
Pénteken módosították a kormányhatározatot, de az még kérdés, hogy a tanügyminisztérium mikor és hogyan törleszti a tartozását
Fotó: Pinti Attila
Törvényességi hiányosságokra hivatkozva nem fizette ki a tanügyminisztérium a Hargita megyei busztársaságoknak az ingyenes diákbérletek árát több mint két hónapra visszamenően. Emiatt az érintett társaságok azt fontolgatják, hogy januártól nem biztosítják a térítésmentes utaztatását az ingázó tanulóknak. A legutóbbi kormányülésen azonban módosították a vonatkozó jogszabályt, amely megoldás lehet a problémára.
2023. december 30., 21:042023. december 30., 21:04
Az egyik Hargita megyei busztársaság vezetője – a többi érintett tömegközlekedési cég nevében is beszélve – azzal a panasszal kereste meg a Székelyhont, hogy több mint két hónapra visszamenőleg nem fizették ki számukra az ingázó diákok ingyenes bérleteit. Mint magyarázta,
legalábbis azokon az útvonalakon, amelyen az ő cége biztosítja a buszjáratokat. Ők több mint 650 diákbérletet állítottak ki. Ez pedig jelentősen megnövelte a cég kiadásait: több járatot, több férőhelyes buszokat kellett indítson, a munka volumene is megnőtt. A tanfelügyelőségtől pedig közel 200 ezer lejt vár az ingyenes diákbérletek kifizetésére, amit eddig nem kapott meg. Hozzátette, a többi szállító cég fele is vannak elmaradások.
A fennálló helyzetet a tanügyminisztérium azzal magyarázta, hogy nincsenek meg a törvényes feltételei a személyszállításnak Hargita megyében, holott a cégvezető elmondta, volt szerződésük a szolgáltatás biztosítására Hargita Megye Tanácsával. Ezt a szerződést a napokban meghosszabbították, amelyet a busztársaságok aláírtak. Elmondta,
és bepereli a Hargita megyei tanfelügyelőséget a pénz behajtásáért.
Demeter Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetője a téma kapcsán megkeresésünkre leszögezte, hogy a tanfelügyelőség csak a diákbérletek után járó kifizetésekkel foglalkozik a cégek által benyújtott számlák alapján, amelyet a tanügyminisztérium utal számukra.
– magyarázta. Hozzátette, nekik nincs döntési szerepük, a problémát egy bonyolult jogszabályrendszer okozza, amely nagyon nehezen követhető. A tanügyminisztérium átiratában, amelyet elküldött a tanfelügyelőségnek, 13 megyét sorolt fel, ahol gondok vannak a kifizetésekkel, mert nem felelnek meg az összes törvényes feltételnek a személyszállítás biztosítása terén. Ezek között szerepel Hargita megye is. A helyzet tisztázására egyeztetés zajlott december 20-án a megyei önkormányzatnál az érintett felek, a busztársaságok és a hatóságok részvételével.
– jegyezte meg a főtanfelügyelő. Hozzátette, ez egy nagyon súlyos probléma, amely veszélyezteti az ingyenes utaztatás rendszerét. Tőle tudjuk, hogy szeptemberre és októberre a tanfelügyelőség a számlák 80 százalékát kifizette a saját alapjából, de mivel a minisztérium azóta sem utalt pénzt a fentebb említett törvényességi fenntartásai miatt, ezért nem tudták kifizetni a fuvarozó cégeket. „Várjuk mi is a megoldást, mert szeretnénk, hogy a jelenlegi törvényes feltételeknek megfelelően a diákok részesüljenek a törvény által megszabott ingyenes utazásban” – mondta.
Az ingázó diákok egyébként szeptember óta utazhatnak térítésmentesen – kivéve azok, akiknek településén is működik olyan iskola, ahová járhatnának, mégsem azt választották; utóbbiak nem jogosultak ingyenes bérletre.
Mint korábban beszámoltunk róla, Hargita megyében a helyközi buszjáratok menetrendje 2014-ben lépett érvénybe és 2019-ig szólt, de azt azóta is hosszabbítják, tehát még nem fogadtak el újat. Tekintettel arra, hogy a buszmenetrendért, az útvonalakra kiadott engedélyekért, azaz a szolgáltatás kiszervezésének törvényességéért Hargita Megye Tanácsa felel, ezért megkérdeztük Borboly Csaba tanácselnököt is, mi az álláspontja a kialakult helyzetről.

Időszerű lenne frissíteni az autóbuszok közlekedési programját Hargita megyében, amelyet még mindig nem fejezett be Hargita Megye Tanácsa. Akadnak olyan járatok, amelyeket a rendszerváltozás előtti időkben alakítottak ki, és azóta semmi nem változott.
„Sok-sok újratervezés volt ebben a témában: újra kellett a tenderfüzeteket írni, a nyomvonalakat pedig többször is újra kellett tervezni” – kezdte a megyei tanácselnök.
– tudtuk meg.
A hatóság levélben értesített 14 megyei tanfelügyelőséget, köztük a Hargita Megyei Tanfelügyelőséget is, miszerint a közszállítás nem teljesíti a törvényes előírásokat. Ez ügyben Hargita Megye Tanácsa átiratban hívta fel az országos hatóság figyelmét arra, hogy a megyei tanács 2020-ban kötött szerződést a szállítótársaságokkal, amelyről előzetesen az Országos Közbeszerzési Ügynökséggel és a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztériummal egyeztetett. Erről a megyei tanács közleményében írtak, abban azt is jelezték:
Borboly a Székelyhonnak kiemelte, azon kevés megyék egyikéhez tartoznak, akik harcolnak a minisztériummal, hogy fizessék ki az ingyenes diákbérleteket.
Pénteki beszélgetésünk után szombaton új hírrel keresett meg Hargita Megye Tanácsának elnöke, miszerint a pénteki kormányülésen módosították a 810-es számú kormányhatározatot, amely szombaton jelent meg a Hivatalos Közlönyben, ennek értelmében már nincs jogi akadálya a kifizetéseknek. Ezt a megyei tanács átiratban jelezte a tanügyminisztérium felé is. Az még kérdés, hogy a tanügyminisztérium mikor és hogyan törleszti a tartozását.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
szóljon hozzá!