Nem őrölnek már az Erzsébet-malomban

Nemcsak az idősek, de a fiatalok is jól tudják, hol volt az abásfalvi úton a régi malom. Pedig a valamikori épületegyüttesből (vízimalom, lakóházak) csupán a gazdasági épület maradt meg, amelyben éveken keresztül diszkó működött. Azóta az is bezárt. A domb oldalában még megtalálhatók az 1986-ban lebontottak épületből származó kövek, de csak az élénk képzelet tudná rekonstruálni, hogy milyen lehetett az egykori malom. A gazdasági épület nem csupán a gazda állatainak volt szálláshelye, hanem az idegenek – akik lóval, szekérrel érkeztek őröltetni – állatai is itt kaptak menedéket.

Farkas József tulajdonos úgy tudja, hogy az 1923-ban épült malmot nagyapja egy Fark Kristóf nevezetű embertől vásárolta meg, a pontos dátumra azonban sajnos nem emlékszik. A malom József Attila nevét viselte, s ezt kapta örökségül Farkas József édesapja. Nagyapjának nagyobbik fia, Mózes a felsőboldogfalvi malmot kapta hozományként, az úgynevezett Erzsébet-malom pedig egyetlen lányáról, Erzsébetről kapta nevét 1990 után, ezt az apai örökségből (földet, erdőt kapott hozományba) és saját erőből építette fel 1947-ben férje, Mátyás Lajos. „Néhány évvel ezelőtt még megvolt a vízikerék, s a tengelyt valaki le akarta szerelni, hogy elvigye. Aztán leszereltük, és eladtam” – mondja a malom örököse, aki feleségével negyven esztendő után két éve költözött haza Brassóból Homoródszentmártonba.

Farkas József egy 1940-ben készült képet vesz elő, melyen még áll a malom és a két lakóház, de a házak eltakarják a malom épületét. Magáról a malomról – a család tudomása szerint – egyetlen kép sem maradt fenn. A kép hátulján ez áll: Malom és villanytelep, ami azt jelenti, hogy áramot is fejlesztettek a falu számára. „Homoródalmáson is van egy ehhez hasonló malom, az nagyapám testvéréé volt. Lövétén a malomban mai napig megvan az a henger, amelyre édesapám neve van felírva. Innen vitték el.”

Nem volt leányálom a Farkas család élete: 1948-ban kilakoltatták őket, államosításkor mindenüket elvették, majd Szászhomoródra kényszerült vándorolni a család, ahol a helyi malomnál folytatták a molnármesterséget. „Nagyapám elindult volt kétmillió lejjel Bukarestbe szitaselymet vásárolni, ezzel szitálták meg a lisztet. A kommunisták tudomására jutott valahogyan, és letelefonáltak a zsidónak a fővárosba, hogy ne adjon neki árut. Visszafele meg elvették nagyapámtól a pénzt, s a néptanács egy évig abból gazdálkodott. Így ment akkoriban sajnos” – meséli a régi történetet József.
1956-tól 1988-ig vezette József édesapja a homoródi malmot. „Olyan is volt, hogy éjjel-nappal dolgozott a malom, 22 vagon lisztet vámoltak el egy évben” – mondja Farkas József, a már nem létező József Attila-malom egykori tulajdonosa.

Az Erzsébet-malom szebb időkre vár

Az Erzsébet-malom kissé távolabb esik a településtől, Homorószentmárton és Recsenyéd között, a főút mellett jobbra, bent a patak partján található. Impozáns, tiszteletet parancsoló épület, Nyugaton már régen turistalátványosság lenne, hiszen múlt század eleji gépeivel muzeális értéket képvisel. Néhány helybéli is kezdte felismerni fontosságát, dr. Sata Attila orvos, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány elnöke éppen azon munkálkodik, hogy pályázati pénzt szerezzen az épület megvásárlására és restaurálására, hisz helyszíne és otthona lehetne a nagy múltú művésztelepnek.

