Elkezdődött a pótérettségi

A román nyelv és irodalom írásbelijével kezdődött el hétfőn a pótérettségi. Országszerte 39 435 fiatal iratkozott be a nyár végi vizsgasorozatra, többségük – 24 690 tanuló – idén végzett.

Bírságolni kezdték az autójukkal a zsúfolt út szélén parkoló sofőröket

Nehézkes a közlekedés a Transzfogarasi úton a zsúfoltság miatt a Bâlea-vízesés és a Bâlea-tó között – tájékoztat a Szeben megyei rendőr-felügyelőség.

Bírságolni kezdték az autójukkal a zsúfolt út szélén parkoló sofőröket
2017. augusztus 20., vasárnap

Több mint háromezer bírság biztonsági öv mellőzése miatt

Közel 25 ezer közlekedési bírságot szabtak ki országszerte a rendőrök, és bevonták több mint kétezer sofőr gépjárművezetői engedélyét – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva.

Több mint háromezer bírság biztonsági öv mellőzése miatt
2017. augusztus 19., szombat

Lezuhant egy magánrepülőgép, meghalt a pilóta

A mentőorvosok minden erőfeszítése ellenére elhunyt a Iaşi megyei Tătăruşi település közelében szombat délután lezuhant kis méretű repülőgép pilótája – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Diana Cimpoieşu, a iaşi-i SMURD vezetője.

Lezuhant egy magánrepülőgép, meghalt a pilóta
2017. augusztus 19., szombat

Elesett a vasúti sínek közt az asszony, férje segített, de mindkettőjüket elütötte a vonat

Idős házaspárt ütött el egy tehervonat a Temes megyei Lugos városában. A nyolcvanas éveiben járó házaspár tiltott helyen szeretett volna átkelni a vasúti síneken. A férfi a helyszínen életét vesztette, feleségét súlyos állapotban vitték kórházba.

Elesett a vasúti sínek közt az asszony, férje segített, de mindkettőjüket elütötte a vonat
2017. augusztus 18., péntek

Számszerűsítette a külügyminiszter, hogy mennyi menekültet kész befogadni Románia

Teodor Meleşcanu külügyminiszter bejelentette, nemrég felajánlotta, hogy Románia 1942 menekültet fogad be. A menekülteket Görögországból és Olaszországból telepítenék át.

Számszerűsítette a külügyminiszter, hogy mennyi menekültet kész befogadni Románia
2017. augusztus 18., péntek

Felfüggesztik a járművek forgalmi engedélyét, ha adásvétel után legtöbb 90 napon belül nem kérik az átírást

Románia kormánya pénteki ülésén rendelettel módosította a közúti közlekedést szabályozó 2002/195-ös sürgősségi kormányrendeletet, és bevezette a járművek forgalmi engedélyének felfüggesztési fogalmát.

Felfüggesztik a járművek forgalmi engedélyét, ha adásvétel után legtöbb 90 napon belül nem kérik az átírást
2017. augusztus 18., péntek

Új löket a kormánytízórai-programnak

Románia kormánya pénteki ülésén egy új program indításáról fogadott el rendeletet, amely támogatja a gyümölcs- és zöldségfogyasztást az iskolákban, a tej-kifli programot pedig a következő tanévtől az Európai Unió (EU) szabályainak megfelelően egészítik ki.

Új löket a kormánytízórai-programnak
Új löket a kormánytízórai-programnak
2017. augusztus 18., péntek

Új löket a kormánytízórai-programnak

2017. augusztus 17., csütörtök

Kánikulára vonatkozó figyelmeztetés péntekre és szombatra

Az egész országra érvényes kánikulára vonatkozó tájékoztatást adott ki péntekre és szombatra az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM).

Kánikulára vonatkozó figyelmeztetés péntekre és szombatra
2017. augusztus 17., csütörtök

Négyen vesztették életüket egy vonatbalesetben

Egy kiskorú lány vesztette életét, miután elütötte a Bukarest–Konstanca között, a 800-as fővonalon közlekedő vonat, Brăneşti vasútállomásán – tájékoztat az Országos Rendőr-főkapitányság.

