
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Több mint 700 járművezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában, 240-nek gyorshajtás, 100-nak pedig ittasvezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
2025. november 02., 13:312025. november 02., 13:31
A tájékoztatás szerint az elmúlt nap 2920 esetben volt szükség rendőri intézkedésre, ebből 2525 alkalommal a 112-es segélyhívószámra érkezett lakossági bejelentés nyomán.
A jelzett időszakban 16 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt állítottak elő a rendőrök, és 48 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést. Emellett
A közlekedésrendészet munkatársai 159 közlekedési bűncselekményt állapítottak meg az elmúlt 24 órában,
Ebből 240-et gyorshajtás, 100-at pedig ittasvezetés miatt, ugyanakkor 411 jármű forgalmi engedélyét is elvették – számol be az Agerpres hírügynökség.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
1 hozzászólás