
A mentőautók egy része idejétmúlt. Hasznosak lesznek az új bevetési járművek
Fotó: Tamás Attila
Szükség van az új mentőautókra, hiszen egyre több javítást igényelnek a régiek, amelyeknek a reakcióideje is hosszabb. Emiatt is jó hír, hogy Hargita megye 27, Maros megye pedig 46 új mentőautóval gazdagodik 2020-ig a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR) által. A közép régió bevetési egységeit támogató program finanszírozási szerződését a minap írták alá.
2018. november 05., 12:412018. november 05., 12:41
Az ország középső régiójának egyik legfontosabb finanszírozási szerződését írták alá október utolsó napján a 2014–2020-as Regionális Operatív Program által – számolt be közleményében az ADR. Ennek értelmében
A projekt fő kedvezményezettje az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU).
A mintegy 90 millió lej értékű támogatás 70 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja, a fennmaradó összeg pedig a kedvezményezettek önrészét képezi. Az így megvásárolt felszereléseket 2020 szeptember végéig elosztják a középső régió megyéi között.
Előbbi mentőszolgálata hat A2 típusú, azaz több beteg szállítására alkalmas mentőautót és hét darab B4x2 típusú mentőautót (elsőkerék-meghajtású sürgősségi járművet) kap. Emellett Hargita megye kilenc B4x4 típusú (összkerékmeghajtású sürgősségi járművel) mentőautóval is gazdagodik, ebből négy a mentőszolgálathoz, öt pedig a rohammentő-szolgálathoz (SMURD) kerül. Három C típusú, orvossal helyszínre siető mentőautót is kap a megye, ebből kettőt a mentőszolgálat, egyet pedig a SMURD használhat. Hargita megye továbbá két olyan járművel is gazdagodik, amely a nagyon nehezen megközelíthető helyszínekre való kijutást segíti elő, ezek egyike a hegyimentőkhöz, a másik pedig a csendőrséghez kerül.
Maros megye mentőszolgálata 8 A2 típusú és 12 B4x2 típusú mentőautóra tesz szert, továbbá 17 B4x4 típusú járművet (5 mentőszolgálat, 12 SMURD) és 5 C típusú mentőautót (3 mentőszolgálat, 2 SMURD) kapnak. Maros megye emellett
ezek közül az egyik újszülöttek szállítására alkalmas jármű, egy biológiai kockázatú (fertőzés- vagy járványveszély) páciensek szállítására alkalmas jármű, egy támogató egység balesetekhez, illetve egy nagyon nehezen megközelíthető helyszínekre eljutó jármű.
A közleményben ugyanakkor rámutattak, hogy az egyes megyék járműparkjának technikai állapota, és ezáltal az igények változhatnak a most megállapított helyzethez képest 2020-ig, ezért kérésre módosítani lehet a listát. Az IGSU továbbá megváltoztathatja a B4x4 típusú járművek számát a B4x2 típusúakhoz képest. Utóbbi azért fontos, mert
– tudtuk meg Péter Szilárdtól, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezérigazgatójától. Hargita megyében éppen ezért elsősorban erre a típusra van nagy szükség, hiszen – főként télen – nagyon sok nehezen megközelíthető helyszínre kell kiszállniuk az egységeknek.
A Hargita megyei mentőszolgálat egyébként jelenleg 64 járművel rendelkezik, ami országos szinten is jónak számít, a baj inkább az, hogy ezek egy része nagyon régi, így nagy szükség van az autópark frissítésére.
Archív
Fotó: Tamás Attila
„Mindig várjuk az új járműveket, hiszen egyre több javítást igényelnek a régiek. Több százezer kilométert futottak a járműveink, több olyan is van, amely a 400 ezren is túl van. Az új kocsik legnagyobb előnye az lenne, hogy nem kellene a nagyon régi járműveinket használjuk. Jelenleg ugyanis gyakran megtörténik, hogy
Ezáltal a reakcióidő is meghosszabbodik, mivel ezek a kocsik nem olyan modernek és gyorsak. A betegnek az a legfontosabb, hogy menjen ki hozzá egy szakember, aki szakszerű ellátásban részesíti. Éppen ezért minden másodperc számít, nagy szükségünk van az új, gyors járművekre” – zárta Péter Szilárd.
Ezt egyébként Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője is megerősítette: mint mondta, számukra is hatalmas segítséget jelentenek az új járművek, hiszen a jobb felszereltség a reakcióidő csökkentéséhez is hozzájárul.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
szóljon hozzá!