Védőgátakat, minél gyorsabban
Fotó: Csató Andrea
Miután felmérte a parajdi bányakatasztrófa után kialakult helyzetet, a hazai és külföldi szakemberekből álló bizottság két gát építését javasolta a Korond-patak vízsebességének csökkentésére.
2025. június 08., 18:542025. június 08., 18:54
A Hargita megyei prefektusi hivatal vasárnapi tájékoztatása szerint az egyik, körülbelül 40 centiméter magas gátat már szombaton megépítették, a másikat a vasárnapi nap folyamán fejezik be. A szakemberek arra számítanak, hogy ezek
csökkentik a víz áramlási sebességét,
illetve elősegítik a vízszint stabilan tartását a talajsüllyedéses részeken, amivel csökken a bánya hirtelen beomlásának kockázata.
A gátak hozzájárulhatnak a víz sótartalmának csökkenéséhez a patak alsóbb szakaszain,
de mérsékelik a zavarossá válását és az eróziót is
A prefektusi hivatal közleményéből az is kiderül, hogy a víz sótartalma a patakmederhez közeli tárnákban a literenkénti 280,78 grammról 287,05 grammra, a József-bányánál pedig 286,62 grammról 288,2 grammra nőtt – írja az Agerpres hírügynökség.
A víz hőmérséklete a mederhez közeli tárnákban és a József-bányában is állandó, a metánkoncentráció pedig csökken.
A víz áramlását lassító gátaknak köszönhetően várhatóan csökkenni fog.
Az evakuálási intézkedések még legalább húsz napig érvényben maradnak – hangsúlyozták a tájékoztatásban.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.
Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.
Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.
Egyre látványosabban haladnak a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola felújításával. Mostanra az új épületrészek formát öltöttek, ugyanakkor egykori színében tündököl a külső falak egy része is. Idén viszont még nem ott kezdik a tanévet a diákok.
A Szent Flórián Vándorkupán méhetik össze erejüket és tudásukat az udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók. A találkozót szeptember 13-án tartják Homoródújfaluban.
A lakosság biztonsága és az állatok védelme érdekében tíz kóbor kutyát sikerült begyűjteni és elszállítani szeptember 2-án, kedden Székelykeresztúron – közölte a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Lezárják Székelyudvarhelyen a Gábor Áron utca egy szakaszát, és a vízszolgáltatás is szünetel szeptember 3-án, szerdán reggel 8 és délután 3 óra között – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!