koraszülötteket. Nem csoda tehát, ha Maros megyében az országos átlagnál nagyobb a csecsemőhalandóság, de így például Hargita megyében alacsonyabb lehet.

Ahol a 450 grammos csecsemőkért is küzdenek
2019. február 19., kedd

Online lehet majd regisztrálni a pápalátogatásra

Készül az az online felület, a pontifex.ro oldal, amelyen keresztül március elsejétől kezdődően online lehet egyénileg, illetve csoportosan regisztrálni a csíksomlyói pápalátogatásra.

Online lehet majd regisztrálni a pápalátogatásra
2019. február 19., kedd

Még Dél-Koreából is csatlakoztak a csíkszeredai felolvasómaratonhoz

Nyolc ország több mint 30 ezer felolvasója kapcsolódott be a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által kedden megszervezett 11. Nemzetközi Felolvasómaratonba. Az olvasásnépszerűsítő rendezvényen idén Radnóti Miklós alkotásait szólaltatták meg.

Még Dél-Koreából is csatlakoztak a csíkszeredai felolvasómaratonhoz
2019. február 19., kedd

Facebookon nem „radaroznak” a rendőrök, de azért ott is lebukhatunk

Ritkán történik meg ugyan, de Facebookon közzétett, közlekedési kihágásokról szóló fotókat, videókat is felhasznál a rendőrség a szabálysértések bizonyítására, illetve a kihágást elkövetők elleni szankciók megállapítására.

Facebookon nem „radaroznak” a rendőrök, de azért ott is lebukhatunk
2019. február 18., hétfő

Nagyon érződik a gyermekeken az óvoda hiánya

Huszonöt különleges bánásmódot igénylő gyermek jár a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskolába, ahol egyre több roma diák tanul; közülük sokukat nem járatták óvodába, ezért nehezebb a felzárkóztatásuk. Az iskola mellett azonban idéntől új és korszerű óvodába járhatnak a helyi gyermekek.

Nagyon érződik a gyermekeken az óvoda hiánya
2019. február 18., hétfő

A gyapjú értékesítését ösztönzik a támogatással

Minden kilogramm értékesített gyapjú után egy lej támogatást biztosít az állam a juhtartó gazdáknak. A gyapjúértékesítési De minimis-támogatást március 28-ig lehet igényelni a megyei mezőgazdasági igazgatóságoknál.

A gyapjú értékesítését ösztönzik a támogatással
2019. február 18., hétfő

Mérföldkő lesz ez az év a székelyföldi gazdaságfejlesztésben

Megnyitották Székelyudvarhelyen a Pro Economica Alapítvány területi irodáját. A magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának lebonyolításával megbízott alapítvány idéntől Székelyföldön is pályázatokat hirdet mezőgazdaságban is dolgozó vállalkozóknak.

Mérföldkő lesz ez az év a székelyföldi gazdaságfejlesztésben
2019. február 18., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül, lopott autóval közlekedő sofőr is fennakadt a rendőrök rostáján

Több ittas gépkocsivezetőt azonosítottak a hétvégén a Hargita és Maros megyei rendőrök. Olyan is volt közöttük, akinek gépjárművezetői engedélye sem volt, sőt lopott autóval közlekedett az utakon.

Ittasan, jogosítvány nélkül, lopott autóval közlekedő sofőr is fennakadt a rendőrök rostáján
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Az idő és a történelem viharaival dacol a gelencei Szent Imre-templom
Megnyitás

Az idő és a történelem viharaival dacol a gelencei Szent Imre-templom

Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.

2019. február 18., hétfő

Íme, néhány adat, hogy miért is indokolt Székelyföldön Zacher Gábor előadása

Négy helyszínen hat előadást tart dr. Zacher Gábor toxikológus. Előadókörútja iránt nagy az érdeklődés, szinte minden jegy elkelt. És hogy mennyire szükség van Székelyföldön is a függőségek témájában ismeretterjesztő programokra, azt jól jelzik a Hargita megyei kábítószer-ellenes központ kimutatásai.

Íme, néhány adat, hogy miért is indokolt Székelyföldön Zacher Gábor előadása
2019. február 18., hétfő

Idén akár adónk 3,5 százalékát is felajánlhatjuk

Újdonság ebben az évben, hogy jövedelemadónk akár 3,5 százalékát is felajánlhatjuk valamely civil szervezetnek, amennyiben az szociális tevékenységet fejt ki és eleget tesz az adó- és pénzügyi hivatal erre vonatkozó előírásainak. Idén március 15-ig kell iktatnunk jövedelemadó-bevallásunkat.

Idén akár adónk 3,5 százalékát is felajánlhatjuk
2019. február 17., vasárnap

A székelyföldiek által is leginkább kedvelt áruházláncok vonták vissza termékeiket

Három nagy kereskedelmi lánc üzleteiből vonták vissza az 50 és 100 grammos csomagolású füstölt lazacot. A márka valamennyinél ugyanaz, vagyis az Ocean Fish terméke lisztéria baktériummal fertőzött – áll az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság  közleményében.

A székelyföldiek által is leginkább kedvelt áruházláncok vonták vissza termékeiket
2019. február 17., vasárnap

Ki téríti meg a kárt, ha a vétkes járműnek nincs érvényes biztosítása vagy ha ismeretlen a károkozó?

Noha a legtöbbször gördülékenyen elintézhető a közúti balesetekkel kapcsolatos kárrendezés, szép számban akadnak olyan alkalmak is, amikor ez nem egyszerű.. Amennyiben a vétkes sofőrnek nincs érvényes kötelező gépjármű-biztosítása, vagy elhagyja a baleset helyszínét, a károsult nehezebben juthat hozzá a kártérítéshez.

Ki téríti meg a kárt, ha a vétkes járműnek nincs érvényes biztosítása vagy ha ismeretlen a károkozó?
2019. február 16., szombat

Új elnök a Hargita Megyei Jegyzők Szakmai Egyesületének élén

Hargita megye közigazgatási egységeit érintő problémák megtárgyalása mellett a júniusi pápalátogatásra és a jövő évi parlamenti, illetve helyhatósági választásokra való felkészülés is szóba került a megye jegyzőinek éves találkozóján, Székelyudvarhelyen.

Új elnök a Hargita Megyei Jegyzők Szakmai Egyesületének élén
2019. február 15., péntek

A Suta közelében lőtték ki a Csíkszeredába rendszeresen bejáró medvét

Kilőtték csütörtök délután azt a medvét, amelyet gyakran láttak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház közelében. A vadállat az utóbbi időben több udvarra is betört.

A Suta közelében lőtték ki a Csíkszeredába rendszeresen bejáró medvét
2019. február 15., péntek

Hangok, amiket éles helyzetben nem akarunk hallani

Önálló hatóságként működik a polgárvédelmi felügyelőség, amely központi utasításra szólaltatja meg minden hónap első szerdáján a szirénákat. Dacára annak, hogy a gyakorlatoknak csupán tudatosító, illetve rendszerellenőrző szerepük van, érdemes megjegyezni, hogy mi az egyes hangjelzések jelentése.

Hangok, amiket éles helyzetben nem akarunk hallani

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye