
Háromszéken probléma a szükséges mezeinyúl-állomány fenntartása
Fotó: 123RF
Az Arad megyei Pécskához tartozó vadászterületen, nyolcezer hektáron mintegy 1200 mezei nyúl él, holott legtöbb nyolcszáz számára lenne élettér. Ezért a hét elején mintegy kétszáz nyulat befogtak, amelyekből százat Kovászna megyébe telepítettek át.
2019. január 22., 20:222019. január 22., 20:22
Több mint kétszáz nyulat fogtak be hálóval a hét elején az Arad megyei Pécskán. Az 1989 után premiernek számító akció célja az volt, hogy csökkentsék az állományt, a térségben ugyanis elszaporodtak a mezei nyulak, és jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban. A befogást az Arad megyei Vadász és Sporthorgász Egyesület szervezte, amelyen 110 vadász vett részt, és Magyarországról is érkeztek hálózásban tapasztalt szakemberek.
Nicu Deme az egyesület elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, Pécskához tartozó vadászterületen, 8000 hektáron mintegy 1200 mezei nyúl van, holott legtöbb 800 számára lenne élettér. A befogott nyulak egy részét Arad megyében engedték szabadon, százat áttelepítettek Kovászna megyébe, és szinte ugyanennyit vittek Dâmboviţa megyébe is, oda ahol csökkent a mezei nyúl-populáció. Deme kifejtette,
László Béla, a Kovászna Megyei Halász-Vadász Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, a pécskai nyulak kedden érkeztek Háromszékre, ezeket Bölön, Előpatak, Illyefalva és Gidófalva, valamint Árkos közötti területeken engedik szabadon.
Emlékeztetett arra is, hogy január elején Magyarországról vásároltak szintén száz mezei nyulat. Meglátása szerint, a következő két évben még legalább hatszáz nyulat kellene elengedni, 300-at évente, hogy helyreálljon az egyensúly, ám erre elő kell a pénzt is teremteni. Háromszéken az elmúlt két évben látványosan csökkent a mezei nyulak száma, a vadgazdálkodókat az is aggasztja, hogy a nyulak nem szaporodnak. „Minden kilőtt nyúl legalább 3 éves, fiatal egyedet az elmúlt egy évben nem is láttunk” – mondta László Béla. Szerinte,
A nagy táblás monokultúrák elterjedése sem kedvez a mezei nyulaknak, ahol nagy területen kukoricát vagy repcét termesztenek, teljesen eltűnt az apróvad.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
2 hozzászólás