
Fotó: presidency.ro
Az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen hétfőn megköszönte Romániának, hogy kiveszi a részét a NATO keleti szárnyának védelméből.
2025. szeptember 01., 20:142025. szeptember 01., 20:14
Az uniós döntéshozó hétfőn Nicușor Dan államfővel együtt meglátogatta Konstancán a Ferdinánd királyról elnevezett fregattot, majd felkereste a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontot, ahol közös sajtótájékoztatót is tartottak.
– fogalmazott von der Leyen a sajtótájékoztatón az Agerpres beszámolója szerint.
A román elnök a téma kapcsán emlékeztetett, hogy az Európai Unió Románia javaslatára fogadta el a Fekete-tengerre vonatkozó stratégiáját, amelynek keretében egy biztonsági központ létrehozását is tervezik.
– mondta Nicușor Dan.
Az államfő megjegyezte, hogy az Oroszország által gyakorolt nyomás miatt „igen összetett” időszakban még fontosabb az európai szolidaritás. Ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy az EB elnökével Európa önvédelmi képességéről és az ezzel kapcsolatos együttműködésről is tárgyaltak, beleértve a Rearm Europe elnevezésű uniós fegyverkezési programot, valamint a közös védelmi beszerzéseket segítő SAFE programot.
Az Európai Bizottság elnöke pénteken elkezdett körútján Lettországba, Finnországba, Észtországba, Lengyelországba, Litvániába és Bulgáriába is ellátogatott. Az Európai Bizottság romániai képviseletének közleménye szerint Ursula von der Leyen körútjának az az üzenete, hogy az EU támogatja azokat a tagállamokat, amelyek az Oroszországgal vagy Fehéroroszországgal közös határok miatt kihívásokkal néznek szembe.
Egyre több és súlyosabb közúti balesetet jegyeznek az elektromos rollerek kapcsán. Idén Maros megye területén összesen 69 olyan baleset volt, amelyben elektromos roller volt érintett. Pár napja pedig tragikus kimenetelű is történt.
A Bihar megyei törvényszék szerdán elrendelte három, 21 és 25 év közötti fiatalember 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését.
Konkrét lépéseket kell tennie Ukrajnának a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében ahhoz, hogy további uniós csatlakozási klaszterek megnyitását támogassák – mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, sajtótájékoztatón.
Alapfokon 1 év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön Bukarest második kerületének bírósága a fővárosban futárként dolgozó bangladesi vendégmunkást tavaly nyáron bántalmazó fiatalembert.
A rendőrök elfogtak Konstanca, Dâmbovița, Buzău és Brăila megyében négy román állampolgárt, akiket a dán hatóságok európai elfogatóparancs alapján egy honfitársuk meggyilkolása miatt kerestek.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön cáfolta a sajtóban, forrásokra hivatkozva megjelent híreket, melyek szerint elutasította volna Luca Niculescu miniszterelnöki jelöltségét.
Három személyt kórházba szállítottak csütörtökön délután egy baleset következtében, ami a Maros megyei Mezőbándon történt.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere csütörtök délután a román-ukrán határ közelében.
Vádat emeltek egy 61 éves Kovászna megyei politikus ellen, aki 68 személytől kért pénzt és cserébe választási bizottsági helyeket ígért. A hatósági tájékoztatás nem nevezi meg az említett politikust.
Nincs rendben, hogy Magyarország napi egymillió eurót fizet, hogy megvédje Európa közös határait – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a visegrádi országok Írország részvételével tartott csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón Pozsonyban.
szóljon hozzá!