
Archív
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerdán kijelentette, hogy egyetért a törvényhozók számának csökkentésével, de azzal nem, hogy ez a létszám legtöbb 300 legyen, mivel ebben az esetben a romániai magyarok egy része képviselet nélkül maradna a parlamentben.
2025. november 05., 12:292025. november 05., 12:29
„Nem tudom, hogy tegnap (kedd – szerk. megj.) este a koalíciós ülésen valójában miről tárgyaltak. Ellentmondásos információk jelentek meg a sajtóban: egyesek szerint megállapodás született a törvényhozók számának csökkentéséről, mások szerint nem volt megállapodás. Ezért nem szeretnék nyilatkozni.
Mi egyetértünk a képviselők számának csökkentésével, de a képviseletnek meg kell maradnia. Több mint egymillió magyar él ebben az országban, és
Nem szabad elfelejtenünk, hogy van egy nagy magyar közösség – több mint egymillió ember ”, és nem fogadhatjuk el, hogy ennek a közösségnek több mint egyharmada parlamenti képviselet nélkül maradjon. Ezért mondtam, hogy nem értünk egyet a 300-as opcióval” – idézi Csoma Botondot az Agerpres hírügynökség.
Ștefan Pălărie, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátusi frakciójának elnöke hétfőn azt állította, hogy az USR-nek a törvényhozók számának csökkentéséről szóló törvénytervezetét a felsőház hallgatólagosan el fogja fogadni, majd ezt követően a képviselőháznál
A szenátor azt is mondta, hogy az állampolgárok akaratának semmibe vétele „extrémizmushoz” vezet.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
1 hozzászólás