Udvarhelyi birkózó a világklasszisok között

Azóta nyolcszor volt Ausztriában egyéni országos bajnok, tizenkétszer csapatbajnok, kétszeres veterán világbajnok, a 2015-ös vb-n pedig bronzérmet szerzett. Az osztrák utánpótláscsapat válogatott edzője, és bár közel három évtized után már németül gondolkodik, anyanyelvén továbbra is választékosan beszél. Közvetlen, mosolygós úriember, szavait áthatja a határozottság és a sportszenvedély, arcáról sugárzik a gyermekei iránti szeretet és büszkeség.

– Hogyan kezdődött?

– Bátyám birkózni járt, én tízévesen be-benéztem az edzésekre, aztán ott ragadtam. Apám nem nagyon örült, félt, hogy összetöröm magam. Akkor huszonnégy kiló voltam.

– Milyen volt a gyerekkora, milyen gyerek volt?

– Sok más gyerekhez hasonlóan nagyon csintalanok voltunk. Szerintem az ilyenekből lesznek a legjobb sportolók. Azt hiszed, Mike Tysonnál volt rosszabb gyerek a világon?

– Miért ment ki, és miért éppen Ausztriába?

– Akkoriban minden gyár „eltartott” három-négy sportolót. Három évig voltam tagja a felnőtt profi csapatnak. Húszéves voltam, amikor itt bezártak a gyárak, jó részüket eladták. A rendszerváltás után senki nem foglalkozott velünk, megszűnt az állami támogatás. Bátyám akkor már négy éve Ausztriában volt. Biztos voltam benne, hogy kinn jobban tudom kamatoztatni tudásomat. Kerestem egy csapatot, történetesen épp a rendőrségét, és velük edzettem. Onnan vittek katonának, nyolc hónapig voltam osztrák katona. Ott harmincöt éves korig katonának vihetnek. 1992-ben gyorsított eljárással megkaptam az állampolgárságot, tagja lettem az osztrák válogatottnak, és részt vettem az 1993-as Európa-bajnokságon. Viszonylag könnyen megtanultam németül, elvégeztem a sportakadémiát, így most sportot tanítok és a kadett válogatott edzője vagyok.

– Miben látja a különbséget az osztrák és az udvarhelyi kadét birkózás terén?

– Az osztrákok kényelmesebbek, hiányzik belőlük a küzdeni akarás, mindent megkapnak a szüleiktől, semmiért nem kell megharcolniuk. Ezzel szemben a mieink akarnak, küzdenek. Nem a kinti versenyszellemet kell importálni, hanem a hazait exportálni. Sokat járok Eb-kre és mindig van legalább egy udvarhelyi, aki a román válogatott színeiben versenyez. Ilyenkor magamban őket buzdítom az enyémekkel szemben. A legnagyobb különbség a támogatottságban van. Sajnos a helyi magánszféra nem áll a birkózás és más kiemelt sportágak mellé sem, pedig sokan megtehetnék. Kár, mert Udvarhely mindig nemzetközi szintű sportolókat nevelt ki. A helyi birkózásban az a rossz, hogy bár a húszéves sportoló szívesen maradna, ha tovább akar fejlődni, kénytelen más csapatot keresni, a város nem tudja eltartani.

– A család hogyan viseli, hogy sokat van távol?

– Óriási megértést kapok a családtól, a feleségem tudja, hogy függő vagyok, sport nélkül nem tudok élni. Ha egy kis szabad időm van, azt igyekszem a családdal tölteni, de az edzőtáborok miatt nem tudok például egy kéthetes tengerparti nyaralásra elmenni. Különben is unok tétlenül feküdni a napon, két nap után valamit tennem kell.

– A gyerekei sportolnak?

– A fiam öt évet focizott, nagyon tehetséges. Most tizennyolc éves, úgy érezte, hogy a tanulással nem tudja összeegyeztetni a sportot, és egyelőre az előbbire koncentrál. A lányom hétéves, szeretném, ha kenuzna, ott nincs közvetlen testi kontaktus, meg szépen formál, minden izomcsoportot megmozgat. Bármilyen fáradtan érek haza, mindig nekem esik, hogy egy kicsit birkózzunk. Nem tudok neki nemet mondani.

– Még aktívan sportol, 2012-ben veterán világbajnok volt...

– Igen, én vagyok a legidősebb osztrák egyéni országos bajnok. Majdnem naponta két órát edzek, és szombatonként az osztrák első ligában birkózom. Bár Bécsben lakom, Salzburgot képviselem.

– Milyen gyakran jár haza?

– Sajnos már csak évente egyszer, az edzőség miatt gyakrabban nem tehetem. Most azért vagyunk itthon, mert ünnepeljük apám nyolcvanadik születésnapját, és megígértem neki, hogy ajándékul egy bajnoki érmet hozok. 2015-ben dobogós lettem a veterán világbajnokságon, így ígéretemet betartva neki ajándékoztam a bronzérmet.

– Bejár az itthoni edzőterembe?

– Hogyne, amikor hazajövök, bejárok edzeni. Nagyon ügyes, tehetséges gyerekek vannak Udvarhelyen, tanácsokkal látom el őket.