Hirdetés
Hirdetés

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Mint kiderült, két fiatal törte össze az alkotásokat, amiket időközben el is szállítottak a helyszínről •  Fotó: Fülöp-Székely Botond

Mint kiderült, két fiatal törte össze az alkotásokat, amiket időközben el is szállítottak a helyszínről

Fotó: Fülöp-Székely Botond

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Fülöp-Székely Botond

2023. január 10., 18:002023. január 10., 18:00

Hattagú, kiskorúakból álló csoport randalírozott szilveszter éjjelén a Sétatéren, a forrásközpont által létrehozott, székelyföldi mesterségeket bemutató szabadtéri fotótárlat környékén, akik közül ketten törték össze a kiállított alkotásokat – tudtuk meg László Szabolcstól, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség igazgatójától. Információi szerint

az elkövetők beismerték tettüket és vállalják az okozott kár – több mint 5000 lej – megtérítését.

korábban írtuk

Törtek-zúztak a szabadtéri tárlaton, egy alkotás sem maradt épen
Törtek-zúztak a szabadtéri tárlaton, egy alkotás sem maradt épen

Egyeseknek nem tetszett a művészet Székelyudvarhelyen. Feljelentést tett a rendőrségen a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, miután néhány napja ismeretlenek teljesen összetörték a Sétatéren kialakított szabadtéri tárlatuk alkotásait.

Az igazgató arra is kitért, hogy bűncselekményről lévén szó, az ő szerepük a nyomozás segítése volt, így át is adták a begyűjtött bizonyítékokat az állami rendőröknek. Ezeknek köszönhetően sikerült beazonosítani az elkövetőket. Az ügyben nagy segítséget jelentettek a térfigyelő kamerák felvételei, ezért is tartja fontosnak László a rendszer bővítését. Szerinte

kézzelfogható a már kihelyezett kamerák haszna, hiszen ennek köszönhetően csökkentek a hasonló esetek az elmúlt években.

Az igazgató ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy próbáljanak minél több figyelmet fordítani a gyerekeik ellenőrzésére, hiszen az sokat segít a problémák megelőzésében.

Hirdetés

Bartalis Izabellát, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatóját is értesítették a rendőrök a fejleményekről, noha még nem találkozhatott a tettesekkel, ő is megerősítette a leírtakat. Szomorúnak és felháborítónak találja a történteket, úgy véli, hogy

a közösség és a hagyományok ellen elkövetett bűntettről van szó.

Úgy tudja, hogy az elkövetők meg fogják téríteni a kárt, ám a rendőrségi eljárás hivatalosan még nem zárult le.

„Fontos lenne tudatosítani a fiatalokban a közösségi és kulturális értékek megbecsülésének fontosságát” – fogalmazott az igazgató az eset kapcsán. Szerinte erre jó módszer lehet például, ha közösségi munkát kellene végezzenek az elkövetők – ha van erre törvényes lehetőség. A nyomozással kapcsolatban köszönetét fejezte ki a helyi- és az állami rendőröknek, hiszen gyorsan és hatékonyan végezték a munkájukat. Hozzátette, időközben el is távolították az összetört alkotásokat a helyszínről, hiszen azok ilyen állapotban már nem tettek jót a környezetnek sem.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen

Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában

Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Hirdetés