Kevés a bárány, drágább lesz a hús

A zetelaki Kalapács Lajos nyolc éve foglalkozik juhtartással, jelenleg 200 állatot tart. Régi német eredetű juhokat hozott Szeben környékéről, amit a szászoktól vásárolt, ezek a szálas fajta juhok kifejezetten hegyvidékre valók, bírják a hideget, nem kényes fajták. Zetelakán csupán három család foglalkozik juhtartással, Kalapács Lajos szerint nem könnyű a sok állattal való bajlódás, akik tehetik, könnyebb pénzkereseti lehetőséget választanak.

A bárányok árát sok minden befolyásolja, nagyobb felvásárlók már előre igényt tartanak az állatokra, a gazdák május-júniusig tartják az állatokat, majd ezeket egyszerre elviszik a településről a felvásárlók. Tehát sok gazda húsvétra nem is adja el állatait. „A piac alakítása nem tőlünk függ, még nem vagyunk oda fejlődve, hogy közösen összefogva befolyásoljuk a piacot. A legfontosabb most az volna, ha Zetelakán kialakíthatnánk egy vágópontot, mert jelenleg nincs vágóhíd a településen, csak mészárszék van.

A húsüzlet tulajdonosával próbálkoztunk elindítani valamit, hiszen hallottuk, hogy a megyei tanács támogatja a kisvágóhidak létrehozását. Fel is mentünk Csíkba, és akkora lajstromot nyomtak a kezünkbe, hogy megkérdeztem: hol itt a segítség? Kértük, legalább mutassák meg a módját, az utat, hogy merre induljunk el, de annyi engedélyt kell beszerezni, és annyi feltételnek kell megfelelni, hogy szinte képtelenség ezeket teljesíteni. Ugyanazoknak a feltételeknek kell eleget tenni, mint a nagy vágóhidaknak, pedig mi naponta csak néhány állatot vágnánk le. Saját laborral kell rendelkeznünk, ahol megvizsgáljuk az állat húsát, vérét. Kiszámoltuk, hogy kb. 150 000 euróra lenne szükség a befektetéshez, amelynek felét majd visszaadnák a projekt befejezése után. Ha mindenemet eladom, akkor sem tudom ezt az összeget előteremteni” – mondja kiábrándultan a gazda.

A piacon húst nem lehet értékesíteni, ilyenkor, húsvét tájékán a városból néhány ismerős kimegy, és elviszi a bárányhúst. Amúgy nem szokták elaprózni, nem viszik egyenként sehova a jószágokat, jön egy nagyobb felvásárló, megegyeznek vele, és egyszerre túladnak rajtuk.
A bárányok fülszámmal rendelkeznek, amit az állatorvostól kell kiváltaniuk, vágáskor minden bárány után kilenc lejt kell befizetniük. A román állam évente minden anyajuh után 40 lej támogatást ad, ezért szükséges a nyilvántartás. „A támogatás felét már kifizették, remélhetőleg hamarosan kifizetik az elmaradt összeget is” – reméli Kalapács.

A juhok nyáron az Ivóban lévő esztenán tartózkodnak, ahol immár villany és víz is van. „Nem hiszen, hogy korán ki tudjuk hajtani a juhokat. Szent György napján szokás, de most eléggé elhúzódott a tél. Még nem késtünk el, április ha úgy nyilatkozik, akkor ki lehet majd hajtani őket.”
Kalapács Lajos szerint azzal van a gond, hogy hosszú, meleg ősz volt, és nem párosodtak időben a juhok, így két hetet késtek a bárányok. A húsvét viszont két héttel korábban van. Emiatt nagy a valószínűsége, hogy drágább lesz a bárányhús, és nem jut majd minden család ünnepi asztalára. „Vannak olyan juhos ismerőseim román vidékeken, akik 3000 juhot tartanak, és tőlük hallottam, hogy most, márciusban kezdtek el születni a bárányok. Ezek csak májusra, júniusra lesznek vágásra alkalmasak. Ők is szerződést kötöttek olaszországi felvásárlókkal, kiviszik az országból a bárányhúst.”

A legeltetetés a közbirtokosság területén történik, amelynek Kalapács is tagja. Bővíteni szeretnék az állatállományt, Lajos nagyobbik fia éppen idén végez a középiskolával, édesapja őt is szeretné bevonni ebbe a munkába. „Most ismét van egy uniós pályázati lehetőség fiatal gazdáknak, és fiam szeretné ezt megpályázni. Elég állattal és területtel rendelkezünk, nagy az esélyünk arra, hogy elegendő pontszámot szerezzünk. A fiam elvégzett egy tanfolyamot is, és úgy gondolom, hogy a következő években lesz itt elegendő munka számára.”

Nyáron az esztenán sajtot, túrót, ordát készítenek, piacra nem kell járniuk, hiszen helyben eladják. A jó juhsajt titka, hogy nem szabad tehéntejjel keverni a juhtejet. Néhány udvarhelyi panzió tulajdonosa külföldi vendégeknek kirándulásokat szervez az ivói esztenára, ahol a turistáknak bemutatják a sajtkészítés fortélyait, aztán meg is kóstoltatják a helyben elkészített termékeket. Visszautazásukkor a vendégek több kiló túrót, sajtot visznek magukkal. Voltak már Svájcból, Németországból, Franciaországból és nem utolsósorban Magyarországról is az ivói esztenán. A svájciak például már négy éve visszajáró vendégek, fejenként 10–15 kiló sajtot visznek magukkal.

A család mellett van néhány alkalmazott is, akik besegítenek a juhok őrzésébe, fejésébe. A takarmányt is a család állítja elő, több hektárról gyűjtik be a szénát, hiszen Lajos véleménye szerint saját terület nélkül nem lehet, nem érdemes állatot tartani. „Jelenleg a juhokra és a területre kapunk támogatást, de elkelne még a segítség. Állítólag hamarosan olyan törvény lép életbe, hogy az a személy, aki nem rendelkezik állattal, nem kap területalapú támogatást. Sokan, akik örököltek, azt sem tudják, hol vannak az őseik területei, és mégis megkapják a támogatást. Annak kellene adni a pénzt, aki odaáll és megműveli a földet.”

A juhos gazda szerint nem sok a 15 lej az élősúlyban eladott bárányért, hiszen ennyi az éves jövedelem egy állat után. Nyáron pedig oda kell állni, nagyon sok munka van az állattartással. Nem nyolcórás munka, nincs ünnepnap, nincs szabadság, folyamatosan az állatok mellett kell lenniük. „Mi az állatok mellett nyaralunk” – mondja nevetve a gazda, aki nem is kívánkozik sehová, hiszen mint mondja, itt minden megtalálható: friss víz, jó levegő és nem utolsósorban a biotermékek.

A székelydályai Bálint Lászlónak is több száz juha van, de még korainak tartja megsaccolni a bárányárakat, viszont azt ő is megerősítette, hogy valószínűleg drágább lesz a hús, mint tavaly, hiszen kevesebb a bárány. Bár régebben a piacon szabadon árusíthatták a bárányhúst, a törvények szerint az utóbbi években a városban csupán az élő bárányt lehet értékesíteni.
„Otthon, háznál szoktuk levágni azt a néhány bárányt, amire szükség van az ünnepekre, nagyobb tételben pedig ősszel értékesítjük az állatokat” – mondta el kérdésünkre Bálint László.