Négyen vesztették életüket egy vonatbalesetben
Négyen vesztették életüket egy vonatbalesetben
2017. augusztus 17., csütörtök

Négyen vesztették életüket egy vonatbalesetben

2017. augusztus 16., szerda

Viharos, záporos délutánra figyelmeztetnek

Narancssárga jelzésű riasztást adott ki csapadékra vonatkozóan az országos katasztrófavédelem szerda délutánra Hargita, Maros és Szeben megye egyes részeire.

Viharos, záporos délutánra figyelmeztetnek
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
„A székely vándor végre hazatalált”
Megnyitás

„A székely vándor végre hazatalált”

A korondi születésű Lőrincz Márton 1936-ban magyar színekben lett olimpiai bajnok, szabadfogású birkózásban. Buenos Airesben halt meg, és temették el. 55 évvel a halála után viszont újra „hazatért”: szülőfalujában, a Firtos lábánál helyezték hamvait örök nyugalomra.

2017. augusztus 16., szerda

Rengett a föld Buzău megyében

A Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földrengés volt szerdán 11 óra 11 perckor Buzău megyében – jelenti honlapján az országos földfizikai intézet.

Rengett a föld Buzău megyében
Rengett a föld Buzău megyében
2017. augusztus 16., szerda

Rengett a föld Buzău megyében

2017. augusztus 15., kedd

Szakadékba borultak autóval a Transzalpina közelében

Két fiatal sérült meg kedden délben, miután szakadékba borultak személygépkocsijukkal a Transzalpina környékén. A férfit helikopterrel vitték a craiovai kórházba, a nőt Petrozsényben ápolják – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Ion Dodenciu, a Gorj megyei hegyimentők képviselője.

Szakadékba borultak autóval a Transzalpina közelében
2017. augusztus 15., kedd

Hét hónap alatt 1507 luxusautót írattak forgalomba

Több mint 1500 luxusautót írattak forgalomba Romániában az első félévben, jelentős részük használt autó. Több Ferrari, Lamborghini és Buick is érkezett az országba – derül ki a gépjármű-nyilvántartási közszolgálat (DRPCIV) adataiból.

Hét hónap alatt 1507 luxusautót írattak forgalomba
2017. augusztus 15., kedd

Szeptember 11-étől kell újra elővenni az iskolatáskát

Szeptember 11-én kezdődik a 2017-2018-as tanév, amely keretében 35 oktatási hét lesz 167 munkanapon keresztül – áll az oktatási tárca oldalán elérhető kalendáriumban.

Szeptember 11-étől kell újra elővenni az iskolatáskát
2017. augusztus 15., kedd

Minivakáció több mint háromezer bűncselekménnyel

Országszerte több mint 3000 bűncselekményt észleltek és több mint 30 ezer bírságot róttak ki, mintegy 2000 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrség munkatársai a Nagyboldogasszony-napi minivakáció során – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Minivakáció több mint háromezer bűncselekménnyel
2017. augusztus 14., hétfő

Kolozsvári Magyar Napok mint Transylvanicum

Kövér László szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”.

Kolozsvári Magyar Napok mint Transylvanicum
Kolozsvári Magyar Napok mint Transylvanicum
2017. augusztus 14., hétfő

Kolozsvári Magyar Napok mint Transylvanicum

2017. augusztus 14., hétfő

Hétvégére ismét 30 fok fölötti hőmérsékletet jósolnak, no meg esőt is

Fokozatos felmelegedésre kell számítani a következő napokban, ennek a hétnek a végén a nappali csúcshőmérséklet Erdélyben eléri a 32, a Bánságban a 34 Celsius-fokot – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Igazgatóság két hétre szóló előrejelzésére hivatkozva.

Hétvégére ismét 30 fok fölötti hőmérsékletet jósolnak, no meg esőt is

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye