Martin McDonagh Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró, filmrendező, forgatókönyvíró Leenane-trilógiájának második darabját próbálják a Tomcsa Sándor Színházban. A koponya című drámát Barabás Árpád rendezi, vele beszélgettünk.
Pünkösd szombatján telt ház előtt mutatták be a Csíki Játékszín színészei és a Role zenekar Péter Beáta Búcsújárás című drámáját, Tarjányi Krisztina Irma rendezésében. A jótékonysági előadáson Antal Patrik kezelési költségeire gyűjtöttek adományokat.
A „mi Toldink” a népi hagyományok erejét használja fel, hogy megidézze a címszereplő küzdelmeit. Dinamikus táncok, autentikus zenei aláfestés, magával ragadó színpadi képek: az előadás hidat épít a múlt és a jelen között, hiszen a Toldi ma is aktuális.
A zenés színház egyik ikonikus darabját tűzte műsorára a Csíki Játékszín: A muzsika hangja című musical bemutatóját december 20-án tartják. A népes szereplőgárdát felsorakoztató produkció rendezője Szenteczki Zita, koreográfusa Korom Sára.
A beteg ember önrendelkezésének lassú felszámolódását, egy kór elhatalmasodását, ezzel egyidőben pedig az európai civilizáció 20. századi önfelszámolásának kezdeti pillanatait kívánja bemutatni a Csíki Játékszín legújabb előadása.
Tíz magányos ember történetét meséli el Székely Csaba a tízparancsolat ihlette 10 című drámája, amelynek erdélyi magyar nyelvű ősbemutatóját március 7-én tartják a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban. Az előadást Rusznyák Gábor rendezi.

Megnyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda, forrósodik a harc a rájátszásért a 2. Ligában, drámai végjátékok jégkorongban és a téli olimpia tanulságai – ezekről beszélgetünk a Helyzetbe hozunk! 31. részében.