Csütörtök hajnalban 3 óra 21 perckor betörés történt Kézdivásárhelyen: az Ilu üzletlánc Gyárak utcájában lévő egységét tolvajok látogatták meg.
Az önkormányzatok helyi rendőrséget hozhatnak létre egy január elején életbe lépett jogszabály értelmében. Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente nem akarja elsietni a lépéseket, viszont nem dobja el az ötletet, mivel „ez a téma forró”. A jogszabály szerint minden ezer lakosra egy rendőrt lehetne alkalmazni.
Csík Terület Ifjúsági Tanácsának (CSTIT) kezdeményezésére idén is megszervezik Erdélyben a híres magyar matematikus, Neumann János nevét viselő Nemzetközi Tehetségkutató Programtermékverseny erdélyi szakaszát.
Ha másnapra szóló parkolójegyet veszünk Csíkszeredában, az automata aznap esti időpontot jelöl meg az érvényesség határidejeként. Ez szoftverhiba miatt van így, de nincs ok aggodalomra, mert a parkolójegy valójában másnap reggeltől érvényes – tudtuk meg.
Közel egy hete tart Csíkszeredában a gazdátlan ebek befogására indított akció, de közben is érkeznek panaszok a lakosságtól. Az Akác utcai kóbor kutyák miatt sokan panaszkodtak, az ígéretek szerint ez a helyzet is megoldódik.
Hétfőig, január 17-éig az egész országban – így Hargita megyében is – szünetel az ügyfélfogadás az egészségbiztosítási pénztáraknál, ugyanis összeomlott a kevesebb mint egy hónapja beüzemelt központosított informatikai rendszer. A rendszer korszerűsítésére 36 millió eurót költött az állam.
A Hargita megyei névadó bizottság e heti ülésén elutasítóan véleményezte a csíkszeredai Mihai Eminescu utca Attila utcává való átnevezéséről szóló civil kezdeményezést. A bizottság öt tagja közül hárman szavaztak a névváltoztatás ellen, ketten pedig tartózkodtak.
Pénteken 19 órától nagyszabású jótékonysági koncertet tartanak a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban Valahol egy lány... címmel Boros Szidóniának, a májátültetésre váró ozsdolai lánynak. Ugyanakkor több helybeli képzőművész egy-egy alkotása is árverésre kerül.
Jelentősen csökkent a betegszabadságot igénylők száma 2010 első tizenegy hónapjában 2009 hasonló időszakához viszonyítva Maros megyében. Míg 2009-ben 132 724 beteglapot adott ki az egészségbiztosító pénztár, 2010-ben már csak 49 867-et.
Korlátozott praktizálási lehetőséget adna az orvosi egyetemet végzetteknek az egészségügyi minisztérium. A Maros Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője, Lavinia Cosma portálunk kérdésére elmondta, a végzősök alkalmazása előnyös lenne a kórház számára.
Míg az ország többi megyéjében az év első napjaiban a nyugdíjpénztáraknál százasával voltak jelentkezők, akik időkedvezményes nyugdíjazást kértek, Maros megyében kevesen választják ezt a lehetőséget.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.
Bajban van a Maros Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó Hematológiai és Csontvelő-átültetési Központ – jelentette be Benedek István, a központ vezetője, szerinte ugyanis 2011-ben nem kapnak elég pénzt gyógyszerekre. Az Egészségügyi Minisztérium és a Maros Megyei Sürgősségi Kórház egyaránt cáfolja az állítást.
Csaknem megkétszereződött azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek a havi juttatásának egyharmadát a Maros Megyei Nyugdíjpénztár kénytelen visszatartani.
Szerdán, január 12-én kevéssel 17 óra után leállt a UPC szolgáltatásainak többsége Székelyudvarhelyen, és hét órán át nem is indult újra. A szolgáltatónál szabotázsakcióról beszélnek.
Enyhült annyira az időjárás, hogy el lehet kezdeni a székelyudvarhelyi utakon tátongó nagyobb gödrök hidegaszfaltos betömését. Amint eléggé kiszáradnak a lyukak, azonnal nekifognak a munkálatoknak – leghamarabb jövő héten.
Az elmúlt időszakban Udvarhelyszéken tapasztalt szokatlanul enyhe időjárás sok növény számára végzetessé válhat, ha a felmelegedést egy hirtelen jött, száraz fagy követi. A vetéseket védő hótakaró elolvadt, a hagymás növények kihajtottak, és számos dísz-, illetve gyümölcsfa rügyei pattanásig duzzadtak.
Közel 2000 aktív óra szolgálatot végzett 2010-ben a Gyergyói Hegyimentő Szolgálat. Emellett tagjai számos gyermek- és felnőttrendezvényen, civil kezdeményezésen vettek részt, ugyanakkor több tíz kilométernyi turista-útvonalat újítottak fel, illetve kilenc turistaösvénynek szereztek minősítést – számoltak be 2010-es tevékenységükről a hegyimentő szolgálat tagjai.
Ha csupán a csíkszeredai konzulátus adna lehetőséget Székelyföldön a magyar állampolgársági kérelmek iratcsomóinak összeállításához, akkor hetven évre lenne szükség, amíg minden székely megszerezné az állampolgárságot. Az ügyvitel és a folyamat felgyorsítása a demokráciaközpontok legfontosabb feladata – fogalmazott Papp Előd EMNT-alelnök.