
A híd majdnem kész van, de még maradt munka. Több mint egy éve megnyitották a forgalom előtt
Fotó: Gecse Noémi
Többszöri hiábavaló kísérlet és egy év kényszerszünet után várhatóan előrelépés történik a csicsói Olt-híd befejezésének ügyében. A legutóbbi közbeszerzési eljáráson volt jelentkező, szerződéskötésre készülnek.
2018. február 01., 19:292018. február 01., 19:29
Öt sikertelen közbeszerzési eljárásnak kellett lejárnia ahhoz, hogy a több mint egy éve befejezetlen csicsói Olt-hídnál hátralevő munkálatok elvégzésére komoly érdeklődő jelentkezzen.
– tudtuk meg Borboly Csabától. A Hargita megyei önkormányzat elnöke kérdésünkre azt mondta, most készülnek a kivitelezési szerződés aláírásához szükséges utolsó dokumentumok.
A nyertes társulás nevét nyilvánosságra hozzuk, amint szerződéskötésre hívjuk őket, óvástól nem tartuk mert egy jelentkező volt, tehát nincs aki óvjon” – tájékoztatott az elnök. Hozzátette, hogy ez a történet lecke lehet az itthoni „utas cégháborúban” részt vevőknek, hogy van, amikor a harmadik fél nyer, mert nem Hargita megyei cég tette az ajánlatot.
Noha korábban az is elhangzott, hogy a csicsói helyi önkormányzat cége is vállalná a kivitelezést, a legutóbbi kiíráson ők nem nyújtottak be ajánlatot. Kérdésünkre Péter Lukács, a község polgármestere azt mondta,
A munkálatok becsült értékét a korábbi 266 000 lejről a legutolsó kiíráskor 30 000 lejjel megnövelték – tavaly a csicsóiak is kifogásolták, hogy túl kevés a rendelkezésre álló pénz, és a polgármester úgy vélte, ezért sem volt jelentkező.
A híd alatt mederrendezésre és a partvédelem kiépítésére van szükség, a beavatkozásokat félpályás útlezárás mellett végzik el.
Elhúzódó munkálatok
A 123F jelzésű megyei úton, Oltfalu területén található régi fahíd egy húsz tonnás billenőkocsis teherautó súlya alatt szakadt be 2012-ben, az új betonhíd építésére 2014 szeptemberében írtak alá szerződést, de építeni csak következő évben kezdtek. 2015-ben viszont a kedvezőtlen talajviszonyok, esőzések miatt a munka többször is leállt. A megbízott jászvásári cég nem tudta meghitelezni a munkálatot, és minden alkalommal meg kellett várnia a benyújtott számlák kifizetését a beruházás finanszírozását biztosító Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretéből. 2016-ban is hosszabb ideig állt a munka, a Hargita Megyei Építési Felügyelőség szakemberei, illetve egy szakértői vizsgálat több hibát, minőségi problémát talált az építkezésen, amelyeket kijavítottak. Tavaly februárban bontottak szerződést a korábbi építővel, azóta nem dolgoztak.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
szóljon hozzá!