Hirdetés
Hirdetés

Változások és átszervezések után komoly tervekkel tekintenek 2018-ra Csomafalván

2017 a változásokról, átszervezésekről szólt – ismertette a községvezető •  Fotó: Tamás Gyopár

2017 a változásokról, átszervezésekről szólt – ismertette a községvezető

Fotó: Tamás Gyopár

Lakossági fórumra invitálták a csomafalviakat a község vezetői vasárnap a Borsos Miklós Művelődési Ház nagytermébe. Márton László Szilárd polgármester úgy fogalmazott, hogy a „2017 a változások és az átszervezések éve volt Gyergyócsomafalván”.

2018. január 28., 20:192018. január 28., 20:19

2018. február 06., 16:382018. február 06., 16:38

A polgármester kifejtette, a falu életében ez több szempontból is megmutatkozott: 2016–2017-ben a víz- és szennyvízszolgáltató változott, ugyanis egy, a helyi tanács alárendeltségébe tartozó, jogi személyiséggel rendelkező szolgáltatót hoztak létre, az működteti az ivóvíz- és szennyvízrendszert, megtörtént a külterületi zónák beltelkesítése, az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése, a szociális központ fellendítése, a beltelkek adókategóriájának újrasorolása, a helyi civil szervezetek támogatásának fejlesztése, valamint a hátrányos helyzetűek támogatásának elindítása.

A teljes 2017-es évi bevétel 7 786 564 lej volt, míg a kiadás 6 847 368 lej, így 939 196 lej maradt a kasszában.

A következőkben a 2016–2017-es évek beruházásairól esett szó. Ebben az időszakban különböző munkálatokra 1 826 615 lejt fordítottak. Ilyen befektetés volt egy új óvoda részére történő területvásárlás, a vízház felújítása, új autó vásárlása, tűzoltó felszerelések beszerzése az önkéntes alakulat részére, a Borsos Miklós tér felújítása, valamint a malom megvásárlása.

Iskola, szociális tevékenységek, hulladékgazdálkodás

Márton László Szilárd külön kiemelte a Napfény Szociális Központ tevékenységének fejlődését az elmúlt évben, mely – fogalmazása szerint – különböző pályázatokból, állandó és önkéntes munkaerővel tevékenységben gazdag, sikeres évet tudhat maga mögött. A hulladékgazdálkodás 2017-es sikereiről Jánosi Borsos Attila alpolgármester tájékoztatta a résztvevőket. A szemét elszállításánál bevezetett matricarendszer előnyeiről és hátrányairól is szó esett, valamint a szelektív hulladékgyűjtésben tett előrelépésekről és új tervekről is beszámolt.

Hirdetés

Antal Teréz iskolaigazgató az oktatás helyzetéről, az iskolák felszereltségéről és különböző tevékenységekről informálta a jelenlévőket. Gál Attila az új ivóvíz- és szennyvízrendszeri szolgáltatásról tájékoztatott, valamint arról, hogy

az új rendszernek köszönhetően lényegesen kevesebb a vízveszteség.

Az új év három új, nyertes pályázattal indul, melyek összértéke 6 279 136 lej. A szennyvízhálózat fejlesztésére, egy jellegzetes csomafalvi tájház kialakítására, valamint a közvilágítás modernizálására pályáztak sikeresen. További 9 896 449 lej értékű leadott pályázat vár elbírálásra ebben az évben a mezei utak karbantartására, a fent említett új óvoda építésére és a polgármesteri hivatal felújítására vonatkozóan.

További pályázatok vannak tervben egy labdarúgópálya kialakítására, a művelődési ház felújítására, a piactér átalakítására, valamint az egész községre kiterjedő biztonsági kamerarendszer létrehozására.

Több kérdést is felvetettek a csomafalviak a fórumon •  Fotó: Tamás Gyopár Galéria

Több kérdést is felvetettek a csomafalviak a fórumon

Fotó: Tamás Gyopár

Az adók és illetékek kapcsán a polgármester hangsúlyozta: fontos, hogy a lakosság befizesse az épület- és járműadót, de rámutatott,

lényeges lenne az is, hogy az esetleges büntetéseket, bírságokat itt fizessék be a csomafalviak. Ebben az esetben ugyanis ezek az összegek helyben kerülnek felhasználásra.

A sikeres változtatások és a jó időben kihasznált pályázati lehetőségek mellett a polgármester felhívta arra is a figyelmet, hogy a jogi személyek körében alacsony az adóbefizetési arány.

A községvezető összesítette, a legfontosabb a 2018-as évre vonatkozóan az új óvoda felépítése Szászfaluban, a külterületek felmérése, a csatornahálózat bővítése, a már említett tájház kialakítása, a közvilágítás fejlesztése, a kövezett utcák karbantartása és a mezei utak javítása, valamint a 126-os megyei út (főút) melletti járda létrehozása.

Lakossági felvetések

A fórum végén a jelenlévők kérdéseket intézhettek Márton László Szilárd polgármesterhez, valamint a meghívottakhoz, Tánczos Barna szenátorhoz, Bende Sándor parlamenti képviselőhöz és Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsának elnökéhez. A kérdések között olyan fontos témák jelentek meg, mint a Maros medrének takarítása, új borvízkutak fúrásának szükségessége, több útszakaszon pedig a járdák hiányát emelték ki a felszólalók.

Vitatott kérdés volt a jégpálya felújításának, korszerűsítésének szükségessége, melyre a polgármester és a szenátor is egyaránt ígéretet tett.

Egy másik jelentős téma a fiatalság motiválása volt az itthon maradásban, amely kérdésre sokan a területi és építkezési támogatást látták megoldásnak. Ebben a polgármester is egyetértett, és mindenekelőtt az erre való igény felmérésével kezdenék a probléma megoldását.

Érdekes adatok 2017-ből

Gyergyócsomafalván tavaly 382 polgármesteri rendeletet jegyeztek, 16 tanácsülés volt, 95 határozat született, az iktatókönyvbe 3799 általános iktatást vezettek be, 4044 igazolást adtak ki a lakosság részére, 218 közbeszerzési eljárás indult. A falu iskolabusza 14 880 kilométert tett meg szolgálat közben. Történt két tűzeset, 22 házasság köttetett és 37 halálesetet jegyeztek.

Csíki Zsuzsanna

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés