Évek óta túráznak a jótékonykodó motorosok a székelyföldi árva gyerekekhez, hogy pénzadományt, valamint a motoroztatás élményével ajándékozzák meg őket. A magyarországi és hazai motorosokat a székelyudvarhelyi ifj. Pállfy Béla verbuválja össze minden évben.
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége tüntetéssorozatot tervez augusztus 28-ától, egyelőre az ehhez szükséges engedélyekre várnak – tudtuk meg a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselőjétől. A tüntetésnek egyértelmű üzenete van.
Lejárt a málnaszezon, de már megjelent a havasi meggy, azaz a vörös áfonya és a fekete áfonya. Nagyrészt ezt a két erdei gyümölcsöt árusítják a csíkszeredai zöldségpiacon. Viszont ezekből sincs sok – tudtuk meg az árusoktól.
Hozzáfogtak nemrég a csíkszentimrei Henter-kúria kapujának feljavításához, a restaurátorok bevonásával történő munkálatokat október végéig kell befejezni. Jelenleg a kapu boltívének helyreállításán dolgoznak a munkások.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben Romániában. Lesznek időszakok, amikor a nappali csúcshőmérséklet eléri a 34-35 Celsius-fokot. Esőre a hét első napjaiban, illetve augusztus végén, szeptember elején van kilátás.
Nemzetiségi Művészeti Fesztivált szervez Gyergyószentmiklóson, a helyi önkormányzat és az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége, szeptember 8–10. között. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke beszélt a fesztiválról.
Éjszakai felvételek készítésre is alkalmas térfigyelő kamerák kihelyezésével segítené Hargita Megye Tanácsa az egyes településeken történő bűncselekmények felderítését. Az általunk megkérdezett udvarhelyszéki települések vezetői üdvözlik a kezdeményezést.
Megalakulásának 10. évfordulóját szeptember első napjaiban ünnepli a gyergyóújfalvi Katorzsa Néptánccsoport.
A Nyitott könyvek éjszakáját tartják pénteken a székelyudvarhelyi városi könyvtárban, ahol estétől hajnalig számtalan programmal várják az érdeklődőket. Ezen az éjszakán megbocsátást nyernek azok is, akik elfelejtették visszavinni a kikölcsönzött könyveket.
Második alkalommal szervezte meg az Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyt a Vásárhelyi Forgatag keretében az Erdélyi Pálinka Lovagrend. A szervezők a marosvásárhelyi vár múzeumépületében rendezték be a pálinkakóstoló, illetve zsűriző helyszínt.
Hargita megyében három központban írásbelizhetnek a végzősök a hétfőn kezdődött pótérettségin: Csíkszeredában az Octavian Goga Főgimnáziumban, Székelyudvarhelyen a Bányai János Szakközépiskolában, a megye északi részén élők pedig a maroshévízi O. C. Tăslăuanu Gimnáziumban.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
A Székelyek a magasban expedíciósorozat újabb kiadásán két sepsiszentgyörgyi hegymászó, Csenteri Levente és Tulit Zsombor jutottak fel a Chapayev (6100 m) és a Khan Tengri csúcsra (7010 m).
Gyorsabban hajtanak a kelleténél, nem kapcsolják be a biztonsági övet, telefonálnak autóvezetés közben – ezek sofőrök által a leggyakrabban elkövetett vétségek.
A Hargita megyei romák vezetőivel működik közre a közegészségügyi igazgatóság annak érdekében, hogy az elzárt közösségekben élő gyermekek is megkapják a vakcinákat.
Az adócsalás és csempészet gyanújával végrehajtott tizenhét házkutatás mindegyikét egyetlen udvarhelyszéki községben végezték – tudtuk meg a törvényszéki ügyésztől. A rendőrség szóvivője ugyanakkor pontosított a lefoglalt készpénz értékét illetően.
Árokba csapódott motorkerékpárjával egy gyimesközéploki férfi vasárnapra virradóra. Több ügyben indítanak ellene eljárást.
Légköri instabilitásra és jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság 19 megyére – írja az Agerpres hírügynökség.
A közösség előtt sokan járnak példamutatással: a gyergyószentmiklósi pékségek, amelyek vasárnap vendégül látták az ünneplőket, és a békésiek, akik a Testvérvárosok kenyeréből vásárolva segítik a Szent Anna-ház lakóit.