Az orvos megbízásából Jónás István falubeli kísér el bennünket a malomhoz, ő számol be arról is, hogy az előző éjszaka betörtek, leverték a lakatot, megrongálták a villanyvezetéket, a kapcsolókat, betörték a tavaly ősszel rendbehozott ablakokat, s még ki tudja, mit vittek magukkal. „Egy hónapja azon dolgozunk, hogy megtisztítsuk a malom környékét, bokrokat vágtunk ki, segítünk mi is, amiben lehet, csak ne lennének ezek a betörések” – mondja Jónás István, majd arról beszél, hogyan is nézett ki régen a malomház környéke, hol volt a „befödés”, hova álltak be a szekerekkel, hol volt a gát, a malomkerék, hol fürödöztek gyerekkorukban…

„Margit néni, a molnárné be-behívott bennünket, megkent egy jó darab kenyeret, azzal mehettünk. Máskor meg kaptunk egy-egy tányér levest. Kevesen voltak ilyen kiváltságosak, de én közéjük tartoztam. A malmot államosítás után Szentpáli Sándor vezette, Margit néni az ő felesége volt. A malomban dolgozott Dáné Dénes bácsi is, aki szintén molnár volt, Beke Lajos bácsi pedig a gépész. Senki nem él már közülük” – mondja Jónás István. Ő még emlékszik arra, hogy szekerekkel jöttek a környező falvakból, hozták-vitték a híreket, előkerült a butykos, elé az étel, a szalonna, s az is megtörtént, hogy két-három napot is eltöltöttek a malomnál.

Az Erzsébet-malom tulajdonosa, Mátyás Lajos jelenleg Udvarhelyen lakik. Otthonában szívesen fogad, örömmel beszél a malomról, amely a rendszerváltás után életét jelentette. A malmot 1946-ban kezdték el építeni, ’47-ben lett készen, és 1948. június 11-én államosították. A család Mátyás Lajos édesanyjának szülői házába költözött át. „Édesapám nem kapott állami munkát, napszámos munkából tartotta el a családját. Aztán 1990-ben saját malmunkat bérbe vettük húsz évre, 2010 márciusában a 10-es törvény szerint a polgármesteri hivatal kilenc tanácsosából öten megszavazták, hogy visszakapjuk, négyen meg ellene szavaztak” – mondja keserű szájízzel Mátyás Lajos, aki húgával együtt még ott született a malom melletti molnárházban, ahol vízimalom is működött.

Amikor megépült a nagy malom, félig a víz, félig pedig gőzgép hajtotta, amelyet fával, szénnel fűtöttek. Államosítás után pedig dízelgép működtette, a vizet már nem is használták. „Amikor visszavettük, kilencven után, vásároltam egy gázolajjal működő dízelmotort, ezzel működött 1994-ig, utána pedig rengeteg pénzembe került, hogy a főúttól bevezessük a villanyt. Abból a pénzből vehettem volna itt, Udvarhelyen három tömbházat. 2000-től a fiam, Zolti rendezte a malmot. Eleinte dolgoztunk öt napot, nyolc-nyolc órát. 1996-ban a villanyáram a duplájára drágult, a gázolaj ára is emelkedett, s ahogy az árak mentek felfelé, s már nem tudtunk öt napot dolgozni, mert nem volt igény rá, akkor a villany és egyéb költségek kifizetése után semmi nem maradt. 2002-ben fiam elment Németországba, lányunk meg Magyarországra. Nekem pedig megműtötték mindkét szememet, s az orvos azt javasolta, hogy ne menjek poros helyre. A malomba meg por van. A vége felé már búza sem volt, így nem tudtuk tovább csinálni” – mondja Mátyás Lajos. Mi lesz a sorsa a malomnak? – teszem fel a kérdést, amelyre rögtön jön a válasz: „meghirdettem, hogy eladó”.

„Tavaly májusban kiadtam dr. Sata Attilának, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány elnökének, ő rendezi jelenleg a malmot és környékét. A molnárházat is fel szeretné újítani, ott szeretné elszállásolni a művészeket” – árulja el az egykori molnár. Úgy véli, egy hónap alatt működőképessé tudná tenni a malmot, de nincs, aki működtesse.

Talán múzeum lesz, ahova messzi földről eljönnek majd a turisták, s reméljük, akad majd valaki a faluban, aki nekik is elmeséli: a malom valamikor olyan hely volt, ahova minden hír befutott s ahol vidám közösségi élet zajlott. És innen került ki az a liszt, amelyből az asszonyok illatos kenyeret sütöttek szeretteiknek.